A piac elégedetten nyugtázta a hét végén, hogy sikeres volt a KPN NV részvénykibocsátása; a cég darabonként 4,90 euróban jelölte meg a felkínált 1 milliárd részvény árát, ami megközelíti a korábban várt 4,50-5,00 eurós sáv felső határát. A részvényeket közel négyszeresen túljegyezték - közölte a cég. Az új részvényekkel várhatóan december 12-én kezdenek kereskedni Amszterdamban, Londonban és Frankfurtban. A pénteki nyitás után mintegy 10 százalékkal, 5,58 euróra erősödött az árfolyam. A 4,90 eurós ár 18,6 százalékkal alacsonyabb, mint a kibocsátás bejelentését megelőző napon, november 20-án volt, miután a bejelentés nyomán a részvények árfolyama nagymértékben esett. A KPN tavaly novemberben 5,5 milliárd eurót szedett össze részvények és részvényre váltható kötvények kibocsátásával, de akkor még 17 eurót kapott egy részvényért. A holland kormány, amely már előzőleg közölte, hogy a tőkeemelés után is meg kívánja tartani 34,7 százalékos részesedését a vállalatban, a mostani kibocsátás során 1,7 milliárd euró értékben vett részvényt. A cég eddigi részvényesei meglevő pakettjük erejéig kedvezményes áron, papíronként 4,05 euróért vásárolhattak.
A távközlési cég azért döntött a tőkeemelés mellett, hogy rendezni tudja pénzügyi helyzetét, és csökkentse 22,3 milliárd euróra rúgó adósságállományát, amely az akvizíciók - elsősorban a német E-Plus Mobilfunk GmbH megvásárlása - és a UMTS-koncessziók vásárlása miatt halmozódott fel. A kibocsátás összege - a finn Sonerával holtversenyben - a második legnagyobb a British Telecommunications Plc májusban végrehajtott 5 milliárd font (7,9 milliárd euró) értékű kibocsátása után. A súlyosan eladósodott cég piaci megítélése terén fordulat következett be, miután lecserélték a vezetést. Ad Scheepbouwer, az újonnan kinevezett vezérigazgató novemberben új stratégiát hirdetett és költségcsökkentési programot jelentett be, amelynek keretében 4800 főt elbocsátanak. A jövő év végére 14 milliárd euróra kívánják csökkenteni az adósságállományt. Elemzők szerint a cég kikerült az adósságspirálból és számíthat hitelbesorolásának javítására.
(NAPI)
