Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Azokban az esetekben, amikor a reklámozásra irányuló szerződés megvalósítása szükségképpen számos alany közreműködését igényli, sajátosan merül fel a felelősség kérdése. A reklámjog döntő része a reklámtilalmak szabályozása. A jogterület leginkább közjogias vonása, hogy az állam különböző érdekek miatt beavatkozik a szerződések szabadságába, és bizonyos termékekre vonatkozó, bizonyos módon bemutatott vagy bizonyos rétegeknek szóló reklámok esetében korlátokat, illetve tilalmakat állít fel. Ilyenkor több oldalról is felelősségre vonhatóak lennének a tiltott reklámok előállításának közreműködői, hiszen akár a megrendelő, akár a reklámügynökség, akár a reklám közzétevője is jogsértést követhet el. A 12/1972 (VI. 5.) BM-rendelet a belföldi hirdetési és reklámtevékenységről eredetileg úgy rendelkezett, hogy a jogszabályba ütköző, valamint a közerkölcsöt sértő reklám és hirdetés közzétételéért a megrendelő és a reklámszolgáltató, az érdekeltek megtévesztésére alkalmas, így különösen: a valóságnak nem megfelelő, túlzó, félrevezető, más terméket vagy szolgáltatást ócsároló, kellő mennyiségben rendelkezésre nem álló árut reklámozó, az áru kizárólagos forgalombahozatali jogát megtévesztő módon feltüntető reklám és hirdetés közzétételéért a megrendelő, illetőleg a saját gyártmányait, szolgáltatásait reklámozó és hirdető vállalat felelős.
A rendelet hatálybalépésekor még nem volt ismeretes a versenyjog mai formája, igazából a reklámozó szervezetek (általában a reklámokat közzétevő szervezetek is) monopolhelyzetben voltak. Ez a szabályozási mód gyakorlatilag egy kétszereplős modellt vesz alapul: csak a reklámok megrendelőire és azok közzétevőire ró egyetemleges felelősséget. A rendeletet 1993. november 1-jei hatállyal változtatta meg a 14/1993 (IX. 2.) IKM-rendelet. A rendelet a korábbi megoldáshoz képest kibővítette azon reklámok, hirdetések körét, amelyeknek a közzététele tilos. Egyrészt továbbra is tiltotta a jogszabályba ütköző, illetőleg a közerkölcsöt sértő reklámok közzétételét. A korábban szabályozott harmadik esetkör, amely az érdekeltek megtévesztésére alkalmas reklámok közzétételét tartalmazta, sem változott. Viszont kiegészült egy újabb tilalommal a szabályozás. A rendelet előírta egyrészről, hogy a fogyasztó részére csomagküldés útján belföldön értékesítendő termékekre vonatkozó reklám vagy hirdetés csak akkor tehető közzé, ha a megrendelő a reklámban vagy hirdetésben azonosítható módon megnevezi magát, megjelöli székhelyét és állandó belföldi telephelyét, köteles továbbá a székhelyére és telephelyére vonatkozó adatokat a reklám felvételekor a reklámszolgáltatónak hitelt érdemlő módon igazolni. Másrészről úgy rendelkezett, hogy előzetes minőségvizsgálati kötelezettség alá eső termékre vonatkozó reklám vagy hirdetés esetén a megrendelő köteles nyilatkozni arról, hogy az adott termék vonatkozásában a kötelező minőségvizsgálatot elvégezték, illetőleg ha a termék nem esik előzetes minőségvizsgálati kötelezettség alá, a nyilatkozatnak ezt kell tartalmaznia. E követelményekkel ellentétes reklámok vagy hirdetések váltak a negyedik tilalom tárgyaivá.
