Az Advanced Micro Devices Inc. (AMD) félvezetőgyártó két héten belül másodszor módosította lefelé a most véget ért negyedév árbevételére vonatkozó becslését, ami az európai elektronikus kereskedésben részvényárfolyamának 10 százalékos azonnali esését okozta. A PC-processzorok gyártása terén az Intel Corp. mögött a világ második legnagyobb cége így idén már piaci értékének több mint 45 százalékát vesztette el. Az AMD új előrejelzése csak 600 millió dollár árbevétellel számol, szemben a június 18-án prognosztizált 620-700 millió dollárral és az áprilisban valószínűsített 820-900 millió dollárral. Az egyesült államokbeli cég az árbevétel-előrejelzés módosítását most nem indokolta; a múlt hónap közepén a gyenge PC-keresletre hivatkozott figyelmeztetésében, s emiatt jelentős üzemi veszteséget is emlegetett. A Bloomberg kommentárja szerint a chipgyártók kénytelenek csökkenteni áraikat, mert a PC-gyártók nehezen tudják eladni termékeiket. Az AMD több processzorának árát már 50 százalékkal vitte lejjebb. A Reuters által megkérdezett elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre nő az árcsökkentési nyomás, és a felhasználók által támasztott kereslet egyedül Ázsiában erős, ahol azonban az előállítási költségek és a haszonkulcsok is sokkal alacsonyabbak. Az Intel a múlt hónapban szintén figyelmeztetett, hogy 7 milliárd dolláros április előrejelzésével szemben csak 6,2-6,5 milliárd dollár árbevételre számít, főleg a vártnál kisebb európai kereslet miatt.
(NAPI)
