Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az információ - hatalom
Az ezredfordulót követően - meséli Szentirmay Péter, a piacon hitelbiztosítási alkuszként működő Credit Risk Solutions Kft. ügyvezetője - a hitelbiztosítók több alkalommal érvek hosszú sorát felsorakoztatva próbálták meggyőzni az egyik hazai gyártót, amely komoly exportvolumennel rendelkezett és az egyik fontos piaca Németország volt, hogy kössön hitelbiztosítást. A cég vezetője nem látta szükségesnek hitelbiztosítás megkötését, leginkább azért, mert - elmondása szerint - legfontosabb vevője egy nagy német áruházlánc, amelynek fizetőképességéhez, stabilitásához kétség sem férhet.
A történet egy-két év után vett fordulatot, amikor ugyanez a cég kereste meg a hitelbiztosítót, hogy mindenképpen biztosítást szeretne kötni.
A hitelbiztosítók által elvégzett elemzések hamar kimutatták: az eltelt idő alatt a német áruházlánc likviditása meggyengült, fizetőképessége jelentősen romlott, a hitelbiztosítók emiatt rontották a hitelminősítését, majd végül megszüntették fedezetvállalásaikat az áruházláncra. Mindazok a beszállítók, amelyek hitelbiztosítóval dolgoztak, folyamatosan "képben voltak", hogy mi az aktuális helyzet a vevővel, és a problémákat, valamint a hitelbiztosítók reakcióját látva csökkentették, majd leállították a szállításaikat. Az áruházlánc kényszerpályára került, meg kellett próbálnia olyan alternatív beszállítói forrásokat találni, amelyek nem kapcsolódtak a hitelbiztosítókhoz, ezért nem volt tudomásuk a kialakult helyzetről. Ideális terep volt számukra Kelet-Közép-Európa, ahol a cégek döntő többsége akkor még nem ismerte a hitelbiztosítást.
A fenti magyar szállító is érzékelte a problémákat, hiszen általánossá váltak a fizetési késedelmek, ám a nagy üzlet reményében egyre többet szállított a vevőnek, ráadásul már nemcsak az eredeti termékkörben volt érdekelt, hanem egyéb termékekre is szerződött. A szállítási volumenek folyamatosan növekedtek akkor, amikor az áruházlánc legtöbb szállítója már a menekülési útvonalakat kereste.
A vevő végül fizetésképtelenné vált, a megnőtt forgalom miatt jelentős veszteséget okozva a magyar szállítójának. Bukása akár pozitívumként is felfogható, hiszen a többi szállító azért tudta többé-kevésbé zárni sorait az áruházzal szemben és így elkerülni a veszteséget, mert a magyar beszállító a vevőben vakon bízva szállításaival még egy időre életben tartotta az áruházláncot. Más kérdés, hogy ha a példában szereplő hazai vállalat rendelkezett volna hitelbiztosítással, idejében hozzáférhetett volna a vevőre vonatkozó negatív információkhoz, amelyek a hitelbiztosítók országhatárokon átívelő rendszerében mindenhol elérhetőek voltak.
Rosszhiszemű adósok kiszűrése
A fizetési problémák és fizetésképtelenségek nagy számát elemezve azt látták a hitelbiztosítók, hogy bizonyos rosszhiszemű adósok esetében (amelyek kizárólag arra törekedtek, hogy rövid idő alatt jelentős szállítói tartozásokat halmozzanak fel, majd a céget kiürítve felszámolásba vigyék) ugyanabból az ágazatból, beszállítói körből számos beszállító is bennragadt, a vevő gyakorlatilag rövid idő alatt végigszaladt a piacon és pillanatok alatt minden szállítót behúzott kisebb-nagyobb összegre. Különösen könnyen megtették ezt, ha az áru helyettesíthetősége magas és gyorsan forog. Ezt felismerve a hitelbiztosítók ágazati szakmai szervezeteken keresztül hívták fel a figyelmet a problémára. A végeredmény az lett, hogy sok esetben ágazati elven kötöttek a szállítók hitelbiztosítást az egyes hitelbiztosítókkal. Ha egy ilyen rosszhiszemű adós felbukkan, az első egy-két szállítónál még elkerülhetetlen, hogy kifizetetlen számlákat hagyjanak maguk után, hiszen igazából semmi nem utal arra, hogy előre megfontolt szándékkal akarnak veszteséget okozni a szállítóknak, de az első negatív jelzések után a hitelbiztosító már más szállítóknak nem nyújt fedezetet erre a vevőre. Azon szállítók esetében, amelyek a vevőt még kiszolgálták, a biztosításnak megfelelően még kártérítést fizet a biztosító, a többieknél viszont megelőzi a veszteséget.
