Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A magyar szerzői jogi törvény szóhasználatában a producer előállító, ezért a továbbiakban szinonímaként használom a két megnevezést. Az angolszász modellben a producerség fogalmát több szinten értelmezik. Legerősebb pozícióval az ún. executive producer rendelkezik, ő a film finanszírozója, és elsősorban őt tekintik a filmmel összefüggő vagyoni jogok jogosultjának is. Az executive producer szerződteti a stábot és ő bízza meg a line producert, a film gyártását felügyelő, napi produkciós feladatokat ellátó személyt is. Ezek mellett szintén producerként (co-producerként) tartják számon azokat a személyeket és szervezeteket is, akik/amelyek a film költségvetéséhez társfinanszírozóként járulnak hozzá. Emellett egyedi, esetenként eltérő jogosítványokkal és feladatkörrel járó produceri státusok is léteznek (például associate producer).
A kontinentális modellben a filmelőállító az a személy vagy szervezet, akit/amelyet a film megvalósításával kapcsolatos gazdasági, jogi, technikai és szervezeti felelősség terhel, valamint aki/amely a filmmel járó pénzügyi kockázatokat is viseli.
Az angolszász modellben a producert rendszerint szerzőnek tekintik, aki ugyan nem intellektuális értelemben alkotta meg a művet, de annak elkészítésében jelentős szerepet vállalt: azt kezdeményezte, illetve annak materiális feltételeit biztosította. A joggyakorlat a materiális feltételek biztosításának körébe sorolja az anyagi források biztosítását, a finanszírozási lehetőségek kidolgozását, az alkotók és szereplők kiválasztását, a mű elkészítésének irányítását. Az angolszász szabályozás esetében tehát a producer a szerzői jogok eredeti jogosultja lehet, adott esetben a szerzői minőségből eredő jogokkal szabadon rendelkezhet. Erre akkor van mód, ha a szerzők „bérmunkában” (work made for hire) készítik el a filmet. Ebben az esetben az előállító tekintendő a filmben felhasznált alkotások eredeti szerzőjének.
Ez a megoldás kétségtelenül praktikus, hiszen a filmhez kapcsolódó jogok gyakorlásához csak az előállítóval kell szerződni, anélkül, hogy ahhoz a közreműködők hozzájárulását kellene kérni. Nem vitás, hogy ez sokkal egyszerűbbé teszi a szerzői jogok gyakorlását és hasznosítását, és ezáltal megkönnyíti a film üzleti értékesítését. A producer árucikként kezelheti a filmet, anélkül, hogy az előállítás kollektív jellegét korlátozná.
Az európai modellben az előállító nem minősül szerzőnek, hanem a szerzői szomszédos jogok jogosultja, amint azt a 92/100/EGK irányelv is rögzíti. Ebből adódóan a pozíciója sokkal kötöttebb, mint az angolszász modellben működő produceré, mivel nem rendelkezhet egy személyben a filmhez fűződő jogokkal.
A jogi szabályozás hagyományaira és a jogharmonizációs törekvésekre tekintettel a hazai szabályozás is az említett irányelvben megszabott csapásirányt követi. Tekintsük most át a filmelőállítóra vonatkozó legfontosabb szerzői jogi tárgyú rendelkezéseket.
A hatályos magyar szabályozás
A szerzői jog és a szomszédos jogok elhatárolása
A hatályos hazai szabályozást a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) tartalmazza. A filmelőállítókat speciálisan érintő rendelkezések a törvény IX., XI., XII., és XIII. fejezetében találhatók.
Az Szjt. a műalkotásokkal kapcsolatban kétféle jogi védelmet ismer: a szerzői jogi védelmet és a szomszédos jogi védelmet. A szerzői jogi védelem előfeltétele a szerzői minőség, a szomszédos jogi jogosultak körét pedig a törvény határozza meg. Az Szjt. szomszédos jogi jogosultként az előadóművészeket, a hangfelvétel-előállítókat, a rádió- és televízió-szervezeteket, valamint a filmelőállítókat jelöli meg.
