Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
„A verseny a termékekből a legjobbat, az emberekből pedig a legrosszabbat hozza ki.” (James Baldwin)
1994-ben jelent meg a WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) összefoglaló tanulmánya, amely elemezte a tisztességtelen verseny „szabályainak” és gyakorlatának helyzetét, és amellett foglalt állást, hogy az oltalom modern felfogása nem kizárólag a versenytárs, hanem a fogyasztó és a köz védelmének a célját is szolgálja, és minden olyan cselekmény, amely ellentétes a tisztes üzleti gyakorlattal, tisztességtelennek minősül.
A fogyasztóval kapcsolatos döntések meghozatala a piacbefolyásolási politika körébe tartozik a marketingben. A vásárlási döntés folyamatának egyik fontos szakasza az információgyűjtés. „Különféle forrásokra támaszkodhatunk a vásárlási döntés előkészítéseként, részben a külső információs forrásokra (pld. tesztújság, értékelő cikkek, reklám, mások tapasztalata, eladók ajánlása stb.), részben pedig saját tudásunkra, tapasztalatainkra, az emlékezetünkből előhívott információkra.” A piacbefolyásolás technikái és módszerei azonban nem alkalmazhatók minden korlátozás nélkül.
A hazai versenyjog már szinte teljes mértékben EU-konform szabályozást tartalmaz. Az 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (Tpvt.), azaz a „Versenytörvény”, és az 1997. évi LVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenységről (Reklámtv.) jelöli ki a piacbefolyásolás módszereinek és folyamatának korlátait a Magyar Köztársaságban. Ez a két törvény többek között a következő közösségi jogszabályokkal való jogharmonizációs kötelezettségünknek tett eleget:
– a Római Szerződés (EGK Szerződés) 85. és 86. cikkei;
– a Tanács 84/450/EGK számú irányelve (1984. szeptember 10.) a tagállamok megtévesztő reklámozására vonatkozó jogszabályainak közelítéséről;
– a Bizottság javaslata az összehasonlító reklámról és a félrevezető reklámozásról szóló 84/450/EGK számú irányelv módosításáról (COM (91) 147).
Az EU közösségi jogában a reklámjog is elsősorban a fogyasztóvédelmi jog részét képezi. Erre utal az a körülmény is, hogy az EU közösségi szintű, kötelező erejű, a különféle – összehasonlító, megtévesztő stb. – reklámokra vonatkozó előírásait az Európai Bizottság anyagai rendre a fogyasztóvédelmi joganyag körébe sorolják.
A magyarországi hatályos rendelkezések szerint reklámnak minősül minden olyan figyelemfelkeltő közlés, információ, amely valamely áru kelendőségének növelésére, a szolgáltatás igénybevételére vagy ennek fokozására irányul, illetve valamely vállalat tevékenységét népszerűsíti. Az egységes jogalkalmazói értelmezés érdekében a Reklámtörvény meghatározza – többek között – a fogyasztó és a megtévesztő reklám fogalmát is. E szerint:
– fogyasztó: minden olyan természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki felé a reklám irányul;
– megtévesztő reklám: minden olyan reklám, amely bármilyen módon – beleértve a megjelenítését is – megtéveszti vagy megtévesztheti azokat a személyeket, akik felé irányul, vagy akiknek a tudomására juthat, és megtévesztő jellege miatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy ebből eredően a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozás jogait sérti vagy sértheti.
A magyar szabályozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartásként tilalmazza a megtévesztésre alkalmas összehasonlítást, ha azt reklámként vagy más tájékoztatásként nyilvánosságra hozták. A reklám összehasonlító formája csak az összehasonlító reklám lehet, amely kizárólag akkor megengedett formája a piaci versenynek, ha egy elfogulatlan és szakszerű vizsgálatot biztosító szervezet a két termék összehasonlítását elvégezte, az összehasonlító adatokat és az áruk lényeges tulajdonságait, az árait, az áralkalmazás feltételeit nyilvánosságra hozta.