A felelősség szabályozásának változása is a felsorolt tilalmakhoz igazodott. A jogszabályba ütköző, a közerkölcsöt sértő, valamint a csomagküldéssel és a minőségvizsgálattal kapcsolatos követelményekkel ellentétes reklám és hirdetés közzétételéért a megrendelő, a reklámszolgáltató (reklámügynökség) és a reklám közzétevője egyetemlegesen, az érdekeltek megtévesztésére alkalmas reklám és hirdetés közzétételéért a megrendelő, illetve a saját termékeit, tevékenységét, szolgáltatásait, cégét reklámozó és hirdető lett felelős. További, a felelősséggel kapcsolatos előírás lett, hogy amennyiben a közzététel után derül ki, hogy a reklám tilalomba ütközik, a reklámszolgáltató és a közzétevő haladéktalanul köteles annak közzétételét beszüntetni – és ha a reklámszolgáltató e kötelezettségét nem teljesíti, a reklám közzétételéért a reklám megrendelőjével egyetemleges felelősség terheli (ez utóbbi fordulat volt ismeretlen a korábbi szabályozásban). A jogalkotó tehát immár a hárompólusú, azaz a reklámszolgáltató közreműködését is figyelembe vevő felelősségi formát alkotott. (Fontos megemlíteni, hogy a jogszabály időpontjában a magyar jog még különbséget tett reklám és hirdetés között, amely később megszűnt.)
A 12/1972. (VI. 5.) BM-rendeletet 1997. szeptember 1. napjától hatályon kívül helyezte a reklámtörvény, az 1997. évi LVIII. törvény. A reklámtörvény megjelenésével, amely hazánkban először tárgyalta törvényi szinten a reklámjog kérdését, a felelősség egy új szempont szerint került megközelítésre. A törvény a tiltott reklám vagy hirdetés közzétételéért lényegében kéttípusú felelősségi formát állapított meg. Az első esetben a felelősség csak a reklámozót terhelte. Ide tartoznak a teljesség igénye nélkül: a burkolt és tudatosan nem észlelhető reklámok közzététele, olyan áruk reklámozásának közzététele, amelyek előállítása vagy forgalmazása jogszabályba ütközik, a megtévesztő reklám közzététele, az összehasonlító reklámnak vagy a különleges árajánlatra vonatkozó reklámnak a törvény előírásaival ellentétes közzététele. A második esetkörben viszont a közzétételért a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője egyetemlegesen felelős. Itt lehet megemlíteni például az egyes áruk reklámozására vonatkozó tilalmak és korlátozások megszegésével történő reklámok közzétételét, a személyiségi jogokat sértő, a gyermek- és fiatalkorúak fejlődését veszélyeztető vagy a pornográf reklámok közzétételét is.
Felvetődhet a kérdés, hogy miért volt szükség a felelősségi szabályok ilyen különbségtételére és miért pont az adott reklámtípusokban. A törvény indokolása ebben a kérdésben meglehetősen szűkszavú: az egyetemleges felelősséget tekinti főszabálynak – mint ahogy ez a károsultak szempontjából a legjobb megoldás, ugyanakkor leszögezi, hogy vannak olyan esetek is, amikor a felelősség jellegénél fogva nem terhelhető másra, csak a reklámozóra. Ekkor ugyanis a tilalom elsősorban a reklámozó érdekkörében történő eseményre vezethető vissza, és bár lehet, hogy a megrendelő nem kötötte ki ugyan az ilyen módon történő reklámozást, annak csekély valószínűsége és bizonyítási nehézsége nem teszi lehetővé az egyetemleges felelősség szabályozását. Nem tűnik azonban következetesnek az, hogy a jogalkotó azoknak a reklámoknak a közzétételét is ide sorolta, amelyek előállítása vagy forgalmazása jogszabályba ütközik.
Fontos összegzésképpen azt is kiemelni, hogy a reklámtörvény, illetőleg elődjogszabályai csak a felelősség telepítése kérdésében rendelkeztek, a felelősség alapja – a Ptk. általános szabályaiból következően – a felróhatóság.
