Egy integrátor 2007 májusában több mint 15 ezer előnevelt pulykát szállított egy vállalkozó telephelyére azzal, hogy ez utóbbi - mezőgazdasági termékértékesítési szerződés keretében - felhizlalja azokat. A pulykák a hizlalás alatt is az integrátor tulajdonában maradtak. A pulykák a szállítás után megbetegedtek és hullani kezdtek, így mire a hizlalás végén elszámolásra került sor, a vállalkozó csak nyolcezer pulykát tudott leadni. A több mint hatezer elhullott szárnyas a nevelési időszak második felében múlt ki.
Az integrátor leszámlázta a teljes állomány leszállításkori árát - 20 millió forintot -, majd számba vette a leadott állatok hizlalási költségét - 29 milliót -, és a különbözetet átutalta a vállalkozó számlájára. A vállalkozó viszont úgy vélte, hogy az elhullás nem az ő hibájából következett be, ezért a le nem adott pulykák után is kérte a neki járó 20,5 millió forintot. Miután nem kapta meg, a bírósághoz fordult.
Az elsőfokú bíróságtól kérte az elhullott állatok által felhasznált takarmány árát (9,5 millió forintot), azok leszállításkori árát (7 milliót), továbbá a többletgyógyszerköltséget (1,5 milliót) és a nevelési díjat (2,1 milliót) és néhány egyéb, kisebb költséget is. A bíróság meg is ítélt 20 millió forintot, amit az integrátor nem akart megfizetni, ezért az ítélőtáblához fellebbezett. Az integrátor bizonyítani tudta, hogy a vállalkozó szerződést szegett akkor, amikor csak kezdetben közölte vele a napi 0,3 százalékot meghaladó elhullást, később - éppen amikor a baj nagyobb lett - ezt elmulasztotta. Igaz, hogy a saját szakállára gyógyíttatta a pulykákat, de a szerződés szerint az integrátor joga lett volna eldönteni azt, hogy érdemes-e gyógyítani a szárnyasokat vagy gazdaságosabb a kényszervágás.
Ezért a táblabíróság csak a nevelés első felében elhullott kétezer pulykára fordított költséget ítélte meg a vállalkozónak. Ez pedig 7,6 millió forintot tett ki.
Az integrátornak a per 1,8 millió, míg a vállalkozónak 800 ezer forintjába került, és három éven belül le is zárult.