A szerzői jog és a szomszédos jogok elhatárolása jelentős jogelméleti kérdés. A jogosultságok keletkezése felől közelítve elmondható, hogy amíg a szerzői jog rendeltetésénél fogva a mű alkotóját, az alkotó szellemi tevékenységének eredményét védi, addig a szomszédos jogok elsősorban a mű közvetítőit, mint a szerző és a közönség közötti „összekötőket” részesítik jogi védelemben.
A jogosultságok tartalma felől közelítve az a legjelentősebb különbség, hogy a szerzőt a személyhez fűződő és a vagyoni jogok teljessége illeti meg, míg a szomszédos jogi jogosultak csak a jogszabályban meghatározott engedélyezési és felhasználási jogokat gyakorolhatják, és az előadóművészek kivételével személyhez fűződő jogaik is korlátozottabbak. A szomszédos jogi jogosultak személyhez fűződő jogai eltérő mértékűek: a produkcióban való részvétel jellegéből fakadóan e tekintetben az előadói jogkör a legszélesebb, a film-előállítói pedig a legszűkebb terjedelmű.
Szintén kiemelendő, hogy a szerzői vagyoni jogok – személyhez tapadó mivoltuknál fogva – főszabályként nem átruházhatók, és azokról lemondani sem lehet. Ezzel szemben a szomszédos jogi jogosultak jogaikat szabadon átruházhatják, illetve azokról lemondhatnak.
A harmadik lényeges eltérés a védelmi idő terjedelmében rejlik. A szerzőt életében és a halálát követő év első napjától számított 70 évig illeti meg szerzői jogi védelem, a szomszédos jogi jogosultak esetében a védelmi időszak az előadás vagy műsor forgalomba hozatalától, illetve sugárzásától számított 50 évig tart.
Ami a szerzői jog és a szomszédos jogok viszonyát illeti, a kétfajta jogi védelem párhuzamosan működik, egymást nem befolyásolják, sőt a kifejezett törvényi tilalom [Szjt. 83. § (1) bekezdés] létéből fakadóan nem is befolyásolhatják. A törvény azt is kimondja, hogy nincs szükség a szomszédos jogi jogosult hozzájárulására azon esetekben, amelyekben a szerzői jog által védett alkotás felhasználásához a szerző hozzájárulására sincs szükség. Hangsúlyozandó, hogy ez a rendelkezés csak a szomszédos jogok érvényesülési körét szabja meg, és nem jelenti azt, hogy a szomszédos jogi jogosultak jogaik gyakorlása során bármiképpen függenének a szerzőtől. Természetesen ugyanez érvényes a szerzőre is, aki jogait a szomszédos jogi jogosultak eljárásától függetlenül érvényesítheti.
Az Szjt. a filmek előállítóit a szerzői joggal szomszédos jogok jogosultjaiként nevesíti, az előadóművészekkel, a hangfelvétel-előállítókkal, valamint a rádió- és televízió-szervezetekkel egyetemben. A szomszédos jogi jogosultak jogi védettsége jelentős eltéréseket mutat, e cikkben azonban a filmelőállítók jogainak és kötelezettségeinek bemutatására szorítkozom.
A film-előállítói minőség keletkezése
Filmalkotásnak minősül minden olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli vagy hanggal összekapcsolt sorozatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón rögzítették. Ebből adódóan nem csupán a celluloidra készült alkotás tekintendő filmnek, hanem a digitális technikával rögzített mű is.
Az Szjt. a filmalkotást speciális, többszerzős műnek tekinti, szerzőként a film céljára készült irodalmi és zeneművek szerzőit, illetve a film rendezőjét nevesíti, valamint ide sorolja mindazokat, akik a film egészének kialakításához alkotó módon járultak hozzá. Fontos megjegyezni, hogy a törvény az alkotó módon való hozzájárulást nem formai, hanem tartalmi követelménynek tekinti, így eltérő műfajú alkotásoknál eltérhet a szerzők köre is (például rajzfilmek esetén a figurák tervezői is szerzőnek minősülhetnek). Szintén kiemelendő, hogy mivel a szerzői minőség feltétele az eredeti és alkotó tevékenység, a kizárólag technikai, szervezési, ügyviteli vagy gazdasági feladatokat ellátó személyek (például filmelőállító, világosító, rendező-asszisztens, pénztáros) nem tekinthetők szerzőnek.
