Az osztrák hátterű Strabag Zrt. országszerte számtalan ingatlanfejlesztésben érdekelt, jelenlegi legnagyobb kereskedelmiingatlan-fejlesztése a hamarosan piacra lépő német Aldi keménydiszkont áruházlánc törökbálinti logisztikai központjának építése. A fejlesztés során a cég 70 ezer négyzetméteres csarnokot húz fel, amely nemzetközi léptékben is jelentősnek számít, Magyarországon pedig az egyik legnagyobb élelmiszer-raktárbázis lesz. Az út- és infrastrukturális beruházásokban egyaránt érdekelt Strabag legmutatósabb középület-fejlesztési projektjei közé tartozik az ECE ingatlanfejlesztő neve alatt futó három Árkád Bevásárlóközpont (a budapesti Örs vezér téri, a pécsi és a győri), az M5-ös autópálya mellett létesült Terra Park teljes fejlesztése, illetve a győri és a pécsi Kika áruházak építése. Vermesy Sándor, a Strabag igazgatóságának tagja elmondta: a cég az utóbbi néhány évben fokozatosan erősítette a hazai ingatlanpiaci fejlesztésekben való jelenlétét. A különböző vállalati fúziók, összeolvadások és a cég fejlesztésének révén a mélyépítés mellett kialakította – a piacvezetőnek számító – magasépítő üzletágát. A társaság például komoly nemzetközi elismerésben részesült a kettes metróvonal felújításáért, ugyancsak nemzetközi elismeréseket kapott a Budapesten épült, Közép-Európa legnagyobb feng sui épületének számító Asia Center fejlesztéséért, amelyben fejlesztőként és generálkivitelezőként egyaránt részt vett. A kereskedelmi és kiállító központ teljes átadása 2010-ben lesz.
A Strabag célja, hogy a hazai ingatlanfejlesztők számára mind szélesebb körű szolgáltatást nyújtson, a tervezéstől az alapozáson keresztül a monolitos szerkezeti építésig. Az ingatlanfejlesztő vállalatok jellemzően nem rendelkeznek a tervek kivitelezéshez szükséges gépparkkal, így – logikusan – generálkivitelezőkhöz fordulnak. A minőségi beruházások megvalósítása a honi építőipari problémák miatt mára csak a legmegbízhatóbb partnerekkel képzelhető el. A Strabag szakmai háttere, referenciái és piaci pozíciója a legmegfelelőbbnek számít. Többek között ennek eredménye, hogy a nehéz gazdasági környezet ellenére is dinamikus növekedést könyvelhet el évről évre.
A cég az ingatlanfejlesztési üzletágban az egyedi, mérték szerinti teljesítéstől a teljes megoldásokig képes szolgáltatni. A legújabb technológiákat alkalmazva az igényeket minden tekintetben ki tudja elégíteni: az épületgépészeti szerkezetek kialakításától kezdve az elektronikai szerkezetek megvalósításáig. A beruházások végrehajtását mérnöki gárda koordinálja, amely szükség szerint javaslatokat tesz a műszaki megoldások gazdaságos kivitelezésére.
Az osztrák Strabag mára Európa egyik meghatározó építőipari vállalkozásává nőtte ki magát, de tevékenységét az egész világra kiterjesztette. Jelenleg 45 ezer alkalmazottat foglalkoztat, építőipari szolgáltatásainak értéke eléri a 10 milliárd eurót. Gépparkjának, méretének köszönhetően itthon is a jelentősebb ingatlan- és közútfejlesztésekben vesz részt, az új fővárosi metróprojektben többek között például megállót épít. A fővárosban jellemzően milliárdos nagyságrendű fejlesztésekben működik közre, hiszen az ingatlanpiaci projektek java része Budapest-centrikus. Vidéken gyengébb az ingatlanfejlesztési piac, így a nem fővárosi fejlesztéseknél kisebb, százmilliós nagyságrendű beruházásokban is részt vállal. A cég a hazai ingatlanpiaci sajátosságot követve fővárosi, ám tevékenységét decentralizálva, régiónkénti igazgatóságokkal van jelen egész Magyarországon.
