A magyar Trigránit Rt. tulajdonosa, a Trizec Properties Inc. bejelentette, hogy lemondott posztjáról Christopher Mackenzie, aki 2001 januárja óta töltötte be a vezérigazgatói tisztet az ingatlanfejlesztő társaságnál. A Trizec elődje, a TrizecHahn Corp. idén áprilisban változtatta meg a nevét, miután a cég átalakítási terve értelmében kanadai ingatlanfejlesztő cégből amerikai ingatlanbefektetési társasággá alakult át. A megfigyelők számítottak az 1994-1998 között a GE Capital európai részlegét irányító menedzser lemondására, miután nyílt konfliktus alakult ki közte és a cég elnöke, a magyar származású multimilliárdos Munk között.
Mackenzie utódául Timothy Callahant nevezték ki, aki idén áprilisig a Trizec legnagyobb riválisa, az Equity Office Properties Trust vezérigazgatója volt. A piac jól fogadta az ingatlanfejlesztési ágazatban nagy tekintélynek örvendő Callahan kinevezését. A Trizec részvényei, amelyek a gyenge második negyedéves eredmények közzététele nyomán két nap alatt 25 százalékot zuhantak, Callahan kinevezésének hírére több mint 5 százalékkal erősödtek. Az árfolyam azonban, amely 1997-ben 27 dollárral tetőzött, így is csak 12,50 dollár körül mozog. Az elemzők mindazonáltal arra figyelmeztetnek, hogy Callahan kinevezésével korántsem oldódnak meg a cég problémái.
Munk 2000 végén úgy döntött, hogy amerikai és európai bevásárlóközpontok helyett ezután amerikai irodaházakba fektet be. A stratégiaváltás lebonyolítását az új vezérigazgatóra, Mackenzie-re bízta, akinek keze alatt a Trizec Properties mára az USA második legnagyobb irodaház-fejlesztő cégévé vált az Equity Office mögött. Munk a cég átalakítása során az adókötelezettségek megnövekedésének elkerülése érdekében külön vállalatot hozott létre Trizec Canada Inc. néven, amelyet ő ellenőriz és rajta kívül a Trizec korábbi kanadai részvényesei a tulajdonosai. A Trizec Canada 40 százalékos tulajdonnal rendelkezik a Trizec Propertiesben és kizárólagos joga van arra, hogy ez utóbbi igazgatótanácsi tagjait kinevezze. Az új vállalati szerkezet értelmében a maradék 60 százaléknak egyesült államokbeli részvényesek tulajdonában kell lennie.
A cég elemzők szerint a másfél évvel ezelőtti stratégiaváltás kudarcát ismerte be közvetve, amikor augusztus elején a várakozásoktól messze elmaradó második negyedévi eredmények közzétételekor bejelentette, hogy várhatóan nem tudja teljesíteni idei nyereség-előirányzatát. A részvény árfolyama augusztus 2-án több mint egy dollárral, 11,60 dollárra esett, miután a cég bejelentette, hogy nem tervez részvény-visszavásárlást, mivel a lépés nagyon megnövelné Peter Munk adóterheit. A Salomon Smith Barney és más befektetési bankok ennek nyomán lerontották a részvény minősítését, mivel a cég legfontosabb döntéseit Munk befolyása következtében nem a részvény értékének növelése, hanem az adóalap szinten tartása motiválja - írta a Bloomberg.
G. T.
