Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mivel az internet világa, valamint a technikai fejlődés újabb és újabb kérdéseket vethet fel, a hatályos jogszabályok folyamatosan igyekeznek alkalmazkodni az új követelményekhez, illetve lépést tartani azokkal. Jelenleg azonban még mindig nem állíthatjuk biztosan, hogy a kereskedelmi, gazdasági piac minden szereplője kellőképpen védett lenne a jogsértésekkel szemben.
A szellemi tulajdonjog nemzetközi szervezete, a World Intellectual Property Organization (továbbiakban WIPO), az ICANN* gyakorlata, valamint a WIPO által elfogadott iránymutatások segítenek abban, hogy a védjegy, illetve a domainnevek összeütközésének problémája áttekinthetővé váljon, és mind a védjegy, mind a domainnevek jogosultjai számára tájékoztatást és segítséget nyújtson.
Bár az internet kezdetben a szellemi alkotások közül elsősorban a szerzői jog terén, illetve a szerzői jogi jogosultak körében okozott fejfájást (a szerzői mű engedély nélküli felhasználása az interneten például a Napster-ügy esetében), a védjegyjogosultakat váratlanul érte a domainnevek megjelenésével a potenciális bitorlások számának folyamatos növekedése és ezzel a jogviták végeláthatatlan folyamata. A probléma kettős volta, melynek értelmében a védjegyjogosultak azon jogos igénye, hogy saját védjegyüket domainnévként egyaránt használják az interneten, abba az akadályba ütközött, hogy valamely más magán- vagy jogi személy – megelőzvén a védjegy jogosultját – már regisztráltatta az adott nevet.
A védjegyjogosultaknak már a kezdetektől fogva azzal kellett szembenézniük, hogy védjegyüket számos esetben kizárólag azért regisztrálták domainnévként, hogy azt a legtöbbet ajánló fél részére a későbbiekben értékesítsék. Ezt nevezzük angolul „cybersquatting-nak” (az angol squat kifejezés magyar jelentése jogtalanul letelepedik/megtelepszik). Gyakran előfordult, hogy például maga a versenytárs regisztráltatta domainnévként más védjegyét. Mivel a domainnevek funkciói – akárcsak a védjegyek – között szerepel, hogy bizonyos szolgáltatások, illetve áruk tekintetében azonosítani lehessen egy áru eredetét, illetve származását, továbbá az internethonlap címében is külön funkciót tölt be, nagy harcok, illetve összecsapások folyamata vette kezdetét a világ minden táján annak érdekében, hogy egy-egy domainnevet megszerezzenek (lásd az olyan általános szavakat, mint például: „sport”, „beer”, „cola” domainnévként való regisztrálása, használata avagy eladásra való felkínálása. Magyarországon számos példa van arra, hogy egy-egy személy több politikus nevét is regisztráltatta, annak reményében, hogy a későbbiekben eladásra felkínálhassa).
A bírósági gyakorlatban világszerte az alakult ki, hogy a domainnevek ily módon való megszerzése és a védjegyjogosultnak való felajánlása jogellenes, számos esetben a bitorlókat (cybersquatter) ideiglenes intézkedés elrendelésével tiltják el az adott domainnév további használatától. Ezen gyakorlat élén jár Franciaország, ahol nemzeti szintű biztonsági mechanizmusok bevezetésével igen hatásosan vissza tudták szorítani a bitorlókat. (A cybersquatting-ra példa többek között az Egyesült Királyságban a Harrods Limited v Network Services Limited eset. A jó nevű üzletház nevének domainnévként való regisztrálását követően a Harrods eljárást kezdeményezett, és a bíróság ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy hagyjon fel a domainnév használatával. Hasonló jelentős eset volt a Marks & Spencer and Others v One in a Million ügy, amelyben az alperes a felperes számos védjegyét regisztráltatta domainnévként. Ebben az esetben az angol legfelsőbb bíróság kimondta: maga a tény, hogy valamely személy más nevét domainnévként regisztráltatja abból a célból, hogy azáltal ne csak gátolja a védjegyjogosult védjegyének domainnévként való regisztrálását, de azt később értékesítse, a védjegytörvénybe ütköző magatartásnak minősül, így a domainnevet regisztráló védjegybitorlást követ el.)