A film előállítója természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság egyaránt lehet. A lényeg, hogy saját nevében kezdeményezze és szervezze meg a film megvalósítását, gondoskodva annak anyagi és egyéb feltételeiről. A gyakorlatban rengeteget számít az előállító szervezeti formája, hiszen a hitelezők és támogatók a befektetéseik biztonsága érdekében a gazdasági társasági formát preferálják.
A törvény 64. § (3) bekezdésében található definíció egyértelművé teszi, hogy csak a filmet finanszírozó, a gyártást megszervező és azért felelősséget vállaló személy vagy szervezet tekinthető előállítónak, így a felhasználási jogokkal rendelkezni is csak ő jogosult. Mindenképpen ki kell emelni, hogy a törvényben felsorolt feltételek konjunktívak, tehát az előállítói minőség elnyeréséhez azok mindegyikének teljesítése szükséges.
Az említettekből fakad, hogy a mindössze gyártásvezetői tevékenységet ellátó producer (az angolszász terminológiában ún. line producer) a magyar jog szerint nem tekinthető filmelőállítónak. Ezzel szemben, a törvény 66. § (4) bekezdés alapján a koproducerek előállítónak minősülnek.
A megfilmesítési szerződés
A filmelőállító és a szerzők filmmel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit a megfilmesítési szerződés tartalmazza. A megfilmesítési szerződés a filmalkotás létrehozására kötött szerződés, mely alapján a szerző – kivéve a zenemű szerzőjét – ellenkező kikötés hiányában átruházza az előállítóra a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére való jogokat. A felhasználás jogának átruházása nem terjedhet ki a következő vagyoni jogokra:
a) ún. „üres kazetta” jogdíjak (a szerző ezen díjakról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rá jutó összeg erejéig mondhat le);
b) bérbeadásból származó jogdíjak (ezekről a szerző nem mondhat le);
c) egyidejű vezetékes továbbközvetítésből származó jogdíjak (lemondás itt is csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a szerzőre jutó összeg erejéig lehetséges).
A megfilmesítési szerződés nevesített felhasználási szerződés. Tipikusan ennek keretében ruházza át felhasználási jogait az előállítóra a forgatókönyvíró, a zeneszerző, illetve a rendező.
Kiemelendő, hogy a megfilmesítési szerződésben átruházott jogok a filmalkotás felhasználására vonatkoznak, tehát kifejezett megállapodás hiányában nem tartozik e körbe a filmzene felhasználásának joga (például CD-n való megjelentetése) vagy a film alapján irodalmi mű kiadásának joga.
A film előállítójának jogai
A filmelőállító hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a filmet
a) többszörözzék,
b) terjesszék,
c) bármely eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.
A törvény szóhasználatában többszörözésnek minősül a mű anyagi hordozón való rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár időlegesen, valamint a rögzítésről egy vagy több másolat készítése. A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- és képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása.
Terjesztésnek tekintendő a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással, valamint a mű egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adása is.
Az említett felhasználások fejében a filmelőállítót a törvény eltérő rendelkezése hiányában díjazás illeti meg. A törvény által meghatározott kivételek körét – a nyilvános könyvtári kölcsönzés kivételével – a szabad felhasználás esetei képezik.
Az előállító egyik legmarkánsabb jogosultsága az utolsó vágás (final cut) joga, melynek alapján a film végleges változatát a szerzőkkel együtt alakíthatja ki. Az Szjt. szerint ezen eljárás során a szerzők közötti ellenkező megállapodás hiányában a rendező képviseli a többi szerzőt, így a gyakorlatban rendszerint a rendező és az előállító dönt a film végleges megjelenési formájáról. Mindenképpen ki kell emelni, hogy a törvény vonatkozó szakaszai diszpozitív rendelkezéseket tartalmaznak, így adott esetben akár a rendező, akár az előállító, akár harmadik személy kizárólagos jogot szerezhet az utolsó vágásra.