Amennyiben az előzőek nem teljesülnek, akkor sérül a verseny tisztessége. A piaci szereplők magatartásának és ennek összefüggéseinek vizsgálásához szükséges a szituáció részletes megértése. Ezt a célt szolgálja a következő fejezetben vázlatosan bemutatott versenypolitikai eset. Ezt követi majd a logikai elemzés, végül pedig röviden bemutatjuk a téma büntetőjogi vonatkozásait is.
Az elemzés háttere
A felsőfokú jelző jogtalan használata a Versenytanács versenypolitikai harmadik területéhez, a fogyasztók megtévesztésének tilalmához tartozik. Jogilag a fogyasztó megtévesztése a versenyjog és a polgári jog közös szabályozási területe. „A versenyjog a szerződéses szabadságra szabott olyan korlát, amelynek célja, hogy szembeszálljon a piacon uralmi pozícióban lévő vállalkozók által megszabott, sokszor a jogot helyettesítő renddel, a piac korlátozásának és torzításának lehetőségével.”
A Tpvt. 8. § (1) bekezdés első fordulata szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A kifogásolt magatartás értékelése során ezért azt kell vizsgálni, hogy az aktív vagy passzív félrevezető közlés valóságos tényezője-e az ésszerűen viselkedő átlagos fogyasztó döntésének.
A Versenytanács a Vj-233/1995/57. számú döntésében már rámutatott, hogy a fogyasztók a vállalkozások üzleti versenyében annyiban érdekeltek, hogy a keresett árut jobb minőségben és olcsóbban vásárolhassák meg, a vállalkozások tájékoztatási tevékenységük során ezért a kínált áru valamely – a fogyasztók döntése szempontjából lényeges – tulajdonságáról igaz és pontos információt kötelesek adni. A hamis, valótlan vagy megtévesztő közlésnek pedig alkalmasnak kell lennie az ésszerűen eljáró átlagos fogyasztó választási szabadsága tisztességtelen befolyásolására.
Az itt kifejtettekből is következik, hogy a félrevezető információ akkor sérthet a versenyjog által védeni rendelt jogi tárgyat, ha árura – annak valamely, az adott vásárlási szokások szerint lényeges tulajdonságára – vonatkozik és bizonyíthatóan materiális jellegű, vagyis ténylegesen ható tényezője a fogyasztó választásának.
A félrevezető közlés ugyanis nem más, mint kifejezett vagy sejtetett állítás a tényekkel szemben. Mindazonáltal ha a fogyasztó ésszerűen viselkedik, bizonyos mesterkedések nem csaphatják be. Ez az eset akkor következhet be, ha a hirdetés olyan szubjektív körülményekre van alapozva, mint például az ízlelés, érzés, megjelenés, szaglás. Hasonló módon a nyilvánvalóan túlfűtött közlések sem alkalmasak az ésszerűen gondolkodó átlagos fogyasztó megtévesztésére, ha az eset körülményei alapján igazolható, hogy a közlés valóságos tartalmát értelmezni képes.
A felsőfokot jelző „leg” szócska használata az információban kiemeli a kínált árut a helyettesítő termékek köréből. Ha ennek indokoltságát a vállalkozás pártatlan szakértői véleménnyel vagy más elfogadható módon meggyőzően bizonyítani képes és ez az állapot valamely ésszerűen hosszú, vagy bizonyos objektív körülmények által meghatározhatóan tartós ideig fenntartható, a felsőfok használata valós tartalma miatt ugyancsak nem kifogásolható.
A továbbiakban elemzett eset egy olyan szituációt szemléltet, amely egy fogyasztómegtévesztéssel kapcsolatos ügy, és mégis egyértelműen helyet követel a versenypolitika Európa-jogi szabályozásában. Érvelésünk lényege, hogy a hamis információk rögzülése a potenciális fogyasztók tudatában igazságtalan előnyökhöz juttatja a vállalatot a versenytársakkal szemben. Ez elsősorban jogtalan piaci pozíciószerzést eredményez, továbbá a már rögzült információk helyreigazítására a pénzbírság mint szankció nem lehet hatékony megoldás.
