A világ legnagyobb mobilhálózati berendezésgyártója, a svéd Ericsson AB félvezetőgyártó részlegének eladásáról tárgyalásokat kezdett a német Infineon Technologies AG-vel - írta a Financial Times Deutschland. Az értesülést mindkét vállalat megerősítette, de az Ericsson úgy nyilatkozott, hogy nem kívánnak mindenáron megválni a részlegtől, és az eladáson kívül felmerült a két cég közötti együttműködés más lehetősége is. A felvásárlással az Infineon - a Siemens egykori leányvállalata - kevésbé függne a DRAM-gyártástól, amiben hatalmas az árverseny. A lap úgy tudja, hogy a vételár a részleg évi 250 millió eurós árbevételéhez lehet közel.
A svéd csoport azért kíván túladni az üzletágon, mert a gyenge kereslet miatt nem képes nyereségessé válni. A részleg távközlési hálózatokban és mobiltelefonokban használt chipeket gyárt, legjelentősebb vevői között van például a Sony Ericsson, a világ ötödik legnagyobb mobiltelefon-előállítója. Az Infineon, amely a francia-olasz STMicroelectronics SA mögött a második legnagyobb európai chipgyártó, a növekedési lehetőségeket pedig éppen a távközlési szektorban és az autóelektronikában látja, valamint arra számít, hogy fellendül a mobiltávközlési eszközök félvezetőinek kereslete. A német csoport mobiltelefon-chipjei az első negyedévben 208 millió euró árbevételt hoztak, de az üzemi veszteség 20 millió euró volt.
Az Ericsson részvényesei a rendkívüli közgyűlésen a várakozásoknak megfelelően jóváhagyták a jegyzett tőke 30 milliárd koronás (3,1 milliárd dollár) felemelését, amiből az adósságállományt kívánják csökkenteni és a jobb idők beköszöntéig a működést finanszírozni.
B. P. A.