A megbízási szerződések alakszerűségével kapcsolatban a Ptk. nem ír elő formai követelményeket, csupán annyit mond ki, hogy ha a megbízás teljesítéséhez szerződéskötésre van szükség, a megbízáshoz olyan alakszerűségek szükségesek, amilyeneket jogszabály a megbízás alapján kötendő szerződésre előír. A reklám-megbízási szerződésekkel kapcsolatban jogszabály elvileg nem ír elő kötelező írásbeli formát. Azonban a reklámtörvény bizonyos rendelkezései arra az értelmezésre vezetnek, hogy a reklámok közzétételére irányuló megállapodások gyakorlatilag írásba foglalást igényelnek. A törvény értelmében reklám csak akkor tehető közzé, ha a reklámozó azonosítható módon megnevezi a vállalkozását, megjelöli a székhelyét vagy az állandó belföldi telephelyét, továbbá az adószámát a reklám közzétételének megrendelésekor a reklámszolgáltató – ennek hiányában a reklámot közzétevő – részére bemutatja, aki azokat regisztrálja, és egy évig megőrzi. Ezekből a rendelkezésekből egyenesen következik, hogy a jogi személyek által megrendelt (márpedig reklámokat döntően jogi személyek érdekében tesznek közzé) reklámok bemutatását célzó szerződést csak írásban lehet kötni. Bár, ahogy arra a törvény is utal, létezhetnek más reklámozók is, a gyakorlatban nehezen képzelhető el ebben a körben szóbeli szerződés.
A szerződés létrejöttével kapcsolatos részletes szabályozást tartalmaz a szerzői jogi törvény, ha film (ezen belül természetesen reklámfilm) létrehozására irányuló szerződésről van szó. Itt is meg kell különböztetni a már meglévő művek reklám céljára történő felhasználását és a reklám céljára készített művekre vonatkozó megállapodásokat. Az előbbiekben korlát, hogy a szerző az előállítás befejezésétől számított tíz éven belül ugyanarra a műre csak az előállító hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést. Ez a korlátozás kiterjed, de csak a felek megállapodása esetén, a szerzőnek a film céljára készített és felhasznált művével azonos témájú másik művére is. Utóbbi esetben azt a szabályt alkotta a törvényhozó, amely szerint az előállító köteles a mű átvételétől számított hat hónapon belül a szerzőt írásban értesíteni arról, hogy a művet elfogadja-e vagy annak kijavítását igényli – ekkor a kijavításra határidőt tűz ki, és az így kijavított mű elfogadásáról az átvételtől számított három hónapon belül köteles nyilatkozni. Ha ezeket elmulasztja, a művet elfogadottnak kell tekinteni.
A megbízási szerződés egyik speciális, a Ptk.-ban külön szabályozott altípusa a bizományi szerződés. Ez definíciója szerint a megbízó javára a bizományos nevében adásvételi szerződés kötése, azonban a törvény a szövegben később azt is bizományosi szerződésnek nyilvánítja, amelynek alapján a bizományos nem adásvételi, hanem más szerződés kötésére vállal kötelezettséget. A reklámozó – reklámszolgáltató – reklámközzétevő hármas szerepvállalásának köszönhetően a reklámmal kapcsolatos megállapodások a bizományosi szerződéshez is hasonlítani látszanak. Azonban a reklámozásokkal kapcsolatban a bizományosi konstrukció gyakorlatilag kizárt. A reklámtörvény is kifejezetten hangsúlyozza, hogy reklámozó az, akinek érdekében a reklám közzétételre kerül, illetve aki a saját érdekében a reklám közzétételét megrendeli. A felelősség szempontjából tehát figyelmen kívül kerül az, hogy a reklámügynökség kinek a nevében jár el. A reklámokkal kapcsolatosan inkább az úgynevezett ügynöki szerződések fordulnak elő gyakran, amelyek sajátos vonatkozásokkal rendelkezhetnek a díjfizetés tekintetében.
Előfordul, hogy a reklámügynökség részére mindkét fél (például a reklámoztató cég és a reklámot közzétevő napilap is) fizet díjazást, így lényegében két megbízási ügylet találkozik: a napilap, folyóirat stb. arra ad megbízást, hogy a sajtótermék fenntartása érdekében keressen áruikat, szolgáltatásaikat reklámozó vállalkozásokat, a vállalkozás pedig a reklám közzétételének megszervezését rendeli meg. A harmadik oldalról a vállalkozás a közzétevő részére is fizet – ha esetleg közvetetten is – díjat. Gyakran azonban az ügynökség nem kér pénzt a reklámozótól, mivel számára a közzétevő fizet. Így alakul ki a reklámozó és az ügynökség vonatkozásában egy „ingyenes” megbízási szerződés, amely valójában azonban mindenki számára visszterhes valamilyen kapcsolatban.
