Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Munka Törvénykönyvének 2001. július 1-jétől hatályos rendelkezései vezették be – a fiatalkorú munkavállaló fogalma helyett – a fiatal munkavállaló jogi kategóriáját. A munkaviszony szempontjából az minősül fiatal munkavállalónak, aki 18. életévét még nem töltötte be.
A fiatal munkavállalókra a Munka Törvénykönyve 129/A §-ában az egyébként a munkavállalókra általánosan előírtaktól kedvezőbb szabályokat fogalmaz meg. A napi munkaidő, a munkaidőkeret, munkaközi szünet és a napi pihenőidő kedvezőbb szabályozása mellett kógens módon tiltja a fiatal munkavállalók éjszakai munkára, rendkívüli munkavégzésre, valamint készenlétre történő igénybevételét.
Az említett törvényhely értelmében a fiatal munkavállalók esetében
– a munkaidő legfeljebb napi nyolc óra, illetve heti negyven óra lehet,
– egy hétnél hosszabb munkaidőkeret nem alkalmazható,
– a munkaidő megállapításánál a több munkáltató részére történő munkavégzés munkaidejét össze kell számítani,
– ha a napi munkaidő a négy és fél órát meghaladja, úgy részükre legalább harminc perc munkaközi szünetet kell biztosítani,
– a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább tizenegy óra pihenőidőt kell biztosítani.
A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet
– 8. számú melléklete tartalmazza a fiatalkorú munkaviszony keretében történő foglalkoztatását tiltó vagy feltételekhez kötötten megengedő megterheléseket,
– 9/A számú melléklete pedig felsorolja azokat a munkakörülményeket, amelyek fennállása esetén a fiatalkorú foglalkoztatásához alkalmassági vizsgálat szükséges.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a Munka Törvénykönyvének 72/A §-a értelmében a Munka Törvénykönyvében a fiatal munkavállaló foglalkoztatására meghatározott előírásokat a nem munkaviszony, hanem munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző, 18. életévüket még be nem töltött személyekre is alkalmazni kell. Ilyen – munkavégzésre irányuló – egyéb jogviszony lehet a megbízás, a vállalkozás, a bedolgozás keretében, továbbá felhasználási szerződés alapján, valamint a segítő családtagként történő munkavégzés.
Ezzel a Munka Törvénykönyvébe beiktatott kiterjesztő jellegű előírással egyidejűleg – 2001. július 1-jétől – hatályon kívül helyezte a jogalkotó az 1998. évi XXIII. törvényt. Korábban ez a jogszabály terjesztette ki a fiatalkorú munkavállalók munkajogi védelmére vonatkozó szabályokat a fiatalkorúak munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok keretében történő foglalkoztatására. A szabályozásnak a Munka Törvénykönyvébe történő beillesztése az egységes és áttekinthetőbb szabályozást szolgálta.
A Munka Törvénykönyve fő szabályaként munkaviszonyt munkavállalóként az létesíthet, aki 16. életévét betöltötte. (Az általános iskolai tanulmányaikat legkésőbb az 1997–98-as tanévben megkezdők esetében a 16. életév betöltése egyben a tankötelezettség végét is jelenti. Az ezt követően tanulmányokat kezdők, illetve a fogyatékosok esetében a tankötelezettség 18 éves korban szűnik meg, ezért indokolt a munkaviszony létesítésére vonatkozó életkort konkrétan és nem a tankötelezettségre visszautalva meghatározni.)
A 16. életévét még be nem töltött fiatal munkavállalónak kétfajta – témánk szempontjából is fontos – legális lehetőséget biztosít munkavégzésre a törvény.
A 15. életévét betöltött nappali tagozatos általános iskolai, szakiskolai (szakképző iskolai, szakmunkásképző iskolai, illetve szakközépiskolai), illetve középiskolai tanuló az iskolai szünet alatt munkaviszonyt létesíthet. Az iskolai szünet alatti munkaviszony létesítéséhez a 16. életévüket még be nem töltött tanulók esetében törvényes képviselőjének hozzájárulása is elengedhetetlen érvényességi kellék. Tehát a munkáltatónak a fiatal munkavállalóktól ilyen esetekben – ahányszor csak azok munkaviszonyt létesítenek – kérnie kell a fiatal munkavállaló törvényes képviselőjének írásbeli nyilatkozatát. A szülő, a gyám, a gondnok, illetve a nevelőintézet vezetőjének hozzájáruló nyilatkozatát tehát annyi esetben kell kérni, ahány ízben a fiatal munkavállaló 15. életévének betöltésétől kezdődően 16. életévének betöltéséig – akár ugyanannál a munkáltatónál is – munkaviszonyt létesít.