A helyzet részletesebb áttekintése érdekében részletezzünk egy esetet. A választott ügynek négy szereplője van. Az első az eljárás alá vont vállalkozás, a Főtaxi Rt., a második a piaci versenyben igazságtalanul hátrányos helyzetbe került fél (a többi taxis szolgáltató), a harmadik a félretájékoztatott fél (vagyis a fogyasztó), és a negyedik a versenyhivatal, amely a piaci moderátor szerepét tölti be. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa eljárást indított a Budapesti Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Részvénytársaság ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt. Az ok az, hogy a Főtaxi Rt. 1997-ben 300 példányos cégismertetőt állított össze, amely több különálló szórólapon a felsorolt állításokkal hívta fel a figyelmet a cégre, és ezek az állítások a feljelentő szerint nem voltak megalapozottak. Az rt. egy szórólapon magát a következőképpen tünteti fel: a legrégibb és a legismertebb taxistársasság, a legnagyobb kocsiparkkal, a leggyorsabb kiállással, a legtöbb megrendeléssel, a legolcsóbb (ingyenes) rendelési lehetőséggel, a legmegbízhatóbb szolgáltatással rendelkezik (megj. legfelsőbb fok sorozatos használata). Annak ellenére, hogy az rt. belső tudósításra hivatkozik, egyértelmű, hogy a sajtótájékoztató célja, hogy az ott közölt adatok eljussanak a lehető legtöbb fogyasztóhoz. A sajtótájékoztatón közölt kijelentések mindegyike – a felsőfokú jelző használatán keresztül – megkülönböztette a vállalatot versenytársaitól. Amint azt már említettük, a versenytörvény tilalmaz minden olyan vállalkozói magatartást, amely alkalmas a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyására a gazdasági versenyben. Ilyen befolyásoló magatartás a versenytárs ellen irányuló hírnévrontás, még ha annak formája burkolt vagy összehasonlító jellegű is. „A hírnévrontás tilalmának jogpolitikai célja az, hogy a piacon ne lehessen a versenytárs személyére, az általa végzett tevékenységre, illetve szolgáltatásra, vagy az általa gyártott termékre vonatkozó információ terjesztésével tisztességtelen előnyre szert tenni. A valótlan tények állításával a törvény a korrekt versenyt védi, amelyben csak tisztességesen, versenycselekmények révén, nem pedig a versenytárs lejáratásával lehet előnyre szert tenni.”
Mint idéztük, az összehasonlító reklám csak akkor jogos, ha elfogulatlan és szakszerű vizsgálatot biztosító szervezet vizsgálata alapján készült, az összehasonlító adatokat és az áruk lényeges tulajdonságait, az árak, az áralkalmazás feltételeit nyilvánosságra hozták. Ez azonban nem történt meg. A legnagyobb gépkocsiparkra, a leggyorsabb kocsikiállásra, a legtöbb megrendelésre megállapított következtetéseit a Versenytanács a taxistársaságoktól beszerzett és titkosan kezelt adatokra alapozta. A vizsgálat elfogadtatta, hogy az rt. jogutódlása folytán a legrégibb, s így a legismertebb piaci szereplő a budapesti taxisszolgáltatási piacon, azonban nem tartotta igazolhatónak, hogy az rt. biztosítja a legrövidebb kiszállási idő alatt a rendeléseket, valamint hogy az ő szolgáltatása a legmegbízhatóbb. Ugyanis hasonlóan gyors kiállást más taxistársasság is alkalmazott, így itt sem jogos a kiemelés tartalma. A következő kijelentést vizsgálva figyelembe kell venni, hogy a megbízhatóság szubjektív minőségfogalom, így ennek mérésére objektíve alkalmas módszer nem létezik. A legnagyobb kocsiparkra vonatkozó állítás kapcsán a Versenytanács érvelése szerint a szórólapi kifejezés nem különböztet a kocsipark tulajdonlása szerint és nincsen ok a megkülönböztetésre, mivel az rt. az egész piacon egyedül rendelkezik saját tulajdonú gépkocsikkal, így nincsen összehasonlítási alap. Ezáltal ez a közlés sem bír közvetlen jelentéstartalommal a fogyasztókra nézve, inkább csak közvetetten a megkülönböztetést szolgálja. Mivel az rt.-hez hasonló módon ingyenes rendelési lehetőséget több cég is biztosít, annak sincs alapja, hogy az rt. ezt kiemelje.
