Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mai jogirodalom egyes képviselői már rámutattak arra, hogy napjaink jogrendszerének egyik lényeges velejárója a komplexitás megjelenése, vagyis a merev felfogás szerint elkülönülő, más-más jogelveken alapuló jogterületek (polgári jog, büntetőjog, közjog) keveredése, átfedése. A gazdasági élet változása eleve komplex jogviszonyokat hoz létre, egyes tömegesen megjelenő intézmények szabályozása több jogág beavatkozását is megkívánja. Ezek közé tartozik a reklám is, hiszen a tömeges elterjedése és a fogyasztókra gyakorolt sokrétű hatása azt eredményezte, hogy mai jogunk számos területe foglalkozik a reklám egyes kérdéseivel. Ennek érzékeltetésére érdemes egy kissé hosszabb, de talán tanulságos elemzést végezni a reklám egyes kérdéseinek szabályozási területeiről, amely alapján látható a probléma komplex jellege.
A reklámokkal kapcsolatos jogvitákban gyakran pusztán a Ptk. (elsősorban a személyiségi jogi rész) rendelkezései is megoldást adnak. Így előfordult olyan eset (BH 1995.509), amikor egy napilap címlapján közismert személyiségekről piros színű keretbe foglalva fényképek jelentek meg, a kereten belül, a jobb alsó sarokban viszont ferdén elhelyezett két fekete vonal között az újság reklámszöveget is közölt. A bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a Ptk. 78–79. §-a alapján a személyiségi jogok megsértését jelenti és sajtó-helyreigazításra ad alapot, ha valakit hozzájárulása nélkül úgy tüntetnek fel a sajtóközleményben, hogy adott áruval kapcsolatban reklámtevékenységet végez. A közönségben ugyanis kialakult az a nézet, hogy népszerű, ismert személyek ellenszolgáltatás fejében a sajtóban áruk, szolgáltatások reklámozását végzik, így nem kelthető ez a látszat, ha valójában nem így van. A Ptk. ezen rendelkezése már körülhatárolja a reklámok megjelenési módját és tartalmát. A személyiségi jogi rész gyakran alkalmazott szabálya például a törvény 80. § (1) bekezdése. Ennek értelmében a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. Gyakori – ilyen jellegű – visszaélésnek minősül az engedéllyel készült felvétel rendeltetésétől eltérő célú felhasználása (például amikor reklám céljára használják fel az eredetileg más rendeltetésű hangfelvételt, képet). Kifejezetten utal a Ptk. a személyhez fűződő jogok megsértése esetén arra, hogy az a szabály, amely szerint akit személyhez fűződő jogában megsértenek, polgári jogi igényeket támaszthat, irányadó akkor is, ha a jogsértés tilos reklám közzétételével történt.
Kevésbé közvetlen, de a reklámtevékenységek folytatását befolyásoló egyéb rendelkezések is Ptk.-n alapulnak. Visszatérő probléma a szerződési ajánlat és a reklám viszonya, mivel az ajánlat megtétele egyben ajánlati kötöttséget is jelent. Ezzel kapcsolatban a bírósági gyakorlat többször kifejtette, hogy nem lehet ajánlatnak tekinteni egy reklámcélú szórólap szétküldését még akkor sem, ha felsorolja a kibocsátó által felkínált megállapodás lényeges elemeit is. A reklámhordozók nemegyszer az épületre kifüggesztett tárgyként jelennek meg, amelyek leesésével okozott kárért való felelősség a Ptk. 352. § (2) bekezdésén alapul.
Bár hatályos reklámjogunk alapja leginkább a reklámtörvény és a versenytörvény, mégis bizonyos áruk, szolgáltatások reklámozásával kapcsolatban egyéb jogterületek szabályaira kell figyelemmel lenni. Példaszerűen néhány ilyen kérdés:
A sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény korlátozza a sportegyesületek támogatását az olyan gazdasági társaságok által, amelyek működésében az állam többségi vagy közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkezik. Ez a megszorítás nem vonatkozik arra az esetre, ha a gazdasági társaság olyan szponzorálási vagy reklámszerződés keretében juttat pénzt a sportegyesület részére, amelynek értéke éves szinten a társaságnál nem éri el a tízmillió forintot.
