Londonban és Amszterdamban egyaránt emelkedett a világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója, a Unilever részvényeinek árfolyama, miután a csoport október-november hónapra szóló üzleti jelentésében közölte: minden jel szerint teljesül az a célkitűzése, hogy az idén 10–15 százalékkal emelkedjék az egy részvényre jutó nettó nyeresége. Bár az év első kilenc hónapjában csak 4 százalékkal nőtt a profit, a cég átszervezését célzó program és az egyesült államokbeli Bestfood's megvásárlása a negyedik negyedévben hozza meg gyümölcsét, amikor várhatóan 35 százalékkal emelkedik a nyereség. A befektetők megkönnyebbüléssel fogadták, hogy a cég a bizonytalan piaci feltételek között teljesíti ígéretét – írta a Reuters.
A négyszáz legfontosabb márka – köztük a Knorr-levesek, a Lipton tea, a Magnum jégkrém és a Lux szappan – értékesítése az idén várhatóan 5 százalékkal emelkedik a tavalyi 3,8 százalék után. Ezen belül a negyedik negyedévben 4-4,5 százalékos lesz a növekedés, amiben már vezető szerepet játszanak a Bestfoods megvásárlásával megszerzett márkák, így a Knorr, a Hellmann's majonéz és a Skippy mogyoróvaj. A teljes értékesítés az év egészében 4, a negyedik negyedévben 3 százalékkal emelkedik. Az üzemi nyereségráta a negyedik negyedévben 250 bázisponttal, az év egészében 170 bázisponttal nő. Elemzők osztják a cég derűlátását, hogy teljesíteni fogja idei nyereségtervét, bár a csúcsmárkák értékesítése lassabban nő és Latin-Amerikában nehézségekkel kell számolni az ottani válság miatt.
A Magyarországon is több termelő bázissal rendelkező Unilever a tavaly februárban meghirdetett átszervezési program keretében 2004-ig 1600-ról 400-ra csökkenti márkáinak számát – jelenleg 800-nál tart –, bezárja egyes üzemeit és csökkenti az alkalmazottak számát. Ennek keretében a múlt hónapban 1,6 milliárd dollárért eladta az ipari tisztítószereket gyártó DiverseyLevert a Johnson Wax amerikai csoportnak. A program meghirdetésekor kitűzött, majd a Bestfood's-akvizíció nyomán módosított célkitűzés értelmében a Dow Jones jelentése szerint 2004-ig évi 5-6 százalékkal nő az értékesítés, a nyereségráta pedig 16 százalék fölé emelkedik.
(NAPI)