Összefoglalva: az előbbiekben bemutatottak alapján az eset kimeríti a burkolt hírnévsértés tényállását, mivel a szórólap egyértelműen reklámcélokat szolgált, a legfelső jelző használata pedig nem jogszerű. Továbblépve tény az, hogy nem történt meg a szolgáltatások független szakértő általi összehasonlítása sem. Az ügy vizsgálatát követően a Versenytanács elmarasztalta az rt.-t a bizonyítatlan, illetve bizonyíthatatlan állítások miatt.
A törvényi szabályozás alapján a Versenytanács az ügy kivizsgálása után megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozásnak a legnagyobb kocsiparkra, a leggyorsabb kocsikiállásra, a legtöbb megrendelésre, a legolcsóbb rendelési lehetőségre, a legmegbízhatóbb szolgáltatásra vonatkozó szórólapi állításai – vagyis a legfelső jelző jogtalan használata – alkalmas a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására. Ezért ennek a magatartásnak a folytatását megtiltotta, és vele szemben 200 ezer forint bírságot szabott ki (amelyet 30 napon belül kellett megfizetnie a Gazdasági Versenyhivatal számlája javára).
A legfelső jelző használatának logikai modellezése
Az eset kapcsán több kérdést is feltehetünk. Az első annak a vizsgálatára vonatkozik, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek magatartási szabályozása beépül-e – és milyen hatékonysággal – a mindennapos szokások közé, és az ügy tárgyalásának hatásai hosszú távon hozzájárulnak-e az egészséges versenykörnyezet kialakulásához. „Az átmeneti gazdaságokban az írott és íratlan törvények még számos kiskaput hagynak, az íratlan erkölcsi és viselkedési normák pedig képtelenek kitölteni a joghézagok helyét.” Ezért fontos a megoldás hosszú távú hatásainak a vizsgálata. Ide kapcsolódik az a kérdés – és erre a válasz rövid távon is látszik –, hogy vajon mennyi idő (pld. hány perc) alatt termeli ki az rt. a büntetésnek szánt 200 ezer forintot és ez a következmény mekkora visszatartó erőt jelent a továbbiakban, hogy más piacokon se alakulhassanak ki hasonló helyzetek. Az itt megfogalmazható második kérdés az, hogy vajon a büntetés mértékéhez mérten mennyibe kerülhetett a hivatalnak az eset kivizsgálása. Végül pedig értékelhetjük, vajon az ügyet kísérő fokozott médiafigyelem (pld. a sajtóban), és az a tény, hogy bizonyíthatóan egyes állítások igazak, mások pedig nem egyértelműen hamis állítások, mennyi reklámot jelentett a Főtaxinak. Esetleg többet-e, mint amit 200 ezer forintért kapott volna?
Ha a bírságösszeg fokozataitól – „hányszor 100 ezer legyen” – és a közvetett hatásoktól (pld. az ezzel szemben álló többletreklám-lehetőség) eltekintünk, akkor egyértelműen helyes a döntés iránya. Azonban az elmarasztalás jellege nem tűnik hatásosnak. Ez is mutatja, „hogy semmiféle írott szabály sem helyettesítheti a közösség iránti felelősséget és a társadalmi összetartozás tudatát. Alapjában ugyanezt lehet elmondani a fogyasztók megtévesztésének a Versenytanács elé kerülő eseteiről. A Versenytanács ugyanis csak néhány ilyen próbálkozást tud elhárítani. A széles körben elterjedt viselkedési minták azonban várhatóan csak akkor fognak megváltozni, ha az átmenet a társadalom etikai és erkölcsi rétegeiig is lehatol.”