A film az utolsó vágás jogának gyakorlása után tekinthető befejezettnek, az utólagos változtatások tehát – a szerzők és az előállító hozzájárulása hiányában – a mű integritásának megsértését jelentik.
Az előállítónak jogában áll, hogy az utolsó vágás jogának és a film integritásához való jog megsértése elleni fellépéstől eltekintve a filmhez kapcsolódó személyhez fűződő jogoknak a védelmében a jogosultak helyett önállóan fellépjen. Ez a jogosítvány elsősorban az előállító felhasználási jogaihoz kötődik, hiszen a felhasználás körében egyáltalán nem mindegy, hogy a piaci résztvevők tiszteletben tartják-e a film értékének jelentős részét kitevő személyhez fűződő jogokat.
Elsősorban a koprodukcióban készülő alkotások jogi sorsát rendezi az Szjt. azon rendelkezése, mely szerint az előállító a szerződés alapján őt megillető jogokat más természetes vagy jogi személlyel együttesen is gyakorolhatja. E szabály lehetővé teszi, hogy a filmkészítés során együttműködő – gyakran eltérő nemzetiségű – producerek (koproducerek) a szerzők külön engedélye nélkül is együttesen gyakorolják a megfilmesítési jogokat. E szabályozás elsődleges oka abban rejlik, hogy a koprodukciós partnerek rendszerint már csak a szerzők és az előállító közötti megfilmesítési szerződés aláírását követően kötnek szerződést, így a többi partnerrel szerződő szerzőkkel nem kerülnek közvetlen szerződéses kapcsolatba, illetve a kapcsolatot a jogszabály rendelkezése létesíti.
Az előállító pozícióját védi a törvény azon szakasza, mely szerint a szerző az előállítás befejezésétől számított 10 éven belül ugyanarra a műre csak az előállító hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést. Ez az ún. „remake-szabály” akkor bír különleges jelentőséggel, ha a szerzők (így például a film alapjául szolgáló irodalmi mű szerzője vagy a zeneszerző) megtartják azon jogukat, hogy műveiket a filmtől függetlenül hasznosítsák, hiszen ez esetben az előállító gazdasági érdekeit védi a szerzők remake jogát korlátozó tízéves türelmi idő. Természetesen az előállító hozzájárulása esetén a fenti határidőn belül is köthet a szerző újabb felhasználási szerződést. Bár a tízéves határidő jelentős beruházóvédelmi eszköz, a remake az ún. merchandising jogok tekintetében (például játékfigurák értékesítése, kitűzők, pólók stb.) e határidőn túl is hatalmas veszteségeket okozhat az előállítónak.
A remake-kel kapcsolatos alapvető követelmény, hogy az a korábbitól eltérő, új szerzői jogi védelemre érdemes alkotás legyen.
A film-előállítói kötelezettségek
Az előállító lényeges kötelezettsége, hogy legalább évente egyszer, írásban köteles elszámolni a szerzők felé a mű felhasználásáról, amibe beletartozik a felhasználással elért bevétel közlése, valamint az ebből a szerzőket megillető díjazás megfizetése is. A szerzői jogdíj alapját az előállító által realizált bevétel képezi, és annak összegére a szerzők felhasználási módonként külön-külön jogosultak. A szerzői jogdíjak beszedése az esetek döntő többségében közös jogkezelés útján történik.
Az előállító további kötelezettségei közé tartozik, hogy film céljára később megalkotandó műre kötött megfilmesítési szerződés esetén meghatározott határidőket kell betartania. Egyrészt a mű átvételét követő hat hónapon belül köteles a szerzőt írásban értesíteni arról, hogy a művet elfogadja-e vagy annak kijavítását igényli. Amennyiben az előállító a mű kijavítását igényli, a kijavításra megfelelő határidőt kell kitűzni, és a kijavított változat átvételét követő három hónapon belül kell nyilatkoznia az elfogadásról. A nyilatkozattétel elmulasztása bármely esetben az elfogadás törvényi vélelmét vonja maga után. Ha az előállító a kijavított művet sem fogadja el, őt az Szjt. 49. § (3)–(4) bekezdése alapján elállási jog illeti meg.
Bár nem tartozik az előállítói kötelezettségek közé, de az előállító rendelkezési jogát korlátozza az a szabály, mely szerint a szerző felmondhatja a megfilmesítési szerződést, amennyiben az előállító a mű elfogadásától számított négy éven belül nem kezdi meg a megfilmesítést, vagy megkezdi ugyan, de ésszerű határidőn belül nem fejezi be. A szerző ez esetben is jogosult a felvett előlegre és arányos díjazást is követelhet, valamint visszaszáll rá a művel való szabad rendelkezés joga. E jogszabályi rendelkezés tekintetében sok vitára adhat okot az „ésszerű határidő” kifejezés, mely az eset összes körülményeire tekintettel állapítandó meg. Nem vitás, hogy ez a jelenlegi hazai viszonyok között akár több év is lehet.
A közös jogkezelés
A filmelőállítók jogaik érvényesítését rendszerint nem egyénileg, hanem közös jogkezelés útján végzik. Ennek érdekében – a szerzőkkel együtt – hozták létre a Filmjust, a Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületét, amely az Artisjusszal együttműködve végzi a jogdíjak érvényesítését, beszedését.
A Filmjus a közös jogkezelésen kívül jelentős nyilvántartási és adatszolgáltató tevékenységet is ellát, valamint a tagoktól beszedett jogdíjak terhére anyagi forrásokat is biztosít a filmszerző tagok alkotó tevékenységének előmozdítására.
A szomszédos jogok érvényesítése
Az Szjt. 99. §-a értelmében a szerzői jog megsértésének jogkövetkezményei alkalmazandók a szomszédos jogok megsértése esetén is. Erre tekintettel a jogsérelmet szenvedett szomszédos jogi jogosultak – köztük természetesen a filmelőállítók is – a következő polgári jogi igényeket támaszthatják:
a) követelhetik a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását,
b) követelhetik a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől,
c) követelhetik, hogy a jogsértő – nyilatkozattal vagy más megfelelő módon – adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak,
d) követelhetik, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról,
e) követelhetik a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését,
f) követelhetik a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését, illetve jogsértő mivoltától való megfosztását.
Fontos kiemelni, hogy a fenti polgári jogi igények objektív jellegűek, tehát maga a jogsértés megtörténtének ténye elegendő azok érvényesítéséhez, függetlenül attól, hogy a jogsértés felróható-e az elkövetőnek. Szintén kiemelendő, hogy a jogsérelmet elszenvedő fél szabadon választhat a jogkövetkezmények közül, sőt az esetek többségében célszerű azok közül többet párhuzamosan követelni.
A szomszédos jogok megsértése esetén a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés jár.
Dr. Kecskés Krisztián
Összefoglalás
A hatályos szerzői jogi törvény kielégítő módon rendezi a filmelőállítók jogi helyzetét. A jogszabály megteremti a megfelelő jogi hátteret a filmgyártás finanszírozásához, és a rendszer piaci alapon történő működtetéséhez. Az előállítók – bár szerzőkénti elismerésükre nem került sor – a szerzői szomszédos jogok jogosultjaiként erőteljes pozícióval rendelkeznek a filmhez kapcsolódó vagyoni jogosultságok vonatkozásában, jogaik érvényesítését pedig a közös jogkezelő szervek egyre javuló működése biztosítja. A szerzői jogi keretek tehát adottak, a finanszírozással járó nehézségeket, a pályázati kiírások átláthatatlanságát, valamint az állami támogatási rendszer működési hibáit és hiányosságait a szerzői jog nem tudja kiküszöbölni.
A szerzőről
Dr. Kecskés Krisztián 2000-ben végezett az ELTE Jogi Karán. Azóta ügyvédjelöltként dolgozik, fő szakterülete a médiajog. 2001 őszétől kezdte meg tanulmányait az ELTE Kommunikáció szakán.