Azokban országokban, ahol a bírósági eljárások nagyon lassúak és jogerős ítélet 1-2 éven belül nem várható (Magyarország is ezen országok közé tartozik), vagy ahol a perköltség mind a két felet terheli, függetlenül attól, hogy ki nyeri meg az adott bitorlási pert, a cybersquatting olyan akut problémának tűnik, amelynek a megoldása nehezen tehető hatékonyabbá és gyorsabbá. Ezen országokban egyre gyakoribb, hogy a védjegy jogosultja racionálisabbnak tartja, ha nem pereskedik, hanem kifizeti a domainnév „váltságdíját”.
Jelen cikk célja egy általános nemzetközi körképet adni arról, hogy megtudjuk, milyen szerepet tölt be a védjegyjog az információs társadalom, illetve az internet világában, elsősorban az amerikai és a francia joggyakorlat tükrében.
A védjegy
A védjegy az árujelzők legfontosabb fajtája. A védjegy mint árujelző az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékozódásának előmozdítására szolgál. A védjegyet meghatározott árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban kizárólag az a személy használhatja, aki a védjegyet bejelentette, illetve akinek a javára a védjegyet lajstromozták.
A védjegynek sokoldalú szerepe van a piacgazdaságban, a védjegy megkülönböztető képességén alapul a versenytársak közötti piaci verseny és a fogyasztók tájékozódása, illetve választása az egyes áruk és szolgáltatások között.
A fogyasztó a védjegy segítségével talál kapcsolatot az áru és annak gyártója, forgalmazója között, továbbá a védjegy segítségével a fogyasztó felismeri az áru vagy szolgáltatás származását, eredetét, minőségét és összekapcsolja vagy hozzáköti egy adott gazdasági társasághoz, illetve gyártóhoz.
A védjegyek kulcsszerepet töltenek be mind a marketingben, mind a reklámozásban, hiszen a védjegy, mint az árura vonatkozó információk megjelenítője, a reklámozás folytán nélkülözhetetlen az új termékek, szolgáltatások piaci bevezetésében, megjelenítésében és a fogyasztók figyelmének felkeltésében.
Minőségjelző és reklámozási funkciói révén a védjegy a vállalkozói jó hírnév, a piaci elismertség és tekintély (goodwill, reputáció) hordozója. Ezt a jó hírnevet és ismertséget használja ki az, aki jogosulatlanul, illetve jogosítatlanul, avagy a védjegyet hamisítva használja a védjegyet, ezáltal védjegybitorlást követve el.
Jelenleg a védjegyekkel kapcsolatos gyakorlat azt mutatja: nem áll fenn annak az eshetősége vagy rendkívül kicsi annak a veszélye, hogy a vásárlók, illetve a fogyasztók összetéveszthetik az egyik cég termékeit a másik cég termékeivel azonos vagy hasonló védjeggyel rendelkező, illetve használó két (vagy több) különböző gazdasági társaság vagy szervezet esetében, ha tevékenységi körük, illetve fogyasztói körük egymástól jelentősen eltér. Kicsi a valószínűsége annak, hogy ha például egy hipermarket neve megegyezik egy lemezkiadó cég nevével, akkor a hipermarketben vásárló azt gondolhatja, hogy bármilyen tulajdonosi átfedés, illetve tulajdonosi kapcsolat lehet az adott hipermarketnek az azonos nevű lemezkiadóval.
Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a globalizáció következményeként világszerte mind vertikális, mind horizontális szinten egyre több cég egyesül, illetve olvad össze és ennek következményeként nem egy példa van arra, hogy egy adott cég elkezd egy tőle teljesen eltérő tevékenységgel foglalkozni (például számos sportszergyártó cég kezd kozmetikumokkal, sportruházattal foglalkozni stb.).
Internetcím, illetve domainnév
Az internetcím, illetve a továbbiakban a domainnév egy adott honlap azonosítójaként funkcionál, amelynek segítségével egyes honlapok megkülönböztethetők, besorolhatók és megtalálhatók. A honlapok címei a mai napig számsorokból állnak, amely számsor tartalmazza a hálózat (network), az alhálózat (subnetwork) és az ún. helyi cím (local address) adatait. Ezt az internetcímet angolul IP address-nek, illetve IP numbernek hívjuk. A felhasználó számára egyszerűbb és közérthetőbb, ha számsorok helyett más azonosítót használ annak érdekében, hogy kutatásokat végezzen az interneten, illetve eligazodjék és az egyik honlapról a másikra eljuthasson. Ennek érdekében fejlesztették ki az ún. domainnevet. Az IP address-szel ellentétben a domainnév olvasása jobbról balra történik, kiindulva az ún. top-level domainnevekből (pld.: <.hu>; <.com>; <.org>) az ún. sub-domain nevekig (pld.: <.lap.hu>-ban a <.lap> az ún. nevezett sub-domain, míg a <.hu> a top-level domain).