A további eszmefuttatást az esetnél szélesebb szemszögből vizsgáljuk. Az előbbi ellenvetésem indoka az, hogy a legfelső jelző használata lehetővé tette a közvéleménnyel annak elfogadtatását, hogy az rt. piacvezető szerepet játszik az adott piacon. Ismert, hogy az elsődleges információk nagyobb súllyal bírnak egy vélemény kialakításában, mint az ezt követők. Ráadásul az első információ megváltoztatása csak akkor lehetséges, ha a helyesbítés képes kifagyasztani a már beégetett adatokat, ehhez pedig szükséges megfogalmazni az ellentétes jelentéstartalommal bíró, helyettesítő információt. Így fontos a legmagasabb jelző tagadásának módozatai közötti megkülönböztetés. Ugyanakkor ezekkel a tagadási formákkal óvatosan kell bánnunk, mert nem ugyanazt jelenti az „X. vállalat a legjobb a piacon” állítás következő két tagadása.
1. „Az X vállalat nem a legjobb a piacon”;
2. „Nem az X vállalat a legjobb a piacon”.
Az 1. állítás csak azt közvetíti, hogy nem piacvezető az X, míg a 2. állítás azt közvetíti, hogy van egy másik vállalat, amelyik a legjobb. Észrevehető, hogy az 1. állítás csak annyiban módosítja a vevő véleményét, hogy nem az rt. az egyértelmű piacvezető, azonban közel áll ahhoz, a legjobbak közé sorolható, egyenlő a jók között. Ezzel szemben a 2. állítás azt közvetíti, hogy létezik egy másik vállalat, amely piacvezető. Ez az állítás sokkal inkább képes arra, hogy megváltoztasson egy már kialakult véleményt, törölje a valótlan információt. Információtartalma a valótlan állítás inverze, ezért képes lehet az eredeti információ helyettesítésére.
A helyzet kritikai megközelítésén túl akkor mondhatjuk, hogy teljes a kép, ha legalább egy másikat mutatunk be. A megtévesztő magatartás, cselekmény hozam – következmény aszimmetriájából és hozam – következmény dimenzióbeli eltéréséből adódóan a pénzbírság nem látszik alkalmasnak arra, hogy a helyreállítás irányába hasson. A hatékony szabályozó eszköz az lenne, ha a vállalatot arra köteleznék, hogy ugyanazokon az információcsatornákon ugyanolyan mennyiségű, az állításait tagadó információt közvetítsen.
Azonban az információ sem az első, sem a második közléskor nem jut el mindenkihez. Ezért négy esetet különböztetek meg.
1. A valótlan állításról és a helyreállításról is értesült a fogyasztó.
2. A valótlan állításról értesült a fogyasztó, a helyreállításról nem.
3. A valótlan állításról nem értesült a fogyasztó, de a helyreállításról igen.
4. Egyik közlésről sincsen tudomása a potenciális fogyasztónak.
A piaci verseny vizsgálatakor gyakran alkalmazzák a játékelméletből ismert fogolydilemma modelljét. Jelen esetben is javasolt a fogolydilemma modelljének az alkalmazása, mivel ez jól szemlélteti a piaci szereplőknek a reklámon keresztül megvalósuló kölcsönhatásait. Válasszuk a következő pontozási rendszert, mely alkalmas a potenciális fogyasztók, a vállalatról kialakult attitűdjük szemléltetésére. A vállalat piacvezető helyzetének értéke legyen 1, az egyenlő jók egyike 0,5 és „a más vállalat a legjobb” legyen 0 értékű.