A megbízási szerződést a vállalkozási szerződéstől többek között a megrendelő/megbízó utasításadási jogköre is elhatárolhatja. Mindkét szerződéstípusnál a munkát a megrendelő/megbízó utasításai szerint kell ellátni, azonban vállalkozási szerződések esetében ezzel kapcsolatban annyit ír elő még a törvény, hogy az nem terjedhet ki a munka megszervezésére, illetőleg nem teheti a teljesítést terhesebbé – ilyen jellegű megkötés megbízási szerződéseknél nincs. Azonban a jogügyletek jellegénél fogva nem lehet egyértelműen elhatárolni, hogy melyik szerződéstípusnál milyen mértékben korlátozható az utasításadási jogkör. Vállalkozási szerződéseknél az eredmény elsődlegessége miatt korlátozottabb, azonban a megrendelőt szerződésszegésből eredő jogkövetkezmények iránti igények részben a teljesítési határidő előtt is megillethetik, ha a körülmények hibás, illetve késedelmes teljesítésre engednek következtetni. Ugyanez megbízási szerződésben nincs meg, azonban itt mivel nem az eredmény, hanem a gondos eljárás a fontos, ezért a megbízó a munka elvégzése során is gyakran változtathatja utasításait – amennyiben természetesen ennek értelme van.
Eltérő viszont a törvény annak vonatkozásában, hogy mennyiben tagadhatja meg a vállalkozó/megbízott az utasítások teljesítését. Megbízás esetében csupán a szakszerűtlen vagy célszerűtlen utasításra köteles a megbízott a megbízó figyelmét felhívni, azonban ha az utasításhoz a megbízó továbbra is ragaszkodik, azt köteles végrehajtani és az abból eredő károk a megbízót terhelik. Vállalkozási szerződésnél annyiban mond többet a törvény, hogy a vállalkozónak megadja azt a lehetőséget, hogy elállhat a szerződéstől, amennyiben a megrendelő a célszerűtlen, szakszerűtlen utasítást továbbra is fenntartja, továbbá olyan eseteket is leír, amikor a vállalkozó köteles megtagadni az utasítás szerinti munkavégzést – többek között amikor az utasítás teljesítése jogszabály megsértésére vezetne. A megbízásnál tehát nincs elállási jog (illetve itt az annak megfelelő azonnali hatályú felmondás) lehetősége, illetve nincs kötelező utasításmegtagadási kötelezettség. Ha tehát a megbízó jogszabályba ütköző utasítást ad, a megbízott nem köteles az utasítást megtagadni, és nem köteles a jogviszonyt felmondani – illetőleg a jogszabályba ütköző utasításokról a Ptk. a megbízások körében egyáltalán nem rendelkezik. (Egyedül az ügyvédi megbízásoknál egyértelmű a kérdés, mivel az ügyvédi törvény értelmében az ügyvéd a hivatását a jogszabályok betartásával köteles gyakorolni és nem működhet közre tiltott jogügyletnél.) A reklámtörvény, a versenytörvény, a médiatörvény és egyéb jogszabályok viszont számos reklámtilalmat írnak elő, amelyek megvalósítása jogellenes.
Kérdés, ha a reklámozó olyan reklám elkészítésére, bemutatására ad megbízást, amely jogszabályellenes, mi a reklámügynökség, illetve a reklám közzétevőjének feladata. Amennyiben a felelősség egyetemleges, például tilalmazott dohány- vagy gyógyszerreklám esetén, természetesen nem fogja az utasítást teljesíteni egyik fél sem, hiszen azzal a saját felelősségét alapozza meg. Bonyolultabbnak látszik a helyzet abban az esetben, ha a felelősség csak a reklámozót terheli, így a megtévesztő vagy a burkolt reklámok esetében. A reklám-megbízási szerződések esetében a megbízási és a vállalkozási jellemzők nem különülnek el élesen. A reklámozó és a reklámügynökség közötti jogviszonyban inkább a megbízási, a reklámügynökség és a reklám közzétevője közötti jogviszonyban inkább a vállalkozási elemek dominálnak. Mindkét szerződésből levezethető azonban az, hogy amennyiben a reklámozó jogszabályellenes utasítására nem történik figyelmeztetés, az a szolgáltató és közzétevő felelősségét megalapozhatja. A vállalkozási szerződéseknél a Ptk. ezt külön is kimondja, a megbízási szerződéseknél pedig legalább az általános részi rendelkezésekből le lehet vonni azt, hogy a jogalanyoknak úgy kell eljárniuk, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható – illetőleg aki maga sem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására nem hivatkozhat.
