Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A hitelbiztosító egy hajóban evez az ügyfeleivel: a társaság és a szállító érdekei mindig közösek az Euler-Hermes szerint, bár azt ők sem cáfolják, hogy a hitelbiztosítók ügyfeleik helyett komoly kockázatot vállalnak. Ennek szem előtt tartásával bizony előfordul, hogy a hitelbiztosító azért dönt egy-egy limit megtartása vagy részleges megtartása mellett egy meggyengült pénzügyi helyzetű vevő esetében, mert így látja biztosítottnak, hogy ügyfeleit ki tudja hozni a közös kockázatból, illetve a várható károkat mérsékelni tudja. A Coface szerint ilyen esetekben a hitelbiztosító egyszerre akár több ügyféllel és adóssal is egyeztet, hogy az ügyfelei követelését a legkülönbözőbb módszerekkel maradéktalanul behajtsa. Az Atradiusnál egy-egy megbicsaklott vevő esetén már egy speciális osztály foglalkozik a vevővel és megpróbálja a legjobbat kihozni a helyzetből.
Az óvatosság és a kimértség fontos, hiszen ha a hitelbiztosító egy lépésben megszünteti a fedezetvállalásokat és ezt a szállítók elfogadják és betartják, akkor a vevő abban a pillanatban fizetésképtelenné válik, hiszen nem kap árut, ezért nem tud forgalmazni és fizetni. A biztosítónak ilyen esetben tehát a szállítókkal együttműködve komoly exit stratégiát kell kidolgoznia, amelynek célja a vevő életben tartása és a meglevő kitettség csökkentése úgy, hogy folyamatosan működjön az ügylet. A hitelbiztosító sikeres működéséhez ma hazánkban tehát a válságmenedzsment és a tapasztalat talán a legfontosabb. Főleg azért - hangsúlyozza az Atradius -, mert a társaságok lehetőségei, eszközei sokszor szerényebbek, mint például a bankoké, amelyek a fedezetek elvonásával viszonylag gyorsan tudják kiegyenlíteni saját követeléseiket. A szállítóknak és hitelbiztosítóiknak viszont ilyen eszközök nem állnak rendelkezésükre.
Persze azért dőreség volna félteni a hitelbiztosítókat, eszköztáruk meglehetősen szélesnek mondható így is.
A nem fizető vevővel szemben a szállító partnernél a hitelbiztosító viszonylag gyorsan el tudja érni, hogy az szigorítsa az előírásokat, szabjon szigorúbb fizetési határidőt, alakítsa át készpénzesre a beszállítást vagy éppen részlegesen vagy teljesen állítsa le a szállításokat, esetleg kösse azokat pótlólagos biztosítékok bevonásához. Ezek a megoldások ugyanakkor csak akkor vezethetnek eredményre, ha a vevő számára kiemelten fontos a szállító, mert a termékre, szolgáltatásra szüksége van, és az nem - vagy csak nagy nehézséggel, esetleg jelentős ártöbblettel - szerezhető be a piacon. Sok vevő épp ezzel él vissza, hiszen potenciális beszállítóból még ma is sokkal több van.
Persze a vevőt is érhetik meglepetések, ha szállító partnere hitelbiztosítóval áll kapcsolatban. Ilyenkor ugyanis könnyen előfordul, hogy egy vevőnek olyan szállító is megszünteti a szállításokat, amelynél egyébként még nem késett a fizetéssel.
Zárda Olivér, az Euler-Hermes igazgatósági tagja szerint vevőket "lehullni" tudatosan sohasem hagynak. Abban az esetben is törekednek partnereik követeléseit nullára csökkenteni, ha egy cég a pénzügyi helyzete alapján számukra már menthetetlennek tűnik.
Fontos ugyanakkor, hogy a hitelbiztosító attól függően, hogy honnan kapta a kedvezőtlen információt, azt mindig leellenőrizze. Egy biztosítónak sem érdeke, hogy nehéz helyzetbe hozzon akár egyetlen iparági szereplőt is egy hamis piaci pletykára vagy újságcikkre való hivatkozással. A hitelbiztosítók állítása szerint elemzéseik alapját a tényadatok képezik, de a piaci helyzettől függően egy-egy hitelbiztosító eltérő számú vevői információhoz jut. A háromszereplős hazai piacon ennek alapján az Euler-Hermes áll a legjobban, de nem szabad elfelejtenünk, hogy iparáganként lehetnek nagyobb kitettséggel bíró versenytársak, mint az általánosságban 60 százalékos piaci résszel bíró, immár franciaországi központú társaság.
Abban az esetben azonban, ha egy-egy céggel kapcsolatban a piacról több irányból is negatív hírek kapna k szárnyra, a hitelbiztosítók a lehető leggyorsabban megkezdik a felkészülést a legrosszabb szcenárióra is. A rendszerek begyakorlottságát mindennél jobban jelzi, hogy a hitelbiztosítók partnerei általában jóval korábban jutnak hozzá olyan információkhoz, miszerint a közeljövőben egy-egy vevőjük nagy valószínűséggel komoly likviditási problémákkal néz majd szembe, mint az a piac széles rétegei előtt ismertté válna. A korábbi nagy építőipari, kereskedelmi csődök kapcsán volt rá példa, hogy a hitelbiztosító akár fél, egy évvel korábban küldte első vészjelzéseit, de ha "csak" néhány hónappal megelőzi a riasztás a tényleges csődöt, már az is komoly veszteségtől mentheti meg a szállítót.
