A világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója, az egyesült államokbeli Motorola Inc. megerősítette a második negyedévre és a teljes üzleti évre vonatkozó célkitűzéseit, de a költségcsökkentési program teljesítése érdekében újabb lépéseket kénytelen tenni. A cég a korábbi terveken felül további 7 ezer alkalmazottat bocsát el, így a létszám a 2000. augusztusi 150 ezerről az év végére 100 ezerre apad. A Motorola 3,5 milliárd dollárral terheli meg mérlegét: a leépítés költségei 1,9 milliárdra rúgnak, 1,1 milliárd dollár pedig érdekeltségeinek értékvesztéséből adódik. A világ egyik vezető chipgyártója egyúttal megerősítette, hogy a folyó negyedévben az egyszeri tételek nélkül részvényenként maximum 4 cent veszteségre számít, az árbevétel pedig eléri a 6,4 milliárd dollárt. A teljes évre viszont már részvényenként 4 cent nyereséget várnak, 5-10 százalékkal növekvő árbevétel mellett.
(NAPI)