A szerzői jogi törvény nem szól külön a reklámtevékenységekről, mégis – mint ahogy a Ptk. személyiségi jogokat szabályozó részében látható volt – a szerzői jogok megsértése is gyakran történhet reklám által. Ennek megfelelően nem a szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI. törvény), hanem a médiatörvény (1996. évi I. törvény 17. § [2] bekezdés) írja elő, hogy a műsorszámok reklámmal történő megszakítása nem sértheti a szerző jogát vagy jogos érdekét. A szerzői jogi törvény 94. §-a a Ptk.-hoz hasonlóan szabályozza a szerzői jogok megsértésének polgári jogi következményeit, így itt is kimondható a Ptk. azon szabályozása, amely szerint erre kell figyelemmel lenni, ha a jogsértés tiltott reklámtevékenységgel valósul meg. További, a reklámhoz kapcsolódó joganyag, hogy néhány előírásban szabályozza törvény még a reklámozás céljából megrendelt művek szerzői jogi tartalmának eltérő vonásait (63. §).
Az 1997. évi XLIII. törvény (a temetőkről és a temetkezésről) korlátokat, illetőleg tilalmakat állít fel a temetkezési szolgáltatások reklámozása körében. Tilalom, hogy temetkezési szolgáltatásra utaló reklám és hirdetőtábla nem helyezhető el egészségügyi intézmény területén. Ugyancsak tilos a temető területén – az erre a célra kijelölt hely kivételével – temetkezési szolgáltatásra utaló reklám és hirdetőtábla elhelyezése. Egyébként korlát, hogy temetkezési szolgáltatásról szóló reklámban csak a szolgáltató neve, címe és a temetkezés szó tüntethető fel.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény tiltja az emberi szerv és szövet bármilyen felhasználás céljából történő reklámozását. (A korábbi, 1972. évi II. törvény ezt a tilalmat még nem fogalmazta meg, az új törvény azonban figyelembe vette az idők változása során felmerült etikai problémát.)
A reklámok egy másik csoportjának korlátját jelenti a műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény, amelynek értelmében műemléken és a világörökség-jegyzékbe felvetetett védett területeken nem helyezhető el reklám. Kivétel, ha a védetté nyilvánító vagy azt módosító rendelet másképp rendelkezik és a műemlékvédelmi hatóság azt engedélyezi. A műemlékvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges: védett területeken kívül nagy felületű, illetve világító tábla, felirat, reklám elhelyezéséhez akkor, ha az elhelyezése, tömege, külső megjelenése folytán valamely műemlék vagy védett terület jellegét, megjelenését, települési és tájképi érvényesülését jelentősen befolyásolja.
A következő jelentős korlátozás a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény rendelkezései között található. Ennek értelmében elsősorban a hitelintézetek hirdetései esnek korlátozás alá. A törvény hirdetés alatt pénzügyi intézményre és szolgáltatási tevékenységére vonatkozó, kereskedelmi úton történő figyelemfelhívást ért, amely történhet akár sajtószerv, televízió, rádió vagy szórólapok útján. Hirdetésnek számít az a közlés is, amely olyan cikkben, műsorban jelenik meg, amelynek nem a hirdetés az elsődleges célja, de a cikk, illetve a műsorrészlet a pénzügyi intézmény kezdeményezésére vagy támogatásával jött létre. A hirdetés fogalmába tehát a hitelintézeti törvény – ellentétben a hatályos reklámtörvény szabályozásával – beleérti a reklám fogalmát is. A hirdetések szövege a törvény szerint szigorú tartalmi követelményekhez kötött, pontosan és szabatosan meg kell határozni például a betét egy évre szóló átlagkamatának mértékét. Néhány fontos korlát, illetve tilalom: a hitelintézet – szövetkezeti hitelintézet kivételével – fiatalkorúak körében betételhelyezésre, hitelfelvételre vagy egyéb pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó hirdetési tevékenységet csak nyilvános módon, legalább két országos napilap útján folytathat. A pénzügyi intézmény hirdetésében sorsolást – nyereménybetétet kivéve – nem reklámozhat. Nem küldhet ügyfelének közvetlen postai úton reklámanyagot, ha ezt az ügyfél kifejezett rendelkezéssel kizárta. A rendelkezések egyértelműen fogyasztóvédelmi szempontok miatt kerültek a törvénybe, többek között a magas kamatlehetőségekkel kecsegtető hirdetések kizárása végett. (A korábbi pénzintézeti törvény nem tartalmazott ehhez hasonló korlátokat.)
A reklámtörvény és a médiatörvény is kifejezetten szabályozza a gyermek- és fiatalkorúak fejlődésére esetleg káros hatással járó reklámok bemutatását, előadását és általában védi e korosztályok érdekeit. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény lehetőséget ad arra, hogy az óvoda, az iskola és a kollégium – az alapító okiratában meghatározott keretek között – határozza meg a nevelési-oktatási intézményben folyó reklámtevékenység szabályait. A szabályozás tehát általánosságban véve diszpozitív, annyi kivétellel, hogy az óvodában, általános iskolában és általános iskolai tanulókat fogadó kollégiumban tilos a reklámtevékenység, kivéve, ha a reklám a gyermekeknek, tanulóknak szól és az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel, a társadalmi, közéleti tevékenységgel, illetve a kulturális tevékenységgel függ össze. A rendelkezés csak 1999. szeptember 1-jétől hatályos.