A négy eset és az információk piacbefolyásoló hatásának szemléltetésére egy táblázatot szerkesztettünk. Az első állítás a valótlan állítás, a második kettő pedig helyreigazító szándékú. A jobb szemléltetés érdekében feltételezzük, hogy a hírközlés csatornáin keresztül mind a megtévesztő közlés, mind a helyreigazítás a potenciális fogyasztók 10 százalékához jut el.
ide jön egy tábla
Látható, hogy az első esetben még javul is a vállalat pozíciója, a második esetben pedig csökken, de korántsem szűnik meg a valótlan állítás igazságtalan előnyhöz juttató hatása. Visszatartó erejű a vállalatokra nézve az lenne, ha a 3. típusú, kiigazító kijelentésekkel egyenértékű „reklámanyagok” finanszírozására köteleznék a megtévesztő felet.
A javasolt állítás a következő, 3. állítás: „Az Y és nem az X vállalat a piacvezető”. Ez a kijelentés –2-es információtartalmú közlés, mivel teljes mértékben képes kitörölni az előző állítást és helyettesíti ezt a valós állítással. A vállalat a +1 piaci pozícióból a –1 pozícióba kerül. A negatív előjel arra utal, hogy más cég a kedvezményezett fél és ismert ennek kiléte, ezért az X vállalat hátrányos helyzetbe kerül. Ezt az esetet az alábbi táblázat szemlélteti:
ide jön egy tábla
Az eset szereplői nem csak a vevő és az eladó, a kárvallott és a tisztességtelen piaci magatartással vádolt vállalat; a piaci attitűd módosulásán keresztül a versenytársak jelentik a harmadik, a hátrányos helyzetbe kényszerített felet. Itt fokozottabb mértékű a verseny módosulása, mint a kétpólusú fogyasztómegtévesztési ügyekben. A versenytársakról alkotott piaci megítélés relatíve annyiban értékelődik le, amennyiben a valótlan állítás közvetítőjének képe felértékelődik. A kijelentések szubjektív tartalma és ellenőrizhetetlen volta miatt a potenciális fogyasztóknak nem áll módjukban ellenőrizni a kijelentések tartalmát, és így csak az első kiemelés tartalma rögzül bennük. Ez annak az oka, hogy nem hatásosak a pénzjellegű büntetések, mivel ezen keresztül nem áll helyre a piaci megítélés.
Természetesen nem is feladata a Versenytanácsnak az elszenvedett hátrány kompenzációja, azonban a pénzjellegű büntetés és a reklám különböző dimenziókat képviselnek, az átváltás pedig nehezen meghatározható. A megoldáskeresés következő lépése annak megvizsgálása, vajon miért nem hatásos az első két helyesbítő állítást követő 1;0,5;0 illetve 1;0 pozíció.
Szerkesszük meg a 2-es helyesbítő állítás esetét, mivel ez jobban közvetíti a mondandó lényegét, mint az első. Tudjuk, hogy a kettes számú állítás információtartalma –1.
????????????????????????tábla????????????????????????
Belátható, hogy abban az esetben, ha a vállalat nem közvetíti a valótlan állítást, akkor nincsen értelme a helyesbítésnek. Így a lehetséges esetek a 0 és 1 piaci pozíciókra korlátozódnak, amelyek nem juttatják a vállalatot rosszabb helyzetbe, tehát nem állunk szemben „dilemmahelyzettel”. Lássuk, milyen lehetséges pozíciókba kerülhet a vállalat a 3. helyesbítő állítás esetén.
????????????????????????tábla????????????????????????
Látható, hogy ebben az esetben a valótlan állítás közvetítését követően a vállalat „–1”-es piaci pozícióba is kerülhet, és így a vállalat dilemma előtt áll a megalapozatlan állítás közvetítését illetően. A piaci magatartás és általánosan is a magatartásalakítás fontos része a korlátok átlépésének és a várható következményeknek a visszatartó ereje. Így a versenykultúra alakításának egyik lehetséges módja lehet a fenti eszmefuttatás, mivel már nem a szankció ténye, hanem a cselekvés haszon – következmény dilemmája jelenti a korlátot.
