A távközlési eszközöket gyártó brit Marconi Plc végleges megállapodásra jutott hitelezőivel arról, hogy 4 milliárd fontos adósságának leírásáért cserébe a bankok és a kötvénytulajdonosok megkapják részvényeinek 99,5 százalékát. Az ügylet feltételeit még a nyár végén dolgozták ki (NAPI Gazdaság, 2002. augusztus 30., 5. oldal), a most létrejött egyezményt a tervek szerint jövő március közepéig hajtják végre - írta a Bloomberg. Az egykor GEC néven működő, a mosógépektől a radarokig a legkülönfélébb berendezéseket gyártó vállalat a múlt évtized technológiai boomja idején nyergelt át a távközlési eszközökre, s mintegy 8 milliárd dollárt költött el felvásárlásokra, elsősorban az Egyesült Államokban. A távközlési szektor összeroppanása után a Marconi képtelen volt törleszteni adósságát, így nem maradt más választása, mint átadni a kontrollt a hitelezőknek. Piaci értéke a két évvel ezelőtti több mint 30 milliárd fontról mára 50 millió fontra zsugorodott. A szintén tegnap közölt adatok szerint nettó vesztesége az üzleti év szeptemberrel zárult első felében 731 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 5,08 milliárdról, amelyből 3,41 milliárdot a goodwill-leírások tettek ki.
(NAPI)