A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény szerint a terhességmegszakítást, az azt végző intézményeket, az arra alkalmas eszközöket és szereket reklámozni és népszerűsíteni tilos. A szabályozásnak is elsősorban etikai okai vannak, amely így összhangban van a törvény létrehozását kiváltó 64/1991 (XII. 17.) alkotmánybírósági határozat indokolásával.
Kisebb jelentőségű tilalmat állít fel a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, amikor kimondja, hogy nem folytatható Magyarországon külföldi szerencsejátékhoz kapcsolódó reklám- vagy propagandatevékenység.
A reklámtárgyak elhelyezésével kapcsolatban rendelkezik a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, amely a közúton és közelében általánosságban tiltja bármilyen olyan tárgy elhelyezését, amely összetéveszthető közúti jelzéssel vagy elterelheti a figyelmet, a közlekedés biztonságát veszélyeztetheti. Kifejezetten tiltja azonban a járda, a gyalogút és a kerékpárút kivételével a közút tengelyétől számított ötven méteren – autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren – belül reklámtábla, reklámhordozó és egyéb reklámcélú berendezés elhelyezését, kivéve, ha azok kizárólag a közlekedés biztonságát elősegítő közérdekű tájékoztatást tartalmaznak. A törvény részletesen szabályozza a tilalom megszegőivel szembeni szankciókat is. A tilalom megszegője alatt elsősorban a reklámozót kell érteni, azonban ha személye nem állapítható meg, az érintett ingatlan tulajdonosát kell kötelezni a tárgy eltávolítására.
Hazánk az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel hirdette ki a pszichotrop anyagokról szóló, Bécsben az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezményt. Az egyezmény 10. cikke megtiltja a pszichotrop anyagoknak a nagyközönség részére történő bármilyen reklámhirdetését. A tilalom összhangban van a magyar jognak a pszichotrop anyagokra vonatkozó egyéb rendelkezéseivel.
Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet hatályos szövege értelmében a pit bull terrier és keverékeinek bármely módon való szaporítása, tenyésztése – ide értve a vétlen szaporulatot is –, az országba való behozatala, kivitele, elidegenítése, reklámozása, hirdetése, bármely formában történő versenyeztetése, őrző-védő feladatokra való tartása, képzése és alkalmazása tilos. A törvényszöveg 1997 februárjától ((((23 év múlvA???)))))hatályos és egy érdekes jogi szabályozási folyamat eredménye volt. A magyar jogban az említett veszélyes ebekkel kapcsolatban először a 15/1994 (II. 1) kormányrendelet mondott ki tilalmat, de ezt csak a kutyák behozatalára, tenyésztésére és állatviadalokra értette, nem tiltotta ugyanakkor a veszélyes ebek tartását, valamint a reklámozását, pedig a tapasztalat szerint egyes szaklapok többször ilyen hirdetéseket tettek közzé. Így történt meg a régi, több ponton már idejétmúlt törvényerejű rendelet módosítása, bár a jogalkotó is elismerte a szabályozás hiányosságát. Ezzel egyidejűleg került a büntető törvénykönyvbe a veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése bűncselekmény, amely azonban nem valósul meg akkor, ha valaki a törvényerejű rendeletben foglalt reklámozási tilalomnak nem tesz eleget ((((tilalmat szegi meg))))))?????????
A reklámozásra vonatkozó szabályok megszegése önmagában büntetőjogi következményekkel nem jár. Természetesen áttételesen reklám útján is lehet bűncselekményt elkövetni, ide tartozhat a becsületsértés vagy az áru hamis megjelölése. A szabálysértési jog azonban már foglalkozik a reklámszabályok megszegőivel. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999 (XII. 28.) kormányrendelet a közerkölcs megsértése szabálysértés körébe vonja a közerkölcsbe, közízlésbe ütköző reklámok közzétételét, jelenleg legfeljebb százezer forintos pénzbírsággal fenyegetetten.
Hasonló tilalmat állít fel a 124/1993. (IX. 22.) kormányrendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről. A rendelet melléklete felsorolja azokat az eszközöket, amelyeknek – többek között – a reklámozása is tilos. Ide tartozik mindenekelőtt a gázspray, a fegyverutánzat, a boxer, a gumibot vagy a bilincs. Az utóbbiakban tárgyalt tilalmakat egy bizonyos szinten átfedi a reklámtörvény, hiszen rendelkezései szerint tilos erőszakra buzdító, illetőleg károsító magatartásra ösztönző reklámot közzétenni, vagy olyan árukat reklámozni, amelyek előállítása vagy forgalmazása jogszabályba ütközik. Azonban egyrészt az idézett jogszabályok régebben keletkeztek, mint a reklámtörvény, másrészt a reklámtörvény általános tilalmánál lényegesebben részletesebbek; a részletezés adott esetben a félreértések elkerülése végett sem hiábavaló.