A fogyasztó megtévesztése – büntetőjogi nézőpontból
A hatályos magyar Btk. (az 1978. évi IV. tv.) a fogyasztó megtévesztésével kapcsolatban a következő szabályozást tartalmazza:
296/A. § (1) Aki az áru kelendőségének felkeltése érdekében nagy nyilvánosság előtt az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, illetve az áru lényeges tulajdonságáról megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az összetétele, használhatósága, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint a kezelése, eredete, az, hogy megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, a nemzeti szabványnak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, valamint az, ha az áru felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az áru vásárlásához ígért nyerési lehetőség vagy más előnyös következmény is.
Nagyon fontos társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a fogyasztókat a büntetőjog eszközeivel is védjük az áruforgalom biztonságát és tisztességes piaci magatartásba vetett bizalmat sértő kereskedői megnyilvánulásoktól.
Ez a védelem azonban jól körülhatárolt esetekben érvényesül, az idézett büntetőjogi rendelkezés elemzésével kijelölhetjük a tiltott magatartások körét. Először is ez a bűncselekmény csak szándékosan követhető el, mivel célzatos deliktumról van szó: az elkövető „az áru kelendőségének felkeltése érdekében” követi el a cselekményt. Emellett nem valósul meg bűncselekmény, ha azt nem „nagy nyilvánosság” előtt követik el (televízióban, rádióban, sajtóban, körlevél útján vagy „puszta rápillantással meg nem állapítható egyedből álló” számú jelenlévő – azaz legalább kb. 10-15 fő – előtt élőszóban, illetve üzletek kirakatában, házak falán, metróállomásokon való írásos reklámozással). Alanyként gyakorlatilag bárki szóba jöhet, aki a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény értelmében egyéni vagy társasági formában működő vállalkozó lehet. A bűncselekmény elkövethető valótlan tényállítással (az adott tény objektíve nem felel meg a valóságnak), valós tény megtévesztésre alkalmas módon történő állításával (itt a szövegkörnyezet vagy az állítás módja a félrevezető) vagy megtévesztésre alkalmas tájékoztatással (ez általában nem tényállítást jelent, hanem információk, vélemények stb. meghatározott szempontú csoportosítását is).
Az áru lényeges tulajdonságaival kapcsolatban maga a büntető jogszabály ad értelmezést. Mint minden törvényi értelmezés, ez is autentikusnak tekintendő, és mindenki számára kötelező. A részletes törvényi meghatározás nem jelenti azt, hogy a gyakorlatban különösebben bonyolult lenne eldönteni, hogy valótlan információ szolgáltatásával állunk-e szemben, ugyanis a meghatározó ismérv az, hogy az áru valótlanul állított tulajdonsága objektíve alkalmas legyen forgalomnövelő hatás kifejtésére. Néhány példa a törvényi értelmezésben szereplő fogalmakra: összetétel (pld. „100 százalékos gyümölcslé), használhatóság (pld. „vízálló”), kezelés (pld. „vasalást nem igényel”), eredet (pld. „biozöldség”).
A bűncselekmény annyi rendbeli lesz, ahány jól körülhatárolható árukörre vonatkozóan történt tényállítás, illetve tájékoztatás.
Az ismertté vált bűncselekmények száma átlagosan húsz körül mozog évente, de jelentős ingadozásokkal, azaz tulajdonképpen csak annyit lehet megnyugtatóan állítani, hogy általában egy két számjegyű szám, viszont mindenki érezheti saját tapasztalatai alapján, hogy a felderítetlenül maradt, látens bűncselekmények száma valószínűleg ennek többszöröse.
Témánk szempontjából a felsőfokú jelző használatával elkövetett megtévesztési magatartás érdemel figyelmet. Nem teljesen egyértelmű, hogy ebben az esetben megállapítható-e bűncselekmény elkövetése, bár esetleg a „más előnyös következmény” kategóriájába be lehetne sorolni a felsőfokú jelző használatát. Ennek ellenére indokoltnak tartanánk, hogy a törvényhozás vagy a bírói gyakorlat lépéseket tegyen abba az irányba, hogy a felsőfokú jelző jogtalan és célzatos használatával megvalósított megtévesztési magatartások a büntetőjog eszközeivel is egyértelműen szankcionálhatók lehessenek.
