Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Mikor és milyen céllal hozták létre a Castellum Alapítványt?
– Még 1992-ben alakult meg az alapítvány, azon családokat tömörítve, amelyek erdélyi kastélyok, udvarházak, kúriák, parkok s egyéb ingatlanok visszaszerzésén, illetve azok rehabilitációján fáradoznak.
– Említene néhányat a családok közül, amelyeket képviselnek?
– Az alapítvány a birtokaiktól 1948-ban törvénytelenül megfosztott mintegy kétszáz erdélyi történelmi – ősnemesi, főnemesi – család tagjait tömöríti, egyebek között az Apáthy, az Apor, a Bethlen, a Bogdánffy, a Mikes, a Teleki, illetve a Tisza családokról van szó.
– Hogyan halad a javak visszaszolgáltatása?
– Nehezen, tizenöt éve pereskedünk, harcolunk a törvények betartatásáért, s továbbra is nagyon lassan halad az utolsó, a 2005 júliusában megszületett 247-es restitúciós jogszabály alkalmazása. A legtöbb esetben még választ se kaptunk, bár a határidő február közepén lejárt. Az utóbbi jogszabály egyébként nagyon jónak ígérkezik, hisz deklaráltan kártalanítani kívánja mindazokat, akiknek magántulajdonát az államosítás során ellenérték nélkül vagy aránytalanul kis összeg fejében elvették. A törvény tehát mindent visszaszolgáltatna, de azzal a feltétellel, hogy azok az intézmények, amelyek jelenleg ezekben az ingatlanokban tartózkodnak, a következő három–öt évben még ott maradhatnak, s csak ezt követően kerülhetnek az épületek a történelmi családok birtokába. A 247-es jogszabály azonban késve jött, hisz az elmúlt tizenöt év alatt sok minden „elúszott”, vagyis nincs mit visszaadni.
– Hány ingatlant sikerült eddig visszaszerezniük, s idővel körülbelül mennyi kerülhet újra a családok tulajdonába?
– Eddig több tucat ingatlant sikerült visszaszereznünk, pontosabban visszaperelnünk, s jelenleg is több jogi eljárás van folyamatban, Erdélyben összességében több száz ingatlan vár régi gazdájára.
– Mi lett a sorsuk a visszaszerzett épületeknek?
– A családok tulajdonába került ingatlanok egy részét felújítják, ilyen például a Zabolán található, amelyből szállodát alakítanak ki, vagy az Uzonban lévő, amelynek tulajdonosai a lovas turizmusban tennék próbára magukat. A visszaszerzettek között van egyébként a Telekiek gernyeszegi barokk kastélya, illetve a keresdi, XVI. századi kastély, amely megőrizte eredeti ajtókereteit, vagy a torjai, amely XVI–XVII. századi freskókat rejt. A visszaszolgáltatott ingatlanok tükrözik Erdély valódi történelmi arculatát, tanúskodnak múltunkról és jelenünkről, identitásunkról. Most figyelnünk kell, hogy megmenthessük, ami megmaradt a múlt századi rombolást követően. Az ősi értékeket nem szabad veszni hagyni, meg kell tartani őket, ugyanis nem lehet újrateremteni.
– Ön is ilyen megfontolások alapján vágott bele a visszaszerzett ingatlanok felújításába?
– Igen, s a néhány száz lelkes faluban, Miklósváron lévő épületek felújítása után azt tapasztaltuk, hogy a szinte érintetlen természetben található, turisztikai helyekké átalakított ingatlanok iránt nagy az érdeklődés. A vendégek 80 százaléka Nyugat-Európából, az Egyesült Államokból érkezik (jönnek látogatók Japánból is), a többiek pedig főként a bukaresti diplomáciai élet vezetői közül kerülnek ki.
– Milyen jövőt szánnak a visszaszerzett ingatlanoknak?
– Az épületek az otthonaink voltak, minimális változtatással történelmi szálláshelyekké lehet alakítani őket. Ezek Európa-szerte nagyon népszerűek, minden országban található hasonló lánc.
– Az általában rossz műszaki állapotban lévő kastélyok felújításához és átalakításához sok pénzre van szükség.
– A családok jó része meg kívánja tartani az ingatlant, vagyis tulajdonjogot szeretne szerezni, de ők maguk csak egy részét laknák. Vannak, akik hajlandóak lennének ingatlanjaikat befektetési társaságoknak hosszú távra bérbe adni, amelyek vállalnák a felújítást és az épületek turisztikai működtetését. Ugyanakkor a családok neve történelmi hátteret biztosítana, ez a történelmi szálláshelyek láncszerű működtetésénél elengedhetetlen. A konstrukció tehát mind a családoknak, mind a befektetőknek előnyös lenne.
