Kemping, panzió, valamint több kiszolgáló létesítmény megvalósításával várhatóan még az idén folytatódik a zirci turisztikai központ kiépítése. A több száz millió forint értékű beruházási program területfejlesztési támogatással, illetve vállalkozói tőkéből valósul meg. A város határában lévő mintegy 8 hektáros terület rehabilitációjáról és szabadidőközponttá alakításáról már korábban döntött az önkormányzat. Az idei főszezonra vidékfejlesztési céltámogatás segítségével elkészült az a több mint 3,5 hektáros tó, amelyre a központ horgász- és víziturizmusát alapozzák. Megépült több sportpálya, s elkészült a teljes terület közmű- és úthálózata is. A helyhatóságnál elmondták: 2005-ig egy olyan ingatlanfejlesztési programot kívánnak megvalósítani, amelynek segítségével az eddigieknél jobban kihasználhatók a vidék adottságai. A zirci turisztikai központban egy olyan irodát is felállítanak, amely naprakész információkkal szolgál a térség valamennyi szálláshelyének foglaltságáról és a helyi programokról.