Mivel a domainnév megválasztása során gyakran ütközhetünk egy már meglévő védjegy elnevezésébe, továbbá mivel nincs arra mód, hogy domainnévként ne lehessen levédeni egy már létező védjegyet, a jogi szabályozás számára új helyzet állt elő, amelyet – a jogosultak védelme érdekében – minél hamarabb meg kellett oldani. A domainnév szabad választásának egyetlen akadálya csak annyi, hogy nem lehet hosszabb, mint 24 betű. Ha például egy gazdasági társaságnak mégis hosszabb lenne a neve, akkor le kell rövidíteni a nevet, és így fennállhat az a veszély, hogy maga a rövidítés szintén ütközik egy korábbi elsőbbségű védjeggyel.
A védjegy és a domain kapcsolata
Mind a domainnév, mind a védjegy elsődleges funkciója a megkülönböztető képesség, azonban a védjegyek bejelentése esetén áruosztályokat kell megjelölni a bejelentés folyamatában, ilyen fajta szabályozás a domainnevek esetében nem létezik.
A domainnév regisztrálási folyamata egyszerűbb, hiszen elegendő egy regisztrátornál igényelni az adott megjelölés nyilvántartásba vételét, míg a védjegy lajstromozási folyamata ennél sokkal bonyolultabb. Számos tényezőtől függ egy védjegybejelentés: szöveges vagy ábrás-e a védjegy, fekete-fehér vagy színes, nemzeti, illetve nemzetközi bejelentést kíván-e a bejelentő tenni stb. A költségek annak függvényében alakulnak, hogy a bejelentő hány áruosztályra, illetve hány országban kívánja a védjegyet bejelenteni.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a védjegyet a nemzeti szabadalmi és védjegyhivatalok hivatalos nyilvántartásba veszik, ezzel szemben a domainneveket magánszervezetek regisztrálják.
A konfliktusok kezdete, ha sor kerül arra, hogy két teljesen eltérő tevékenységi körrel rendelkező cég szeretne saját honlapot létrehozni és ezért a saját nevét domainnévként szeretné regisztráltatni. Ez esetben a jelenlegi internet-, illetve domainnév-szabályozás értelmében azé a domainnév, aki először igényelte és regisztráltatta („first come, first served”) azt. Ez a rendszer globálisan számos problémát vetett fel főleg azért, mert igen nagy a valószínűsége annak, hogy egy adott nevet, megjelölést egyszerre többen is kívánnak akár védjegyként, akár domainnévként levédetni, illetve regisztráltatni. Tekintetbe véve az internet nemzetközi és szerteágazó, szinte követhetetlen voltát, rengeteg komplikáció és konfliktus merült fel.
Az egyetlen módja annak, hogy egy adott gazdasági társaság biztosítani tudja domainnevének regisztrálását a világ minden részében, az az, hogy a védjegy esetében nemzetközi védjegybejelentést tesz, illetve ahol ez nem lehetséges vagy nincs rá mód, ott minden egyes országban nemzeti védjegy oltalmazása iránti kérelmet nyújt be. Nyilvánvaló, hogy ez nemcsak felettébb időigényes, hanem igen költséges is. Számos esetben – tekintetbe véve a nemzeti szabályozások eltérő voltát – újabb és újabb áthidalhatatlan akadályok merülhetnek fel. Megoldást nyújthat és mindenféleképpen ajánlott, hogy egy cég, mielőtt bejegyeznék a Cégbíróságon az általa kiválasztott néven, nemzetközi védjegy- és domainnév-kutatást végezzen és az eredmény figyelembevételével döntsön nevének kiválasztásáról. Ez utóbbi lehetőség ugyancsak meglehetősen költséges és időigényes, s mire kiderül, hogy valamely országban azonos vagy hasonló néven cég működik, illetve domainnevek léteznek, akár több hónap is eltelhet, és a gazdasági cél, amelynek érdekében a társaságot létrehozzák, akár okafogyottá is válhat. Csak példaképpen utalok itt arra, hogy egy-egy teljes körű nemzeti és nemzetközi névkutatás több tízezer dollárba is belekerül.
