BUX 142498.41 0,53 %
OTP 46740 0,06 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szabadidőközpont lehet az Ikarus-sporttelep helyén

2004. november 28. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Többévi huzavona után úgy tűnik, lassan rendeződhet a mintegy nyolchektáros székesfehérvári Ikarus-sporttelep sorsa – erősítették meg lapunk információit a városházán. Ha a közgyűlés jóváhagyja s a beruházókkal is sikerül megállapodni, a Balatoni út melletti területen egy összesen több mint 11 ezer négyzetméteres bevásárló- és szolgáltatóközpont, valamint egy sport- és szabadidő-komplexum épülhet. Az autóbuszgyártó cég két évvel ezelőtt ugyan már eladta a sporttelepet egy befektetőnek, ám a tervezett beruházásokból nem valósult meg semmi, mert a város nem járult hozzá, hogy a teljes területet beépítsék, s a maroshegyi városrészben semmilyen közösségi célú létesítmény ne maradjon (a telken lakóparkot kívántak létesíteni).
A helyhatóság a terület rendezési tervét úgy módosította, hogy a teleknek mindössze 30 százaléka építhető be, a fennmaradó részen – az eredeti funkcióknak megfelelően – szabadidő- és sportközpontot, valamint közparkot kell kialakítani. Cserébe a város hozzájárul ahhoz, hogy a beépíthető területen akár kereskedelmi létesítményeket is építhessenek. Feltételül szabták egy nagy parkoló kialakítását, valamint azt is, hogy a beruházó az általa megvásárolt 8 hektáros területből legalább 2,5 hektárt visszaad a városnak, ahol a sportlétesítmények felépíthetők. Az önkormányzatnál egyelőre konkrét cégnevet nem említve azt közölték: az említett feltételekkel már tárgyalásokat kezdtek egy külföldi tulajdonban lévő ingatlanfejlesztő társasággal a várhatóan többmilliárdos beruházásról.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet