BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jégcsarnokot nyitnak Kaposváron

2003. szeptember 7. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Októberben kezdődik, s várhatóan 2004 májusára befejeződik az új kaposvári jégcsarnok építése - erősítették meg lapunk információit a helyhatóságnál. A több mint félmilliárd forint értékű ingatlanfejlesztést egy a város tulajdonában lévő területen a Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Kft. valósítja meg. Mint azt Szita Károly polgármester elmondta: a szükséges területet a helyhatóság térítésmentesen bocsátja a cég rendelkezésére, cserébe a város diákjai - tanítási napokon reggel nyolctól délután két óráig - ingyen használhatják a pályát. A beruházó és üzemeltető céggel arról is megállapodás született, hogy a hatvanszor harminc méteres létesítmény kezdetben ötszáz, később pedig már mintegy ezer néző befogadására lesz alkalmas. A város évente mintegy 10 millió forinttal járul majd hozzá a létesítmény üzemeltetéséhez. A pályát úgy alakítják ki, hogy ott nemzetközi korcsolya-, illetve kispályás gyorskorcsolyaversenyek, valamint jégkorongtornák is megrendezhetőek legyenek. A jeget egy nap alatt lehet majd leolvasztani, így a csarnok egy-egy alkalommal egyéb közösségi célú rendezvényeket is befogadhat. A kaposvári jégpálya - a zalaegerszegi létesítményhez hasonlóan - a tervek szerint az év 11 hónapjában működik majd.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet