A helyi művelődési ház rekonstrukciójával együtt valósul meg a Fejér megyei Cecén az a közel százmillió forint értékű ingatlanfejlesztés, amelynek keretében vállalkozói központ is épül. A közelmúltban elkészült kiviteli tervek szerint a település központjában lévő épület földszintje továbbra is kulturális központként működik majd, míg az emeleti részen nyolc, elsősorban induló kis- és középvállalkozás számára alakítanak ki olcsó bérirodákat, illetve közösségi helyiségeket. A helyhatóság már döntött arról is, hogy a vállalkozói központot - a beruházás második ütemében - inkubátorházzal bővíti.
