A Yahoo! Inc. egyik fő tulajdonosát, a japán Softbank Corp.-t sem hagyta érintetlenül, hogy zászlóshajóját megtépázta az internetes piaci vihar. A több száz .com-cégbe befektető vállalat ugyanis az egykori vélemények szerint a Yahoo megvásárlásával ütötte meg a főnyereményt. A Softbank összesen 360 millió dollárt költött Yahoo-részesedésére, mely tavaly tavasszal már több mint 32 milliárd dollárt ért, igaz, azóta - 30 dolláros árfolyammal számolva - 3,6 milliárd dollárra csökkent. A részesedés az idők során 21,3 százalékra csökkent, mivel Szon Maszajosi, a Softbank elnöke és résztulajdonosa többek között a portálcég részvényeinek eladásával finanszírozta birodalma terjeszkedését, de az utóbbi negyedévekben már a Softbank eredményeinek javítására is igénybe kellett vennie a készpénzautomatát. Mivel régi stratégiája az új piaci környezetben - a .com-cégek első nyilvános részvénykibocsátása iránti érdeklődés kihunyta miatt - láthatóan nem működik, Szonnak valamilyen újfajta modellel kellene előállnia, ezzel azonban eddig adós maradt. Ráadásul - akárcsak a Yahoo - a Softbank-birodalom a modemmel internetezőkre összpontosít, s lemaradni látszik a szélessávú adatátviteli üzlet és a mobilinternet területén.