Ezek a szabályok a megbízott felelősségét is megalapozhatják például egy olyan esetben, amikor a termékeit első ízben reklámozó cég egy, a szakmában tapasztalattal rendelkező ügynökség részére ad egy olyan jogszabályellenes reklám közzétételének elintézésére megbízást, amely nem egyetemleges, hanem a reklámozó egyedüli felelősségét fogja maga után vonni – ha az ügynökség ennek során nem elvárható módon vett részt. Megfontolandó azonban, hogy nem kellene-e a törvénynek a megbízási szerződés esetében a megbízó utasításainak megtagadása területén szigorúbbnak lennie.
A megbízások teljesítésével kapcsolatban a jogszabályok nem tartalmaznak részletes előírásokat, hiszen amíg a vállalkozási szerződésnél egyértelmű, hogy a vállalt, munkával elérhető eredmény létrehozásával megtörténik a teljesítés, addig a megbízási szerződésnél ez nem ilyen egyértelmű. A Ptk. is inkább a szerződés megszűnésének szabályait járja körül, hiszen például egy folyamatos megbízási szerződés nem a teljesítéssel, hanem a meghatározott időtartam lejártával szűnik meg. A teljesítéssel kapcsolatban a Ptk. mindössze annyit határoz meg, hogy a megbízott kötelezettségévé teszi a megbízónak a teljesítésről történő értesítését, de például nem azt mondja ki, hogy a díj a szerződés teljesítésekor – mint a vállalkozás esetében –, hanem hogy a szerződés megszűnésekor esedékes. A teljesítéssel kapcsolatban a reklám-megbízási szerződések tárgyában is mindössze a szerzői jogi törvény tartalmaz előírást, feltéve, ha reklámfilm előállítására vonatkozó megállapodásról van szó. Az ilyen alkotás akkor tekinthető befejezettnek, ha végleges változatát a szerzők és az előállító ilyenként elfogadják. Ezt követően a végleges változatot egyik fél sem változtathatja meg egyoldalúan. Ehhez kapcsolódik, hogy a befejezett reklámfilm bármilyen megváltoztatásához a szerzők és az előállító engedélye szükséges.
További sajátosság, hogy ezek a felsorolt jogok személyhez fűződő jogoknak minősülnek, amelynek védelmében általában mindig maga a szerző léphet fel. Itt azonban, amennyiben több szerző is szerepel a jogviszonyban, eltérő megállapodás hiányában a rendező képviseli a többi szerzőt. Ezenkívül a filmalkotásokkal kapcsolatban – bár az előállító a szerzők személyhez fűződő jogainak a védelmében is felléphet – az alkotás befejezettnek nyilvánítása és annak ezt követő megváltoztatása tekintetében ez a szabály nem igaz. Ha az előállító a mű elfogadásától számított négy éven belül a megfilmesítést nem kezdi meg, vagy megkezdi ugyan, de ésszerű határidőre nem fejezi be, a szerző felmondhatja a szerződést és arányos díj megfizetését követelheti. A szerzőt ilyen esetben a felvett előleg megilleti, a művel pedig szabadon rendelkezik.
A reklámok elkészítésére vonatkozó szerződések nem sorolhatók egyértelműen a megbízási szerződések csoportjába, hiszen például vállalkozási elemeket is tartalmaznak. A megállapodásoknál inkább a diszpozitivitás jellemző, ezért sincsenek külön is körülhatárolható, jellemzően elkülönülő sajátosságai úgy, mint mondjuk az ügyvédi megbízásnak. Az eltérések inkább a reklámjog komplexitásából, a közjogi szempontokból származnak. Azonban az alanyok eltérő érdekhelyzete, a szabályozás sokrétűsége, a részben még kialakulatlan gyakorlat számos problémát vethet még fel a közeli és távoli jövőben a jogalkotó és a jogalkalmazó számára.
Dr. Pribula László
