Meglehetősen nyomott, de korántsem tragikus hangulat jellemezte az egyesült államokbeli high-tech ipar vezetőinek többnapos tanácskozását. A floridai Lake Buena Vistában tartott konferencián senki sem szállt vitába a világ legnagyobb PC- és printergyártóját, a Hewlett-Packard Co.-t irányító Carly Fiorinával, aki leszögezte, hogy 2002-re az ágazat sokkal erőteljesebb növekedést várt, mint amilyen végül bekövetkezett. A csalódást alátámasztotta az eseményt szervező Gartner Inc. piackutató cég leányvállalatának, a Gartner Dataquestnek a prognózisa, mely szerint idén a globális technológiai kiadások mindössze 3,4 százalékkal, 2300 milliárd dollárra nőnek. Áprilisban a Dataquest még több mint kétszer ekkora, 7,6 százalékos növekedést jósolt, s most arra számít, hogy a tényleges fellendülés csak a jövő év második negyedében veszi kezdetét.
Craig Barrett, a világon a legtöbb mikrochipet gyártó Intel Corp. vezérigazgatója mindazonáltal igyekezett optimizmusra hangolni a jelenlévőket. Az ágazatot szerinte jelenleg négy tényező sújtja - nevezetesen a gazdaság lassulása, a 2000 előtti intenzív számítógéppark-bővítések nyomán bekövetkezett keresletgyengülés, a kommunikációs szektorban kialakult többletkapacitás és a dotcom-buborék kidurranása -, ezek hatása azonban nem tart örökké. Scott McNealy, a Sun Microsystems Inc. vezérigazgatója ehhez kapcsolódva arra hívta fel a figyelmet, hogy noha a vállalatok egyelőre visszafogják IT-beruházásaikat, a takarékoskodás nem állandósulhat, mert egy idő után már a termelékenység és így a versenyképesség rovására menne - jelentette a Reuters. John Chambers, a Cisco Systems Inc. első embere lakonikusan úgy fogalmazott, hogy a távközlési eszközök gyártói egyelőre nem nagyon láthatják előre, hogyan alakul üzletmenetük.
(NAPI)
