Úgy tűnik, az egy hét múlva, szeptember 24-én megnyíló Lakásvásáron végre fellebben a fátyol a kormány otthonteremtési programjáról, a Lakásvásár Kft. közleménye szerint ugyanis a kiállítás nyitónapján "Az otthonteremtés és az építésgazdaság új programja" címmel rendeznek konferenciát kormányzati szereplők és ingatlanszakemberek előadásával. Az otthonteremtési program jelentősége a piaci szereplők szerint kulcsfontosságú, mert csak ettől remélhető a lakáspiac újraindítása. A rendezők felmérése szerint a jelenlegi helyzetben a "jó vétel" lehetősége motiválja a vevőket, miközben a klasszikus otthonkeresés háttérbe szorul. Ennek előmozdítására egy hatékony kormányprogramra van szükség, ami alulról pörgetheti fel ismét a piacot. A válság kirobbanása óta ez immár a negyedik lakásvásár lesz, amelyen mintegy 140 kiállító mutatja be kínálatát - mondta Borsi István, a Lakásvásár ügyvezetője. Hozzátette, abban reménykedik mindenki, hogy 2011-ben már érzékelhető fellendülés mellett, az utóbbi évek során elmaradó kiállítók újbóli megjelenésével kerülhet sor a tavaszi rendezvényre. Idén ősszel még biztosan az akciós ajánlatok dominálnak majd, ugyanakkor a látogatók már készülhetnek az új lehetőségekre és megismerhetik az új hitelkonstrukciókat is.
