A Nokia bejelentette, hogy a második negyedévben az árbevétel 2-6 százalékos csökkenésére számít. A cég áprilisban még az egy évvel korábbi azonos időszakban elért 7,35 milliárd eurós forgalom 2-7 százalékos növekedését jelezte előre. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának árfolyama idén a felére olvadt, így a cég piaci értékéből 75 milliárd euró vált semmivé; a nagy érdeklődéssel várt szokásos negyedév közepi előrejelzés nyomán azonnali reakcióként további 8,9 százalékkal, 12,12 euróra esett vissza a részvény értéke. A piaci szereplők csak az árbevétel-előirányzat kisebb módosításra számítottak - írta a Bloomberg. A befektetőket nem győzte meg, hogy a Nokia megerősítette: az egy évvel korábbi 0,17 eurós részvényenkénti nyereség után továbbra is 0,18-0,20 eurót vár.
A Nokiát a távközlési szektor óvatosabb költekezése kényszerítette az előirányzat csökkentésére. Ez elsősorban a hálózati eszközöket gyártó ágazatot sújtja, ahol 20-25 százalékkal kisebb árbevételt várnak, szemben a korábbi 5-10 százalékos bővülésről szóló prognózissal. A mobilkészülékek terén pedig az ugyancsak 5-10 százalékos árbevétel-növekedési cél helyett már csak 0-4 százalékos emelkedésre számítanak. A Nokia szerint mobilkészülék-piaci részesedésük jelenleg 38 százalékos, az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal több készüléket adnak el, szemben a szektor átlag 5 százalékos növekedésével, aminek eredményeképpen a negyedévben összesen 89 millió mobil talál gazdára világszerte. A finn Enskilda brókercég a múlt héten a korábbi 100 millióról 93 millió eladott mobilkészülékre vitte le előrejelzését, mert az értékesítés a vártnál nagyobb arányban táplálkozik abból, hogy a felhasználók kicserélik régi telefonjaikat.
B. P. A.