Ágazati rálátás
Az uniós csatlakozást megelőzően számos elemzés és nyilatkozat látott napvilágot, hogy a belépést követően mire számíthatnak a hazai vállalatok: a magyar piacra érkező árutömeg hatására milyen folyamatok indulnak meg. A szakmai szervezetek egy része a hazai vállalatok belföldi piacának minimális visszaesésével, illetve azzal számolt, hogy érdemi törés nélkül fog tovább működni/fejlődni a hazai feldolgozó- és élelmiszeripar.
A hitelbiztosítók ugyanakkor folyamatosan arra hívták fel a figyelmet, hogy nagyon komoly nyomás alá fognak kerülni a hazai vállalatok, a beáramló áru- és szolgáltatástömeg nehéz helyzetet fog teremteni bizonyos ágazatokban. A külföldi cégeknek a magyar vevőkre kért limitek ugyanis jelentősen megugrottak, ebből következtetni lehetett arra, hogy milyen mértékű lesz az áruk és szolgáltatások beáramlása. Végül az utóbbi következett be: a magyar feldolgozó- és élelmiszeripar (hús, tej, üdítő, stb.) olyan versenyhelyzettel találta szemben magát, amelyre nem volt felkészülve, jó néhány cégnek nem is sikerült a túlélés. Azoknak a beszállító feldolgozó- és élelmiszer-ipar vállalkozásoknak, amelyek kötöttek hitelbiztosítást, sikerült mérsékelniük a veszteségeket. Amennyiben az adós jóhiszemű és célja a cége megmentése, egy sajátos érdekközösség jön létre a három szereplő (szállító, hitelbiztosító, vevő) között: mindhárman abban érdekeltek, hogy a vevő túléljen, folytassa működését és ezáltal a felhalmozott kinnlevőségek megtérüljenek, illetve a vevő továbbra is forgalmat generáljon a szállítónak, a hitelbiztosítónak pedig ez esetben ne kelljen kártérítést fizetnie.
Érdekközösség
A közös cél érdekében pedig mindhárom félnek tevőlegesen részt kell vennie a vevő kivezetésében a fizetésképtelen állapotból. Esetenként (ha jóhiszemű adósról van szó) olyan megállapodás születik, hogy a vevő fizetésképtelensége ellenére a hitelbiztosító valamilyen mértékig fedezetet vállal. Természetesen ilyen jellegű döntéseket minden esetben átgondolt és a szereplőkkel egyeztetett, elfogadott kilábalási stratégia alapján lehet meghozni. Az egyik lehetséges megoldás, ha a hitelbiztosító részleges fedezetvállalása mellett a szállítók készek arra, hogy a fedezetvállalás mértékén túl, saját kockázatot is vállalva, a vevő működéséhez minimálisan szükséges árut biztosítsák, a vevő pedig vállalja, hogy előre meghatározott ütemezésben - például az aktuális számlák kiegyenlítéséhez kapcsolódóan - törleszti korábbi tartozásait is. Így mindhárom fél érdemi lépést tesz (kockázatot vállal) a helyzet megoldásáért.
Különösen akkor működik a fenti verzió, ha a vevő a továbbiakban is az adott tevékenységet akarja folytatni. Egy építőipari vállalkozó várhatóan nem tud minden további nélkül átnyergelni például az italkereskedelemre, és fordítva. Márpedig ha továbbra is ugyanazt a tevékenységet akarja végezni, akkor a jövőben is szüksége lesz a beszállítóira. A szükség ilyenkor nagy úr: Szentirmay Péter szerint volt már rá példa, hogy a vevő tulajdonosa privát ingatlan értékesítéséből fizette vissza adósságát a szállítóknak és a hitelbiztosítónak, mert rájött, hogy képtelen működtetni cégét, amíg a szállítók és a hitelbiztosítók nem állnak szóba vele.
