Néhány nappal ezelőtt elkezdődött a pécsi Nádor Szálló mélygarázsának építése. Az épület alatt olyan, 66 jármű befogadására alkalmas parkolót alakítanak ki, várhatóan egy év alatt, amelyet a szomszédos, ugyancsak a Hungária Szálloda-Ingatlankezelő Rt.-hez tartozó Palatinus Szálloda vendégei is használhatnak majd. Bár a több mint százéves Nádor tetőszerkezetét már az elmúlt év végén megerősítették, az épület felújításának időpontjáról még mindig nincs végleges döntés.
A Hungária tulajdonosa, a Danubius Hotels Rt. még 1999-ben, az ÁPV Rt.-től, 70 millió forintért vásárolta meg az ingatlant. A város főterén álló épületet a jelenleg is érvényes tervek szerint eredeti formájában, valamennyi építészeti értékét megőrizve állítják helyre. A Nádorban az 52 szoba mellett többek között 500 férőhelyes konferencia-központ is helyet kap. A társaság a várhatóan több mint kétmilliárd forint értékű rekonstrukcióhoz még a Széchenyi terv keretében 500 millió forint központi támogatást kapott. Ezt követően a helyhatóság is bejelentette, további 300 millió forinttal járul hozzá az építkezéshez. A felek korábban abban állapodtak meg, hogy a Nádor felújítása 2002 végére elkészül.