A Munka Törvénykönyve 2001. július 1-jétől hatályos módosítása óta a tanköteles fiatal munkavállalóknak külön jogszabályokban közelebbről meghatározott művészeti, sport-, modell- vagy hirdetési tevékenységek folytatására az előbbi – az életkorra és az iskolai szünetre vonatkozó – feltételektől eltérő esetekben is módja van.
Tehát a 16. életév betöltését megelőzően és szorgalmi időszakban is létesíthető ilyen tevékenységekre munkaviszony. A tanköteles fiatal munkavállalók érdekeit védi annak előírása, hogy ilyen munkaviszony létesítéséhez a gyámhatóság engedélye is szükséges. Annak meghatározására, hogy melyek lehetnek azok a tevékenységek, amelyekre a Munka Törvénykönyvének 72. §. (7) bekezdése utal – a Munka Törvénykönyvének 203. §. (4) bekezdésébe iktatott felhatalmazás alapján
– a művészeti jellegű munkák körében a nemzeti kulturális örökség minisztere,
– a sportjellegű munkák körében az ifjúsági és sportminiszter,
– a modell- és hirdetési jellegű munkák körében pedig a gazdasági miniszter jogosult.
A Munka Törvénykönyvében foglalt jelzett felhatalmazás alapján a kézirat leadásáig egyedül a 7/2001. (X. 4.) ISM-rendelet került kihirdetésre „a tanköteles fiatal munkavállaló sportcélú foglalkoztatásáról”. Ennek értelmében „a tanköteles fiatal munkavállaló munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban hivatásos sportolóként azokban a sportágakban foglalkoztatható, amelyekben hivatásos versenyrendszer működik.”
Az előbbiek szerinti foglalkoztatáshoz a gyámhatóság engedélye, továbbá a 16. életévét be nem töltött tanköteles fiatal munkavállaló esetén a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges.
A gyámhatósági engedély iránti kérelemhez csatolni kell:
– a munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesítő okirat tervezetét, illetve a jogviszony létesítésére vonatkozó előzetes írásbeli megállapodást,
– a sportági országos szakszövetség, ennek hiányában a szakszövetségi feladatokat ellátó sportszövetség (a továbbiakban együtt: szakszövetség) igazolását a sportági hivatásos versenyrendszer működtetéséről,
– a szakszövetség nyilatkozatát arról, hogy a sportágban a tanköteles fiatal munkavállaló hivatásos sportolókénti foglalkoztatására lehetőség van,
– a sportegészségügyi alkalmasságról szóló orvosi igazolást.
Fontos, hogy a munkáltatók minden olyan dokumentumot, mely a fiatal munkavállalók esetében érvényességi kellék (törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozata, gyámhatóság engedélye), a saját érdekükben – az esetleges munkaügyi ellenőrzésre figyelemmel – megőrizzenek.
Korábban külön jogszabály rendelkezett a fiatalok nyári (szünidei) munkavégzésének egy speciális esetköréről, „az önkéntes ifjúsági építőtáborokról”.
A magyar és külföldi fiatalok önkéntes ifjúsági építőtábor keretei között, munkaviszony alapján történő foglalkoztatására vonatkozó előírásokat megfogalmazó 63/1997. (IV. 18.) Korm. rendelet 2000. június 22-ig volt hatályban. Ezt követően – speciális előírás hiányában – az ifjúsági építőtáborok keretében történő foglalkoztatásra is a fiatal munkavállalókra vonatkozó általános munkajogi előírások vonatkoznak.
A fiatal munkavállalók által létesített bármely munkaviszony esetén (tehát ide értve a szünidei munkavégzést, valamint a külön jogszabályokban meghatározott művészeti, sport-, modell- vagy hirdetési tevékenységre irányuló munkaviszonyt is) társadalombiztosítási szempontból a munkaviszonyra, mint biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyra vonatkozó általános előírásokat kell alkalmazni, függetlenül a munkavégzés időtartamától és attól, hogy a munkavégzés teljes vagy részmunkaidős.
A munkaviszonyban álló fiatal munkavállalók a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 5. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében biztosítottnak minősülnek.
Az előbbieknek megfelelően a foglalkoztatót a fiatal munkavállalónak kifizetett, járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. § k) pontja] után társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség terheli. Ennek mértéke 2002. január 1-jétől kezdődően összesen 29 százalék, amelyből 18 százalék nyugdíjbiztosítási járulék, 11 százalék pedig egészségbiztosítási járulék.
A foglalkoztatott fiatal munkavállalót az úgynevezett egyéni járulékok (8 százalékos mértékű nyugdíjjárulék [magán-nyugdíjpénztári tag esetén 6 százalék magán-nyugdíjpénztári tagdíj és 2 százalék nyugdíjjárulék]) és 3 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulék terhelik.
