Újabb 46 szociális bérlakás épül Nagykanizsán, a közelmúltban kialakított ligetvárosi lakóparkban - tudta meg a NAPI Gazdaság. Az összesen 230 millió forint értékű beruházás megvalósítását, amelynek keretében 38 másfél és 8 kétszobás lakás készül, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 187 millió forinttal támogatja. A helyhatóságnál elmondták: a város még 2000-ben döntött arról, hogy a többhektáros, jelentős költséggel szanált területen komplex, többmilliárdos ingatlanfejlesztési program megvalósításába kezdenek. A közművesítéssel még 2001-ben végeztek, majd az első ütem keretében a Széchenyi terv támogatásával 26 bérlakás épült. A program folytatásaként a közelmúltban újabb 46, ugyancsak központi támogatással megvalósult otthont adtak át, s a minap elkészült a 44 lakásos ifjúsági garzonház is. Ide öt évre azok a fiatal házasok költözhetnek, akik vállalják, hogy az alacsony bérleti díjat kihasználva saját lakásra gyűjtenek. Ligetvárosban eddig közel egymilliárd forint értékű ingatlanfejlesztés valósult meg.
