Napjainkban a kommunikáció és az információhoz jutás az érvényesülés elengedhetetlen feltétele, emellett alapvető emberi jog is - mondta Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A főváros vezetésének célja, hogy Budapest intelligens város legyen. Olyan város, amely lehetőséget nyújt lakói számára, hogy élni tudjanak az új információs lehetőségekkel. Ezért született meg két évvel ezelőtt a budapesti információ-gazdálkodási program. Ennek része a 2002-ben megindult úgynevezett portálprojekt, amely segíti a Főpolgármesteri Hivatal munkáját, valamint a Budapesttel kapcsolatos információk terjesztését. A későbbi fejlesztések után az itt kialakítandó e-ügyfélszolgálat segíti majd a budapestiek eligazodását a Városházával kapcsolatos ügyekben.
Már most azon dolgozunk - folytatta Demszky -, hogy minél előbb működjön az e-kormányzat fővárosi szinten. Az alapokat már letettük: egy olyan korszerű portált építettünk ki, amely képes a szolgáltatások széles körének virtuális terepet biztosítani. Az elektronikus dokumentumkezelés feltétele az, hogy felmérjük, rendszerezzük és elérhetővé tegyük a közérdekű információkat. Ezzel a már folyó, rengeteg dokumentumot érintő munkával az ország egyik legnagyobb ilyen típusú adatbázisát hozzuk létre. Csak ezt követően lehet bevezetni az elektronikus ügyintézést. A fővárosi helyiadó-információs rendszer például már működik, így a budapestiek az iparűzésiadó-bevallásukat az interneten keresztül is kitölthetik. Az adóval kapcsolatos információs oldalakat folyamatosan frissítik és fejlesztik, hogy minél több segítséget kapjanak a budapesti polgárok.
Óriási lehetőségek rejlenek az információs adatrengetegben. A jövőben minden bizonnyal még inkább mindennapi életünk részévé válik az informatika, az internet. Ehhez azonban az szükséges, hogy a jövőben már ne csupán a módosabb polgárok kiváltsága legyen az információs társadalomhoz való csatlakozás. Az internetezők nagy része épp a számítógépek, illetve a szolgáltatások magas ára miatt csak az iskolában, illetve a munkahelyén tud kapcsolódni a világhálóhoz. Ezért is tartom rendkívül fontosnak az informatikai tárca Sulinet programját, amely komoly kedvezményeket biztosít a családoknak. Sajnos ma még a kelet-közép-európai országok között is óriási lemaradásunk van az internetes elérések mennyiségében. Biztos vagyok abban, hogy az internet széles körű elterjedéséhez további, folyamatos kormányzati ösztönzésre lesz szükség.
