A Bayer két neves gyógyszergyártó cégtől is ajánlatot kapott – erősítette meg tegnap Manfred Schneider vezérigazgató –, azt azonban nem árulta el, hogy melyik ez a két vállalat és hogy az ajánlat pusztán együttműködésre vagy a gyógyszergyártó ágazat megvételére vonatkozik-e. Schneider korábban közölte, hogy a csoport négy üzletága közül hármat, a vegyiparit, az agrárvegyészetit és a polimergyártót mindenképpen megtartják, a gyógyszergyártás jövőjéről pedig az ágazat helyzetének felmérése után döntenek. Schneider mindazonáltal annak a véleményének adott hangot, hogy a csoport erejét a négy pillér együttese adja, még akkor is, ha a négy üzletág közül csak kettő – a vegyipari és az agrárvegyészeti – nyereséges.
A cég részvényeinek árfolyama a múlt héten 20 százalékkal zuhant azután, hogy bejelentette: halált okozó mellékhatásai miatt kivonja a forgalomból a Baycol/Lipobay koleszterinszint-csökkentő szert. Az ügy nyomán felerősödtek a gyógyszergyártó ágazat megtartásával kapcsolatos kételyek. A világon ma már egyre kevesebb cég foglalkozik egyszerre gyógyszergyártással és vegyipari tevékenységgel, és erősödnek azok a hangok, hogy a Bayernek le kellene választania vagy egy vegyesvállalatba kellene bevinnie a gyógyszergyártást.
Schneider tegnap leszögezte: a csoport az év egészét tekintve az árbevétel emelkedésére számít annak ellenére, hogy a gazdasági konjunktúra romlása és Baycol kivonása kedvezőtlenül befolyásolja a nyereség alakulását. A Bayer idén már három ízben csökkentette profit-előirányzatát; utoljára a múlt héten közölte, hogy a Baycol forgalmazásának leállítása 650 millió eurót vág le a 3 milliárd euróra várt üzemi nyereségből (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 10., 6.oldal).
(NAPI)
