Többmilliárdos ingatlanfejlesztés kezdődött a balatonföldvári Karika-völgyben - erősítették meg lapunk információit a helyhatóságnál. A beruházást, amelynek része lesz egy lakópark, valamint szabadidő- és sportközpont is, vállalkozói tőke bevonásával, közel 10 hektáron valósítják meg. A mára elhanyagolttá vált terület egykor a SZOT tulajdonában volt, a '60-as, '70-es években innen szolgálták ki a tóparti szállodákat, s többek között egy sertéshizlalda is működött itt. A Karika-völgy rendezési tervét már úgy készítette el az önkormányzat, hogy annak a jövőben része lesz egy több mint héthektáros, jórészt erdővel borított rész is, ahol sétautakat, játszótereket, valamint szabadtéri színpadot alakítanak ki.
A bontási munkákat követően az egész Karika-völgyet közművesítették, sőt elkészültek az utak, a járdák és a közvilágítás is. Az ingatlanfejlesztés részeként még az idén felépül egy 12 lakásos sorház, s hozzákezdenek egy többfunkciós sport- és szabadidőközpont kialakításához is. Ebben többek között helyet kap egy olyan csarnok, amely nemcsak nemzetközi sportversenyek, hanem konferenciák és más közösségi rendezvények megtartására is alkalmas lesz, emellett több kisebb szekciótermet is kialakítanak. Az utóbbi beruházást saját erőből, hitelből, illetve pályázati pénzekből kívánja megvalósítani az önkormányzat, ugyanakkor a külső, üzleti alapon működtetett pályákat is kiszolgáló létesítmények - például az öltözők és a fürdők - már vállalkozói tőkéből épülnek. A Karika-völgyet az önkormányzat az évtized második felére egy olyan turisztikai központtá kívánja fejleszteni, amelyben többek között nyári színház és ugyancsak többfunkciós vízi centrum is működik majd.