A domainnév-kutatás azért is olcsóbb, mivel a domainnév-adatbázisok on-line megtekinthetőek az interneten. A domainnév választását megkönnyíti, ha az adott cég, a top-level domainnév foglaltsága lévén top-level domainnév helyett sub-domain nevet választ magának. Jelenleg egyértelműen a top-level domainnevek a legnépszerűbbek, azonban egyre többen választanak sub-domain nevet is. Másik megoldás lehet, hogy amennyiben a legnépszerűbb top-level domainnevek, mint pl. <.com>; <.org> már foglalt, akkor az adott szervezet olyan top-level domainnevet választ, amely egy-egy országra utal (ez az ún. country code top level domain – ccTLD, mint Magyarországon: <.hu>; Angliában: <.uk>; az USA-ban jelenleg is folyik a nemrégen megkezdett <.us> kiterjesztésű top-level domainnevek regisztrálása).
Az utóbbi időben számos új top-level domainnév bevezetésére került sor, ilyen a <.biz>, <.info>, <.pro>, illetve a <.tv> top-level domainnevek. Jelenleg az Európai Unió szabályozási tervei között szerepel a <.kids> top-level domainnév bevezetéséréről szóló javaslat.
Az említett top-level domainnevek bevezetése egyre szélesebb körben ad arra lehetőséget, hogy egy-egy szervezet rátaláljon a leginkább „testhezálló” saját domainnevére (például egy televíziós társaság minden valószínűséggel regisztráltatni fogja a .tv domainnevet is) és hogy azonos nevet tartalmazó domainnevek egymás mellett békésen megférjenek. Természetesen számos nagy nemzetközi cég igyekszik több top-level domainnevet regisztráltatni, biztosítva az adott név monopóliumát a maga számára (például az olyan cégek, mint a „manpower” vagy „siemens”, azokban országokban, ahol jelen vannak, regisztráltatták nevüket).
Domainnév- és védjegyviták az egyes országok tükrében
USA
Az egyik legismertebb eset Jim Cashelé volt, aki 1994 augusztusában „kíváncsiságból” tizennyolc domainnevet regisztráltatott, amelyek között olyan neves védjegyek voltak, mint „hertz”, „esquire”. Mint kiderült, a védjegytulajdonosok végül nem vették fel vele a kapcsolatot a regisztráltatott domainnevek vonatkozásában.
Számos újságcikk megjelenése után a későbbiekben lemondott a regisztrált domainnevekről.
A későbbi esetek nem alakultak ilyen barátságosan, hiszen azokban elsősorban az volt a cél, hogy a domainneveket regisztrálók arra kényszerítsék a védjegytulajdonosokat, hogy az adott domainnevet pénzért vásárolják meg. Mivel ez utóbbiakban említettekre a hatályos jogi szabályozás nem volt felkészülve, számos domainnevet regisztráltattak – későbbi magas ellenérték reményében –, amely jó nevű, világszerte ismert nemzetközi cégek nevét tartalmazta. Ennek hatására az amerikai domainszabályozás olyan rendelkezést vezetett be, hogy egy szervezet csak egy domainnév regisztrálását kérheti. Mivel a szervezet fogalma nem volt meghatározva a szabályozásban, továbbá mivel egy adott szervezetnek akár több olyan lajstromozott védjegye volt, amelyet szeretett volna domainnévként levédetni, ez a szabályozás nem vezetett eredményre.
1993 júniusában Adam Curry, akkoriban mint az MTV (Music Television) egyik lemezlovasa, saját nevében regisztráltatta az „mtv.com” domainnevet. A bejegyzés folyamatában úgy tűnt, hogy a domainnév regisztráltatása az MTV hozzájárulásával történt. Miután Curry elhagyta a zenecsatornát, volt munkáltatója beperelte őt annak érdekében, hogy a domainnevet visszaszerezze. Bár Adam Curry a sajtónak tett nyilatkozataiban a per folyamán többször jelezte, hogy a legvégsőkig kitart a regisztrált domainnév mellett, végül 1995-ben peren kívüli egyezség született a felek között, és az MTV megkapta az mtv.com domainnevet.