A Tbj. 4. § n) pontja alapján az a természetes személy válhat magánnyugdíjpénztár tagjává, aki a 42. életévének betöltése előtt első ízben 1998. június 30-át követően válik a Tbj. 5. §-a szerint biztosítottá. Őket tekintjük a magán-nyugdíjpénztári rendszer szempontjából pályakezdőnek. Az a tanuló, aki a 15. életévének betöltése után az alap-, illetve középfokú nevelési-oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat, és az iskolai szünet alatt a Munka Törvénykönyve 72. § (4) bekezdése szerinti munkaviszonyt létesít, eldöntheti, hogy ennek alapján pályakezdőnek minősüljön-e vagy sem.
Az előbbi választási lehetőséggel is összefüggő módon, önkéntes – és egy ízben megváltoztatható – döntése alapján magánnyugdíjpénztárhoz csatlakozó pályakezdő lehet az is, aki oktatási intézmény nappali tagozatán – iskolarendszerű képzés keretében – folytatott legutolsó tanulmányai megszűnését követően első alkalommal létesít biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt és ennek időpontjában még nem töltötte be a 42. életévét. (A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 3. § [1] bekezdésében gyakorlatilag megismétli a Tbj. ezen ismertetett rendelkezését.)
A foglalkoztatónak a munkaviszonyra tekintettel meg kell fizetnie a havi 4500 (napi 150) forint összegű tételes egészségügyi hozzájárulást is.
A járulékalapot képező jövedelem kapcsán indokolt hangsúlyozni, hogy a kötelező legkisebb munkabérre (minimálbérre) vonatkozó előírásokat a fiatal munkavállalók esetében is be kell tartaniuk a munkáltatóknak.
A 224/2001. (XI. 21.) Kormányrendelet értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér legkisebb összege, a teljes munkaidő teljesítése és
– hetibér alkalmazása esetén 11 520 forint,
– napibér alkalmazása esetén 2 304 forint,
– órabér alkalmazása esetén pedig 288 forint.
Részmunkaidő esetén a bértételeket arányosan kell figyelembe venni.
A foglalkoztatónak a fiatal munkavállalókat szerepeltetnie kell a különféle társadalombiztosítási nyilvántartásokban (Tbj. 46. §) és reájuk vonatkozóan is kell adatszolgáltatásokat teljesítenie (az egészségbiztosító felé „bejelentés a biztosítottakról”, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek felé pedig az általános szabályoknak megfelelően nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartólapot kell kiállítani).
Biztosítási jogviszonyuk alapján a fiatal munkavállalók különféle társadalombiztosítási jogosultságokat szerezhetnek: például részmunkaidős foglalkoztatás esetén arányos szolgálati időt. (Adott esetben jelentőséggel bírhat a majdani nyugellátás megállapításánál – a nyugdíjigénylő által lehet, hogy elfelejtett, de a nyugdíjbiztosítási szervek nyilvántartásában a foglalkoztatói adatszolgáltatás alapján szereplő – néhány napos vagy hetes szünidei munkavégzés is.)
TANULÓSZERZŐDÉS
A tanulószerződés fogalma a szakképzés új rendszerének a Szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvénnyel (a továbbiakban: Szakképzési tv.) történt bevezetésekor jelent meg, és 1997-ig fokozatosan felváltotta a régi, ösztöndíjas szakmunkástanulói rendszert. (Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény, illetve a 30/1986. (IX. 1.) MM-rendelet alapján utoljára – a három és fél éves speciális szakmai képzés miatt – 1997. évben részesülhettek ösztöndíjban szakmunkástanulók.)
Társadalombiztosítási szempontból a változások alapvetően ahhoz a tényhez kapcsolódnak, hogy a Szakképzési tv. és az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 9/1993. (XII. 30.) MüM-MKM együttes rendelet (a továbbiakban: juttatásokról szóló rendelet) a szakképzésben részt vevők juttatásainak új rendszerét építette ki az 1994. szeptember 1-jétől induló osztályok vonatkozásában.
A szakképzésbe az 1994/1995-ös tanévtől bekapcsolódó tanulók – a korábbi jogszabályokon alapuló ösztöndíj helyett – kétféle módon részesülhetnek díjazásban:
– a gyakorlati képzésben tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulók a Szakképzési tv. 44–46. §-ai alapján a tanév kezdőnapjától a képzés teljes – az oktatási szünetet is felölelő – időtartamára – a betegségük miatti táppénzes időszaktól eltekintve – pénzbeli juttatásban részesülnek, amelynek havi mértéke (függetlenül az elméleti, illetőleg a gyakorlati képzési napok számától) legalább a mindenkori minimálbér meghatározott százaléka,
– ha a gyakorlati képzésre tanulószerződés nélkül kerül sor, úgy a tanulót a szorgalmi idő befejezését követő összefüggő szakmai gyakorlat időtartamára – évfolyamonként emelkedő összegű – időarányos díjazás illeti meg, amely nem lehet kevesebb, mint a mindenkori minimálbér 10 százaléka.
