Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A társadalmi innováció nem más, mint a világ - elsősorban frusztrációkból kiinduló - továbbfejlesztése - vallja Ágoston László, a Kreater Társadalmi Innovációs Labor vezetője. A problémát az jelenti, hogy az emberek mindennapi tapasztalataikban, a kielégítetlen igényeik kapcsán sokszor rátalálnak ugyan rész- vagy egész megoldásokra, azonban ezeket összegyűjtő csatornák nélkül az innovatív ötletek a legtöbb esetben elsikkadnak. Ágoston szerint emiatt a Kreater csapatának egyik fő célja, hogy egy olyan hálózatos rendszert hozzon létre, amely lehetővé teszi az ötletek megmentését. A társadalmi innováció lényege a többszereplős együttműködés, ennek értelmében az Innopédia (www.innopedia.hu) online, közösségi ötletgyűjtő és -fejlesztő felületén bárki anonim módon "dobhat be" felvetéseket, mások pedig továbbfejleszthetik azokat. Az üzleti és a civil szféra közötti határ elmosódásával egyre világosabbá válik: a profitorientáltság nem létezhet társadalmi felelősség nélkül, a másik oldalról pedig a civil ügyek megvalósításához is szükség van az üzleti élet professzionalizmusára és hatékonyságára - magyarázta Ágoston. A két szférának egymástól kell tanulnia, ezt pedig olyan projektek szolgálják, amelyek egyrészt pozitív társadalmi hatást ígérnek, a másik oldalon pedig rendelhető hozzájuk ebben anyagi érdeket látó üzleti szereplő. A tapasztalatok szerint egyre gyakoribb igény a nagyvállalatok részéről, hogy a rendelkezésre álló vállalati társadalmi felelősségvállalással (csr) kapcsolatos forrásokat új, innovatív módokon használják fel.
A fejlettebb országokban a vállalati csr-t fogyasztói nyomás hívta életre, a vásárlók eszerint különböztetik meg a szolgáltatásokat és a termékeket. Közép-Európában azonban a vállalatok külföldi anyacégeiktől kezdték másolni a programokat, ezért a csr jellemzően kizárólag a marketing részeként, a tudatosságot nélkülözve mutatkozik meg. Az ezzel szemben álló nézőpont szerint azonban nem a ráfordítás vagy a közvetlen eredmény határozza meg egy kezdeményezés sikerét, hanem az elindított vagy megváltoztatott társadalmi folyamatok. Az úgynevezett tudatos vásárlói kártya - Almási Gábor ötlete nyomán - például a hagyományos pontgyűjtőknek teremtene alternatívát. Az utóbbiak minőségi szempontok nélkül ösztönöznek fogyasztásra, az előbbi azonban - egy mögöttes adatbázis segítségével - a fogyasztási cikkek ökológiai lábnyomának megfelelően jutalmazza a vásárlókat. A cél tehát, hogy a piaci szereplők felismerjék az ilyen projektek hosszú távú multiplikátor hatását, és olyan kezdeményezések induljanak, amelyek újat hoznak létre - akár a hagyományos területeken is. Ágoston szerint a következő évtized nagy kérdése lesz, hogy ez a felfogás mekkora teret nyer Magyarországon.
