A Sun kezdeményezése arra irányul, hogy a kiválasztott, megfelelő alapismeretekkel rendelkező szakembereknek rövid idő alatt, a munkaerőpiacon ma keresett szaktudást és kihívást jelentő feladatokat biztosítson. Amellett, hogy a szaktudás megszerzésének költségeit - ami a jelenlegi listaáron 2,5 millió forint - a cég fizeti, szerződésben vállalja, hogy a tanfolyamot sikeresen elvégzők számára, legalább egy évig a Sun-nál, vagy a Sun valamely partnervállalatánál munkalehetőséget biztosít. A szerződésben a résztvevők is vállalják, hogy ezzel a munkalehetőséggel élni fognak.
"Az ügyfelek és a munkaerőpiac igényeinek figyelembevételével született meg az ingyenes Solaris üzemeltetői, valamint a Java EE Mesterkurzus ötlete, amellyel nem csak az ezeken résztvevőknek tudunk kurrens szaktudást biztosítani, hanem az ügyfeleink, partnereink munkáját is hatékonyabbá tudjuk tenni." - nyilatkozta Kristóf Judit a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója.
