Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szeptember közepén az Európai Bíróság (Bíróság) ítéletet hozott az Akzo Nobel és Akcros kontra Európai Bizottság ügyben. Az ítélet szerint a versenyjog területén az iratok védettsége nem terjed ki az egyes vállalkozásoknál alkalmazott jogászokkal, jogtanácsosokkal folytatott belső kommunikációra.
Az iratok védettsége, az ún. legal professional privilege (LPP) a magyar szaknyelvben is bevett kifejezés, röviden az ügyfél és az ügyvédje közötti, az ügyfél védekezéshez való jogának gyakorlása kapcsán létrejövő kommunikáció és az ehhez kapcsolódó iratok védelmét, lefoglalás alóli mentességét jelenti.
Az ügy előzménye, hogy 2003 februárjában az Európai Bizottság (Bizottság), az Egyesült Királyság versenyhatóságának (Office of Fair Trading - OFT) segítségével előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat (hajnali rajtaütéseket) végzett az Akzónál és annak leányvállalatánál, az Akcrosnál, feltételezett versenykorlátozó magatartások bizonyítékai után kutatva. A rajtaütés folyamán a lefoglalt bizonyítékok vizsgálatának egy részéről - különösen két e-mail-másolatról - vita alakult ki. A levelezések az Akzo Nobel versenyjogi koordinátora és az ügyvezető igazgató, valamint a Holland Ügyvédi Kamara egyik ügyvédje és az Akzo Nobel jogi részlegének egyik - a cég által foglalkoztatott - tagja (in-house lawyer) között folyt. Ezen dokumentumok vizsgálata után a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy azok nem esnek az LPP hatálya alá. A Bizottság 2003. május 8-i határozatában elutasította a két érintett vállalkozás azon kérését, melynek értelmében a szóban forgó dokumentumokat az LPP általi védelemben kellene részesíteni.
Az Akzo Nobel és az Akcros megtámadta a Bizottság mindkét említett határozatát a Törvényszék (korábban Elsőfokú Bíróság) előtt, amely azonban 2007. szeptember 17-i ítéletében elutasította a kereseteket. Az ítéletet azonban a két vállalkozás megfellebbezte a Bíróság előtt. Az Akzo Nobel és az Akcros fellebbezésük alátámasztására lényegében azt hozták fel, hogy a Törvényszék ítéletében tévedett, amikor visszautasította, hogy a cégek jogtanácsosukkal folytatott elektronikus levelezését az LPP általi védelemben részesítse.
A Bíróság korábban, az AM & S Europe kontra Európai Közösségek Bizottsága ügyben már kifejtette az LPP terjedelmére vonatkozó nézetét. E szerint két feltételnek kell eleget tenni ebben a tekintetben. Egyrészt az ügyvéddel folytatott információcserének az ügyfél védekezési jogához kell kapcsolódnia, másrészt az információcserének független ügyvédtől kell erednie, vagyis olyan jogásztól, aki nem áll alkalmazotti viszonyban az ügyféllel.
A második feltételről a Bíróság az ítéletében kifejtette, hogy az a követelmény, miszerint az ügyvédnek függetlennek kell lennie, az ügyvéd igazságszolgáltatásban betöltött együttműködő szerepére vonatkozó koncepción alapul, amely szerint az ügyvédnek az ügyfél számára - teljes függetlenségben és a megbízó érdekeinek lehető legteljesebb szem előtt tartásával - olyan jogi segítséget kell nyújtania, amelyre annak szüksége van. Ebből következik, hogy a függetlenség követelménye az ügyvéd és ügyfele közötti mindennemű munkajogi jogviszony hiányát jelenti, ezért az LPP nem terjed ki a vállalat és a jogtanácsosok közötti információcserére.
A Bíróság szerint egy jogtanácsos a kamarában vagy jogászi társaságban fennálló tagsága ellenére, valamint szakmai etikai kötelezettségeknek való alávetettsége dacára nem élvez olyan fokú függetlenséget a munkáltatójától, mint amilyet egy külső jogi irodában dolgozó ügyvéd az ügyfelével szemben. A jelen ügyben érvényesülő szakmai etikai kötelezettségek ellenére egy jogtanácsos nem kezelhető egy külső ügyvéddel megegyezően (akármilyen garanciákat élvez is hivatása gyakorlása során), mivel a munkavállalónak megfelelő státusban van, ami természetéből fakadóan nem teszi lehetővé számára, hogy eltekintsen a munkáltatója által követett üzleti stratégiától, így befolyásolva azon képességét, hogy szakmai függetlenségét gyakorolja.