A későbbiekben kifejtettek szerint az új rendszerben a társadalombiztosítási szabályozás szempontjából a szakképzésben tanulószerződés alapján való részvételnek van jelentősége.
Tanulószerződést a tanuló és a gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezet köthet. (Abban az esetben, ha a szakképző iskolában a gyakorlati képzés feltételei nincsenek meg.)
Garanciális szempontból a Szakképzési törvény a tanulószerződés kapcsán számos alaki kelléket határozott meg, így:
– a gazdálkodó szervezetnek a tanulószerződés-kötési szándékát az iskolai felvételt megelőző naptári év végéig kell bejelentenie az illetékes területi gazdasági kamarának és a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskolának,
– a tanulószerződést az iskolai beiratkozást megelőző időpontban írásban kell megkötni,
– az illetékes területi gazdasági kamara előtt, és
– be kell mutatni a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskolának.
Tanulószerződést az a tanuló köthet, aki a közoktatási törvényben előírt tankötelezettségnek eleget tett.
A biztosítottak körébe – a Tbj. 5. §. (1) bekezdés c) pontja szerint – a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulók tartoznak (hiszen 1997-ben „kifutottak” az utolsó „régi rendszer” szerint indított szakmunkásosztályok). Tehát a szakképzésben bármely más formában (például: a szakképző iskola maga biztosítja a gyakorlati képzés feltételeit, illetve a szakképző iskola köt a gazdálkodó szervezettel vagy egyéni vállalkozóval képzési szerződést) részt vevő szakképző iskolai tanulók nem minősülnek biztosítottnak.
– A járulékfizetés a tanulószerződés alapján biztosított szakképző iskolai tanulók esetében az általános szabályok szerint történik, mivel a Tbj. 4. § k) pontjának 1. alpontja értelmében külön nevesített járulékalapot képező jövedelem a „tanulószerződésben meghatározott díj”. Természetesen az egyéb – a tanuló képzését a tanulószerződés keretében biztosító – gazdálkodó szervezettől, illetve egyéni vállalkozótól mint foglalkoztatótól (Tbj. 4. § a) pont 2. alpont) származó, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint (a továbbiakban: Szja. tv.) az összevont adóalapba tartozóként minősített kifizetés után is fennáll az általános szabályok szerinti járulékfizetési kötelezettség. A szakképzésben nem tanulószerződés alapján részt vevők esetében nem merülhet fel járulékfizetési kötelezettség.
A 2000. december 31-ig a mindenkori minimálbér legalább 10 százalékában meghatározott összegű, a tanulószerződés alapján adott pénzbeli juttatásnak a minimálbérhez viszonyított mértéke a minimális bér összegének jelentős emelkedése folytán változott: 2001. január 1-jétől 7 százalék volt, 2002. január 1-jétől pedig az 50 000 forint összegű minimálbér legalább 6 százalékának megfelelő összeg: 3000 forint.
Erre az összegre – mint az Szja. tv. 3. § 24. pontja szerint ösztöndíjnak minősülő kifizetésre – jutó adó az Szja. tv. 34. §-a értelmében csökkenti a benne részesülő személy úgynevezett számított adóját.
A pénzbeli juttatás összege után a foglalkoztató társadalombiztosítási járulékot (18 százalék nyugdíjbiztosítási járulékot és 11 százalék egészségbiztosítási járulékot), a biztosított (a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanuló) pedig 8 százalékos mértékű nyugdíjjárulékot és 3 százalékos mértékű egyéni egészségbiztosítási járulékot fizet.
A magán-nyugdíjpénztári tagságra ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak, mint amelyek a fiatal munkavállalókra vonatkozó szabályoknál már kifejtésre kerültek.
Tételes összegű egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség a tanulószerződés keretében szakképzésben részesülő tanulók után nem áll fenn. Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény ugyanis meghatározott – taxatíve felsorolt – jogviszonyokhoz fűz tételes egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettséget, és a taxációban a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytatók nem szerepelnek.
A tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulókat a foglalkoztatóknak minden olyan nyilvántartásban és adatszolgáltatásban szerepeltetniük kell, amely a biztosítottakra vonatkozik.
A tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulókat megilletik mindazok a jogosultságok, amelyek a biztosítottakat (például: betegségük idejére a társadalombiztosítási szabályok szerinti táppénzre jogosultak, a tanulószerződés alapján folytatott szakképző iskolai tanulmányok időtartama szolgálati idő).
(Folytatjuk)
Dr. Kiss Sándor
