A legnagyobb japán elektronikai csoport, a Hitachi üzleti éve szeptemberig tartó első felében a korábban prognosztizált 5 milliárd jen nettó nyereséggel szemben (1 dollár = 119,93 jen) már csak nullszaldóra számít. Az árbevétel a jelzett 3850 milliárd jen marad, de az adózás előtti profit 53 milliárd helyett csak 24 milliárd jen, az üzemi nyereség pedig 70 milliárd helyett 52 milliárd jen lesz. A Hitachi tavaly egész évben 483,8 milliárd jen nettó veszteséget szenvedett el.
A cég főként a jen megerősödésével és egyes üzletágak, elsősorban a nehézgépgyártó ágazat gyengélkedésével indokolta a vártnál rosszabb eredményt, hozzátéve, hogy az utolsó három hónapban az üzleti környezet is kedvezőtlenebbé vált. A cég mindennek ellenére változatlanul hagyta az üzleti év egészére vonatkozó előirányzatát, amely szerint 8100 milliárd jen árbevétel mellett 60 milliárd jen lesz a nettó nyereség. Az elemzők egy része arra számít, hogy a Hitachi az első féléves eredmények október végi bejelentésekor lefelé módosítja éves eredmény-előirányzatait.
Egyes elemzők szerint nem lenne meglepő, ha a többi japán elektronikai cég is rontana előrejelzésén. Tavaly e cégek nagy veszteségeket szenvedtek el, miután a kereslet megcsappanása nyomán költséges átalakításokra kényszerültek. Az idén mindenki fordulatra számított, de a jelek arra utalnak, hogy legfeljebb félfordulat várható. A vállalati eredményekkel kapcsolatos aggodalmak nyomán a Nikkei tőzsdeindex a múlt héten 18 éves mélypontra süllyedt.
(NAPI)
