Felkai György, a Pannon GSM kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy a mobilszolgáltató kész bármilyen technológia befogadására, s amikor a piac igényli, elő is rukkol a harmadik generációs (3G) technológiával. A Pannon ugyanakkor úgy véli, hogy a 3G-technológiára még nem érett meg a magyar piac, s a nemzetközi példák is ezt igazolják - tette hozzá Felkai. Huszlicska József, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese a NAPI Gazdaság érdeklődésére elmondta, hogy 2007-2008-ra az akkorra várt piaci igényekhez igazodó, 20-25 százalékos lakossági lefedettség 100 millió dollár nagyságrendű beruházást igényel.
Tolnay László, a Nokia Networks értékesítési igazgatója bejelentette, hogy a két cég közötti megállapodás alapján a Nokia szállítja a Pannonnak a teljes tesztrendszert. Huszlicska hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy egy majdani tendereztetésnél nem számolnának más pályázóval is.
