BUX 140060.69 0,7 %
OTP 45920 0,88 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vásárközpont lesz az egykori pécsi szennyvíztelep

2003. május 18. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A korábbi tervekkel ellentétben már a nyáron elkezdődik az egykori szennyvíztelep átalakításával az új pécsi regionális vásár- és rendezvényközpont építése - tudta meg a NAPI Gazdaság. Az összesen hárommilliárd forint értékű beruházás - a közelmúltban véglegesített tervek szerint - két ütemben valósul meg. Az első, mintegy 1,5 milliárd forint értékű szakasz keretében teljesen átépítik a Megyeri udvar ingatlanegyüttesét. Ennek keretében elkezdődik a terület infrastruktúrájának teljes rekonstrukciója, valamint egy 10 ezer négyzetméteres fedett, vásárok, kiállítások és különböző kulturális rendezvények megtartására alkalmas területet alakítanak ki. Új kiszolgáló létesítmények és egy nagy befogadóképességű parkoló is épül. A teljes épületegyüttest az ipartörténeti emlékek megőrzésével építik át.
Mint azt az önkormányzatnál közölték, a munkákat úgy ütemezték, hogy a jövő évi Pécsi Vásárt már az új helyszínen lehessen megrendezni. Végleges döntés született arról is, hogy az ezt követően kezdődő második ütem keretében kerül sor az egykori városi szennyvíztelep még megmaradt épületeinek rekonstrukciójára további mintegy 1,5 milliárd forint költséggel. Az új létesítményegyüttesben kap helyet a térség legnagyobb koncert- és kiállítóterme is. A várhatóan 2005-re befejeződő ingatlanfejlesztést a helyhatóság tulajdonában lévő Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő (PVV) Rt. saját forrásokból, valamint pályázati pénzekből finanszírozza.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet