A brüsszeli bizottság több hónapig tartó vizsgálat után feltétel nélkül jóváhagyta, hogy a világ második legnagyobb számítógépgyártója, a Hewlett-Packard Co. (HP) a tavaly szeptember 3-án létrejött megállapodásnak megfelelően, jelenlegi árfolyamon 23,7 milliárd dollár értékű részvénycserés ügylet keretében megvásárolja a Compaq Computer Corp.-t. A bizottság azzal indokolta a jóváhagyást, hogy az amerikai számítástechnikai szektor eddigi legnagyobb fúziója nem vezet sem az árak emelkedéséhez, sem a választék csökkenéséhez. A döntéshez a hírek szerint hozzájárult, hogy a két cég fő riválisai, a Dell Computer Corp. és a Sun Microsystems Inc. nem támasztottak kifogást az ügylet ellen. Az USA versenyhatóságaként eljáró szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) még vizsgálja az ügyet, de jól értesült források szerint ugyancsak nem emel vétót.
Mindez azt jelenti, hogy a döntő szót a két cég részvényesei fogják kimondani, akik márciusban szavaznak az ügyletről. A céget alapító két család és az általuk létrehozott alapítványok, amelyek a HP részvényeinek 18 százalékát ellenőrzik, ellenzik a fúziót. Walter Hewlett, a társalapító William Hewlett fia ezt azzal indokolja, hogy a HP jövőjét az egyesülés a pangó PC-piactól tenné függővé, 15 ezer ember elbocsátását eredményezné, a részvényenkénti nyereséget már idén, a profitot pedig jövőre csökkentené. A piac mindenesetre ugyancsak nem üdvözölte kitörő lelkesedéssel az ügyletet: bejelentése után a Compaq papírjai 37 százalékot zuhantak, és bár azóta emelkedett az árfolyam, ma is 11 százalékkal elmarad a HP által szeptemberben ajánlott ártól. A részvényesek döntésében szerepet játszhat a HP negyedéves eredménye, melyet február közepén tesznek közzé.
G. T.
