Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A készletező 2006 márciusában 12-14 hónapra helyezte el - egy blankettaszerződéssel - a kukoricát a raktárban, majd amikor egy évvel később ellenőrizte annak a mennyiségét, úgy találta, hogy a szerződésbe foglalt legfeljebb 1 százalékos kálón túl 118,5 tonnányi hiányzik. Kérte a raktár tulajdonosát, hogy fizessen meg neki 4,2 millió forintot. Miután az nem fizetett, a betároló pert indított ellene. Amíg ez a polgári per tartott, a büntetőügyben keletkezett szakvélemény is azt tartalmazta, hogy 1 százaléknál nem lehet több a száradási veszteség. (Mennyivel jobban járt volna, ha fizet és nem jelentik fel lopásért!) A raktár tulajdonosa az első- és a másodfokú perben is az elháríthatatlan külső okra (vis maior) és a szerződés jó erkölcsbe ütközésére hivatkozott. Szerinte amíg forgatták a kukoricát, illetve gázzal irtották a benne lévő kártevőket, sokkal több volt a veszteség a száradásból keletkező 1 százaléknál, hiszen porzott is, ami újabb veszteség. Ami pedig a vele aláíratott blankettaszerződést illeti, az diktátum volt, ezért jó erkölcsbe ütközik. Sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem fogadta el a raktáros érveit, de ő továbbra is hitt az igazában, ezért felülvizsgálatot kért a Legfelsőbb Bíróságtól, de itt is vesztett. A legfőbb bírói fórum kifejtette: amennyiben jogellenesnek tartotta a raktározó az 1 százalékos veszteséget tartalmazó szerződést, akkor azt megtámadhatta volna a bíróság előtt. Miután ezt nem tette meg akkor, erre most nem hivatkozhat. Hasonlóan nem állja meg a helyét a vis maiorra való hivatkozás sem: a kukorica átforgatásával csak azt tette, amit vállalt, és ebben benne volt a maximális 1 százalékos súlyveszteség is. A felülvizsgálat az idén januárban zárult.
