A legnagyobb európai villamosgép-ipari csoport, a zürichi székhelyű ABB Ltd. nettó nyeresége az első félévben éves összehasonlításban 62 százalékkal, 101 millió dollárra zuhant. Az üzemi nyereség 41 százalékkal esett, amihez a Reuters szerint nagyban hozzájárult, hogy az ABB 185 millió dollárt írt le átszervezési és egyéb költségként, például az amerikai azbesztperek kártérítéseire.
Az árbevétel ugyan csak enyhén - 11,1 milliárdról 10,9 milliárd dollárra - csökkent, de a jövőre nézve kedvezőtlennek tűnik, hogy a rendelésállomány 12,6 milliárdról 11,9 milliárd dollárra süllyedt - írta a Dow Jones. A csoport vezetése ennek ellenére bizakodó, a piac azonban a kiábrándító adatokra figyelt, és a részvény árfolyama azonnali reakcióként 20 százalékkal, 9,10 svájci frankra zuhant. A rendelésállomány és az árbevételnek a második negyedév végén már érezhető pozitív trendje, valamint az átszervezésből származó előnyök alapján elérhetőek az egész évi eredmény-célkitűzések - nyilatkozta Jörgen Centerman vezérigazgató. Az ABB így tartja magát ahhoz, hogy a tavalyival megegyező árbevétel mellett EBIT-eredménye 4-5 százalékkal nő. Egyúttal a csoport megerősítette, hogy az év végére legalább 1,5 milliárd dollárra csökkenti az áprilistól júliusig terjedő időszakban 4,1 milliárdról 5,2 milliárd dollárra nőtt nettó adósságállományát. Ennek érdekében a lízinggel, kockázati tőkebefektetéssel és biztosítással foglalkozó pénzügyi részleg eladásáról intenzív tárgyalások folynak; erről az ABB nem árult el részleteket, csak annyit közölt, hogy a folyó negyedévben tető alá akarják hozni a tranzakciót.
(NAPI)