Pár hónappal később Stanley Kaplan Co., a világ legnagyobb vizsgaanyagokat készítő, forgalmazó és különböző tanfolyamokat szervező társasága (mint pld. a TOEFL nemzetközi angol nyelvvizsga) – amelynek éves bevétele több mint 85 millió dollár – áldozata lett, ahogy azt mondani szokás, az ún. internetes „rablásnak”. Egyik riválisa, a Princeton Review, nemcsak domainnévként regisztráltatta a „kaplan.com”-ot, hanem honlapot is létrehozott. Amikor a felhasználó beírta a keresőbe, hogy „kaplan.com”, akkor rögtön azt az információt kapta, hogy a Princeton Review honlapjára érkezett, s azt kérték tőle, iratkozzék fel a Stanley Kaplan Co. elleni „panaszlistára”.
A Princeton Review honlapja csupán négy napja „élt”, amikor felszólító levelet kapott a Stanley Kaplan Company-tól, hogy hagyjon fel a jogsértéssel, különben eljárást indítanak ellene. A felek között végül – mint az USA-ban általában szokás – peren kívüli egyezség jött létre, és a Kaplan megszerezte a „kaplan.com” domainnevet.
Az említett jogesetek kapcsán több kérdés is felmerült. Ezek egyike: vajon miért nem vizsgálja a domainnév-regisztrátor, hogy a kért domainnév ütközik-e valamely korábbi elsőbbségű védjeggyel.
1994 őszén erre az volt a válasz, hogy szinte lehetetlenség minden egyes esetet kivizsgálni, hiszen a regisztrátornak több mint húsz dolgozót kellene fölvennie csak azért, hogy minden egyes esetet kivizsgáljanak és külön-külön nemzeti és nemzetközi védjegykutatást végezzenek. Az volt az elterjedt általános vélemény, hogy a bejelentő feladata és felelőssége, hogy mielőtt bejelent egy domainnevet, maga végezzen teljes körű kutatást.
A probléma kivizsgálására az International Trademark Association (INTA, Nemzetközi Védjegy Egyesület) 1995-ben külön vizsgálóbizottságot állított fel, amelynek elsődleges feladata az volt, hogy kivizsgálja az interneten a különböző gazdasági társaságok identitása védelmének nehézségeit. Célja elsősorban olyan vezérelvek és irányvonal kidolgozása volt, amely biztosítaná, hogy újabb regisztrált nevek ne sértsék más szellemi alkotásához való jogát.
Időközben az amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal (Patent and Trademark Office [PTO]) hozzájárult ahhoz, hogy a már regisztrált domainneveket védjegyként lajstromozzák.
Az INTA igazgatótanácsa 1995 szeptemberében két határozatot hozott: az egyik kimondta, hogy a domainnevek védjegyként is funkcionálhatnak, továbbá a domainnevek regisztrálása és tényleges használata a védjegytulajdonosok jogaira hatással van olyan szinten, hogy azonos megjelölés esetén a regisztrálást kérelmező bitorolhatja a védjegyjogosult korábbi elsőbbségű védjegyét, illetve megjelölését. A második határozat sürgeti az információs társadalmat és a magánszektor azon szereplőit, amelyek domainnevek regisztrációjával foglalkoznak, hogy adatbázis formájában mindenki számára tegyék hozzáférhetővé a már regisztrált domainnevek teljes listáját.
1995 júliusában a domainnevek regisztrálásával foglalkozó amerikai Network Solution Inc. új regisztrációs szabályokat vezetett be. Továbbra is az maradt a fő szabály, hogy aki először kérelmezi, azé a kívánt domainnév, de emellett nyilatkozatot is kértek a kérelmezőtől, amelyből világosan kiderül, hogy az adott név regisztrálásához megfelelő jogcímmel rendelkezik-e. Abban az esetben, ha a védjegyjogosult vitatja a domainnév tulajdonjogát, és a domainnév tulajdonosa nem tud felmutatni védjegyjogosultságot igazoló iratot (például hiteles lajstromkivonatot), a regisztrálás felfüggeszthető a felmerült jogvita lezárásáig. (A felek ezzel egyidejűleg ún. alávetési nyilatkozatot tesznek, amelyben kötelezően elfogadják a választott bíróság döntését.)
