Eddig nyolcan vették meg a harmadik generációs mobiltender anyagát - jelentette be Kovács Kálmán szakminiszter a Parlamentben. A pályázat eredményeként 2006 január 1-jétől Budapesten, két évvel később pedig az ország területének 30 százalékán lesz várhatóan elérhető az új szolgáltatás. Kovács várakozásai szerint egyébként a 3G mobilhálózat elindításával 20 euróra csökkenhet a szélessávú internetszolgáltatás havi díja. Ez az árak megfeleződését jelenti, hiszen jelenlegi, 40-50 eurónak megfelelő árakat kínálnak a szolgáltatók.
