A program keretében 2003-ig egyebek mellett a távközlési versenyhelyzet és az e-gazdaság segítését is tervezi a tárca, illetve a kis- és középvállalkozások körében megkétszereznék, vagyis 100 százalékra emelnék az internet-felhasználók számát, ráadásul minden önkormányzatot net-hozzáférést biztosítanának.
Azt várják a programtól, hogy 2006-ra a háztartások negyede rendelkezik majd internet-eléréssel, s a távmunka aránya pedig a jelenlegi 1 százalék alatti szintről 3 százalékra növekszik.
Medgyessy Péter miniszterelnök azon meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország versenyképessége attól függ, hogyan tudja információs rendszerét kiépíteni, illetve használni. Ezt szolgálják a kormány közelmúltbeli pénzügyi döntései és jogszabálymódosításai, például a számítógép-beszerzést elősegítő kedvezményei.