Összefoglaló
Az átalakuló magyar versenytörvény tiltja a piacmanipuláló magatartást, amelyen keresztül a piaci szereplők a fogyasztók döntéseit tisztességtelenül befolyásolják a gazdasági versenyben. Mégis a fogyasztókért folytatott verseny olyan helyzeteket generál, amelyekben a vállalatok a reklám tiltott formáival élnek. Ilyen helyzetet mutatott be az elemzés is, ahol az egyik versenytárs összehasonlító kijelentéseket hozott a közvélemény tudomására, noha ezek megalapozatlanok voltak. A szituáció logikai elemzése során egy olyan séma került megszerkesztésre, amely úgy képes alakítani a piaci magatartást, hogy ne a szankció ténye, hanem a cselekvés hozam – következmény dilemmája jelentse a korlátozó, visszatartó tényezőt.
Dr. Gál István László – Tankó Zoltán
!!!!!!!!!!!!!!!Gézától kéziratot elkérni, mert megint eltűntek a lábjegyzet-jelölések a szövegből!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1 Vörös I. (1996. 123 oldal) alapján
2 Bacher (1996. 462. oldal)
3 Hofmeister–Tóth Ágnes, Törőcsik Mária (1996. 152. oldal)
4 Kajdiné–Kardos (1998. 16. oldal)
5 Miskolczi Bodnár (1997. 125. oldal)
6 Tpt. 11. § (2) bekezdés b) pontja.
7 kiemelés: Miskolczi Bodnár (1997. 125. oldal)
8 Boytha (1992. 211. oldal)
9 Ld. részletesen a Versenyfelügyeleti Értesítő 1998/1–2. számában
10 Az eset részletes bemutatását lásd a Versenyfelügyeleti Értesítő 1999. novemberi számában
11 Miskolczi Bodnár (1997.125 oldal)
12 Török (1999. 161. oldal)
13 Török (1997. 434. oldal)
14 H. Simon (1982. 74. oldal) utalása az ide kapcsolódó a legismertebb explicit bizonyítékra, A. Tversky (1972) horgonyhatást bizonyító kísérletére, mely szerint a kiinduló információ jelentős mértékben befolyásolja a további értékelést
15 Gazdasági elemzésekre először Neumann és Morgenstern alkalmazták
16 Tóth (2000. 182. oldal)
17 Tóth (2000. 183. oldal)
Felhasznált irodalom:
Bacher Vilmos: Bírói gyakorlat a tisztességtelen verseny köréből = Jogtudományi Közlöny, (1996. november)
Boytha Györgyné: A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásaiból levonható néhány következtetés = Jogtudományi Közlöny, (1992. május)
„Felsőfokú jelző használata – ha az nem igazolt – alkalmas a fogyasztó megtévesztésére (Főtaxi Rt.)” = Versenyfelügyeleti értesítő (1999. november)
Kajdiné dr. Suhajda Zsuzsa–Dr. Kardos Lea: Reklámjogi és reklámetikai kézikönyv. KJK, Bp. (1998.)
Miskolczi Bodnár Péter, Kaszainé Mezey Katalin: Kézikönyv a versenyjogról, HVG ORAC Lap- és Könyvkiadó, (1997.).
Simon, Herbert: Korlátozott racionalitás, KJK, (1982.).
Tóth Mihály: Gazdasági bűnözés és bűncselekmények, Budapest (2000.)
Török Ádám: A versenypolitika és a piacok átalakulása a magyar gazdasági átmenetben = Közgazdasági Szemle, (1997. május).
Török Ádám: Verseny a versenyképességért, MEDIANT (1999.).
Vörös Imre: Az Európai versenyjogok kézikönyve, LOGOD, Bp. (1996.).