Az internet széles körű elterjedésével párhuzamosan és a domainnevekkel kapcsolatos jogviták sokasodása miatt 1996 novemberében létrehozták (többek között a WIPO és az INTA is részt vett benne) az internet Ad Hoc Committee-t (IAHC), hogy az érdekelt felek bevonásával hatékonyabb domainnév-adminisztráló rendszert hozzanak létre. Az amerikai kereskedelmi minisztérium által ezzel szinte párhuzamosan megjelentetett, ún. „Magaziner Green Paper” miatt azonban kétségessé vált, hogy a IAHC által kidolgozott új rendszer egyáltalán működésbe lép. Az IAHC tervei között szerepelt többek között új top-level domainnevek létrehozása, mint pld. <.firm> a gazdasági társaságoknak, <.store> a kis- és nagykereskedőknek, <.arts> a kulturális, művészeti tevékenységgel foglalkozóknak stb. A tervek között szerepelt egy bárki számára hozzáférhető on-line adatbázis létrehozása.
Ezzel szinte párhuzamosan – mint ahogy korábban már említettük – az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma is előállt egy új javaslattal 1998 januárjában, amelynek célja volt előmozdítani az internetnevek és -címek technikai igazgatását, illetve kezelését.
Franciaország
Talán a francia joggyakorlat egyik legérdekesebb ügyében hozott döntést a francia bíróság (TGI Le Mans, 29 juin 1999, aff. Microcaz c/ Oceanet), amelynek következtében a domainnevek szabályozásának rendszere egy lépéssel hátrébb került. A bíróság először hozott olyan döntést, amelynek értelmében töröltetett egy védjegyet, arra hivatkozva, hogy korábbi elsőbbséggel azonos elnevezésű domainnevet már regisztráltak és az interneten használják is. Ebben az esetben a domainnév értékének kérdése forgott kockán, illetve az, melyek a megkülönböztető képességének jegyei.
Felmerült a kérdés az említett eset kapcsán, vajon a domainnév rendelkezik-e megkülönböztető képességgel.
A domainnév funkciója, hogy könnyen eljuthassunk egy adott honlapra. Valójában a domainnév egy számsorból – mint ahogy korábban is említettük – IP címmel (IP address) rendelkezik. A domainnevek tulajdonképpen rendelkezhetnek is meg nem is megkülönböztető képességgel. A domainnévnek nem funkciója az, hogy az egyik honlapot és az abban szereplő árukat, illetve szolgáltatásokat egymástól, illetve egy másik honlaptól megkülönböztesse.
Természetesen a domain rendelkezhet megkülönböztető képességgel, amennyiben utal a honlap tartalmára.
Az eset kapcsán alapos vizsgálatoknak vetették alá a védjegy és a domainnevek közötti hasonlóságokat és különbségeket. Mindezeket figyelembe véve arra jutottak, hogy a védjegy és a domainnév funkciója, illetve funkciói egybemosódhatnak. Megállapítható, hogy a domainnevek nemzetközi funkciója jóval szélesebb, mint a védjegyeké. Egy-egy honlap a világ minden táján hozzáférhető, ahol van internetkapcsolat, és ezáltal könnyebben megismerhető egy adott domainnév. Ezzel ellentétben nem minden védjegy lesz ismert, lehetséges, hogy csak egy adott területre, régióra, illetve földrészre lajstromozzák az adott védjegyet és csak ott szerez ismertséget. Ennek megfelelően jóval kisebb lehet az ismertsége, mint a domainneveké.
dr. Náthon Natalie
* ICANN (The internet Corporation for Assigned Names and Numbers) az internet nemzetközi technikai szabályozó testülete. 1998-ban alapították nonprofit szervezetként. Felelős az internetes domainnevek és az ún. IP címek kiosztásáért. Tevékeny részt vállal az internet szabványainak kidolgozásában, betartatásában és a viták rendezésében.
Felhasznált irodalom:
1. Kenneth Sutherlin Dueker: Trademark Law Lost in the Cyberspace: Trademark protection for internet Addresses. (9 Harv. J.L. & Tech. 483 (Summer 1996)
2. 1997. évi XI. törvény indokolása a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról
3. Anette Kur :The Domain Name Versus Trade Mark Dilemma (a „The Centrum voor Intelectuële Rechten (CIR)” tartott előadás anyaga, Katholieke Unversiteit Leuven (Belgium), 1997. december 5.
4. Frédéric GLAIZE et Alexandre NAPPEY, „Le régime juridique du nom de domaine en question”, Juriscom.net, 2000. február 19.
