Immár harmadszor vette górcső alá három országban a Skanska az irodapiaci bérlőket, hogy megtudja, milyen szempontok alapján választanak irodát, és hogy ítélik meg saját helyzetüket a következő egy évben. A 2009 őszén a Gfk telefonos közvélemény-kutatása során kiderült, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon a válaszadók 83 százaléka tesz lépéseket a környezeti hatások csökkentésére. Ugyanakkor az irodaválasztásnál a magyar válaszadók többsége számára a pénzügyi szempontok a leglényegesebbek. Legkedveltebb célterület Buda és Pest központja, valamint a Váci úti folyosó, és a cégek 27 százaléka lenne kifejezetten érdekelt valamilyen környezetvédelmi tanúsítvány meglétében az új irodaház kiválasztásakor. Mindazonáltal az is kiderült, hogy a megkérdezettek 67 százaléka úgy gondolja, hogy ebben az évben is a korábbi irodájában marad. Ugyanakkor azok, akik új irodát keresnek, egyre nagyobb arányban veszik figyelembe a környezetvédelmi szempontok megvalósulását. A környezettudatos ingatlanok jellemzőinek felsorolásánál a válaszadók 85 százaléka úgy véli, hogy a csökkentett energiafelhasználás fontos tényező, a megújuló energiaforrásokat 70 százalékuk, míg a környezetbarát anyagok használatát 61 százalék nevezte meg.
Lóska Erika, a Skanska marketingvezetője a Napinak elmondta, a felmérés eredményei abba az irányba mutatnak, hogy a cég ne a már teljesen előkészített, bármikor indítható, az M5-ös Népliget Centerrel szemben lévő Scandinavian Garden fejlesztésbe kezdjen bele az idén, hanem valahol Bel-Budán, a pesti Belvárosban vagy a Váci úti folyosón keressen alkalmas telket. A Népliget Center B, C épületének tavaszi átadása után még ebben az évben mindenképpen szeretnének belefogni egy új irodaház építésébe, akár spekulatív alapon is.