A reklámok közzétételének módjával kapcsolatban az egyik legrészletesebb jogszabályunk az embergyógyászatban használatos gyógyszerek, illetve a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények reklámozásáról és ismertetéséről szóló 24/1997. (VIII. 14.) NM-rendelet. A gyógyszerek reklámozására vonatkozó előírások az utóbbi években jelentős változáson mentek keresztül; mivel ezek jelentősége sokkal nagyobb, a rendelet egyes részeinek elemzése is a későbbiekben kerül kifejtésre.
Találhatunk azonban reklámra vonatkozó szabályokat a a kozmetikai készítmények forgalombahozatalának egészségügyi feltételeiről szóló 7/1994. (IV. 20.) NM-rendelet előírásai között is, amelyek ugyan lényegében a reklámtörvény és a versenytörvény szabályainak felelnek meg, mégis külön felhívják a figyelmet arra, hogy tilos kozmetikai készítményt megtévesztő jelöléssel, adatokkal, kivitelben, valamint kifejezetten terápiás céllal reklámozni. A jogszabály a jóváhagyott használati utasítás szövegével összhangban engedi meg a kozmetikai készítmények reklámozását. A távközlési előfizetői szerződésekről szóló 243/1997 (XII. 20.) kormányrendelet például a telefonkönyv tartalmának kialakítása során hívja fel a figyelmet arra, hogy különös tekintettel kell lenni a reklámtörvény előírásaira, valamint az egyes jogszabályok speciális reklámtilalmaira.
A felsorolt jogszabályokon kívül az Alkotmánybíróság is szerepet vállalt a reklámjog alakításában. Ezek közül a legjelentősebb a 37/2000 (X. 31.) AB-határozat, amely elutasította a reklámtörvény 12. § (1) bekezdésének, az alkoholtartalmú italok és dohányáruk reklámozásának (akkor még) csupán korlátozásával és nem teljes tiltásával kapcsolatos alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó kérelmet. A kérelmezők álláspontja szerint az államnak az alkotmányban foglalt kötelezettsége a területén élők testi és lelki egészségének biztosítása. Mivel a dohányzás az aktív és a passzív dohányzók egészségét is károsíthatja, ezért a jogszabályhely alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság ezzel szemben a szabad véleménynyilvánítás jogát helyezte előtérbe. Elismerte, hogy a kereskedelmi jellegű információk esetén itt szélesebb körű korlátozásnak lehet tere, azonban arra az álláspontra jutott, hogy a korlátozás eleget tett az egészségvédelmi és különösen a gyermekek és fiatalkorúak védelmére vonatkozó követelménynek, így a rendelkezés nem alkotmányellenes.
Összefoglaló
Mai jogunkban a reklámok szabályozása komplexitást mutat, tehát számos jogszabály ismerete szükséges az áruk, szolgáltatások reklámozására vonatkozó előírások számbavételéhez is.
A reklámjog döntő részben tilalmak és korlátozások felsorolásából áll.
Különösen az utóbbi években figyelhető meg a reklámszabályozások anyagának növekedése; számos jogszabály (például az egészségügyi törvény, a hitelintézeti törvény) korábbi változata nem is tartalmazott reklámjogi rendelkezéseket, a hatályos szöveg azonban már igen.
A komplexitás mellett megjelenik az átláthatóságra, rendszerezettségre való törekvés, hiszen egyre több rendelkezés utal a reklámtörvény (esetleg a versenytörvény) szabályaira.
(A folytatás a reklámjog komplexitását elsősorban a rádióban és televízióban bemutatott reklámok szabályozásával érzékelteti. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámjog egy adott részterületének vizsgálatakor sem elégséges a konkrét törvény – jelen esetben a médiatörvény – ismeretére hagyatkozni.)
Dr. Pribula László
A szerzőről
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát 1997-ben végezte el. Ezt követően egy évig ügyvédjelöltként Budapesten, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában dolgozott. 1998 júniusa óta a Debreceni Városi Bíróságon fogalmazó, a szakvizsgák letétele után bírósági titkár. 1998 óta részt vesz a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetének munkájában, ahol a Polgári Jogi Tanszéken másodállásban oktat. A Miskolci Egyetem III. éves doktoranduszaként vesz részt PhD-képzésben.
