A washingtoni szövetségi fellebbviteli bíróság elutasította a Microsoft Corp. kérelmét, hogy vizsgálja felül korábbi megállapítását, amely szerint a szoftvergyártó megsértette a monópoliumellenes törvényt azzal, hogy egyesítette Windows operációs rendszerének és internetböngészőjének szoftverkódját - jelentette a Dow Jones. A másodfokon eljáró testület bő egy hónapja döntött így, amivel helybenhagyta az elsőfokú körzeti bíróság határozatát, ugyanakkor megsemmisítette utóbbinak azt az ítéletét, hogy a Microsoftot két vállalatra kell bontani, és az ügyet újratárgyalásra egy másik körzeti bírósághoz utalta (NAPI Gazdaság, 2001. június 29., 1. oldal).
A mostani elutasítás azt jelenti, hogy már a jövő héten megkezdődhet az újratárgyalás, ahol a bíróság arról fog dönteni, milyen módon kell változtatnia üzleti gyakorlatán a Microsoftnak a törvénysértés megszüntetése végett. Az időtényező azért fontos, mert a vállalat október 25-én tervezi piacra dobni új, Windows XP nevű operációs rendszerét, amelybe - több más alkalmazás mellett - szintén beépített egy böngészőprogramot, vagyis folytatja a jogellenesnek talált árukapcsolást. Mivel az elsőfokú újratárgyaláson hosszú hónapok telhetnek el az ítélethozatalig, szakértők szerint a felperesek - a washingtoni igazságügyi minisztérium és az USA 18 állama - arra fogják kérni a körzeti bíróságot, hogy hozzon egy az XP-re is vonatkozó előzetes ítéletet. A Microsoft megteheti, hogy a legfelsőbb bírósághoz fordul a fellebbviteli szinten született mostani döntés kapcsán - a cég szóvivője utalt is erre a lehetőségre -, ám a szakértők többsége ezt valószínűtlennek tartja, rámutatva, hogy a fellebbviteli bírák egyhangú határozatot hoztak, s kevés az esély arra, hogy a legfelsőbb bíróság változtasson ezen.
(NAPI)
