Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A társasági jognak választ kell adnia azokra a problémákra, amelyeket a globalizáció vet fel, ezért a nemzeti társasági jogok közeledése nemcsak az Európai Unióra jellemző, hanem az egész világra. Annak ellenére, hogy a világcégek helyi vállalataira a befogadó állam nemzeti társasági joga érvényes, megindult az egyes társasági formák államok feletti szabályozása is. Ami a történeti előzményeket illeti: a szerző véleménye szerint a társasági jog az utolsó két évszázad terméke és az egyes kereskedelmi társaságok nem is közös gyökérből, hanem külön-külön fejlődtek. Találhatók némi római jogi gyökerek is, de a legősibb kereskedelmi társaság a középkori hajókölcsön nyomán alakult ki. A hajós korlátlanul felelt, míg a kölcsönt adó pénzember csak a betétjét veszthette el, ez tehát a betéti társaság őse. Amikor az egyes betétekről értékpapírt állítanak ki, akkor jelenik meg a betéti részvénytársaság.
A XX. században a részvénytársaság ment keresztül a legradikálisabb változáson. A tőkepiac, a tőzsde, illetve az értékpapír-kereskedelem hihetetlenül fellendült, majd újabban az információs technika megjelenésével már eltűnt a hagyományos, nyomtatott értékpapír. A szerző több európai ország részletszabályait is bemutatja. Például az olasz részvényjog nem ismeri a bemutatóra szóló részvényt, Nagy-Britanniában nincs alaptőke-minimum, a spanyol jogban pedig egy részvénytársaság tisztségviselője a titkár és a jogtanácsos is. Az Európai Unióban a 90-es években elkészített irányelvek nem fogják át az egész társasági jogot, hanem a kritikus területekre fókuszálnak. Ilyen például a nyilvánosság biztosítása, az egyesülés és szétválás, illetve az egyszemélyes társaságok problematikája. A brüsszeli apparátus amerikai törekvések iránti megértését tükrözi az, hogy az irányelvek tartalmában elsősorban a részvénytársasági (betéti részvénytársasági) szabályok érhetők tetten. Ebből következik az is, hogy a közös normák a nagyvállalatokra szabottak.
A gazdasági társaság három fő ismérve a következő: gazdasági célra irányul, a közös vagyon gazdálkodási célt szolgál, a közös gazdasági tevékenység pedig üzletszerű, azaz nyereségszerzésre irányul. Az ilyenfajta társaságoktól meg kell különböztetni a nonprofit cégeket, amelyek az esetek többségében humánus célokra jönnek létre. A szerző részletesen elemzi a közkereseti, illetve a betéti társaságokat is, ez utóbbiak körében kiemelve a csendestársaságot, illetve a betéti részvénytársaságot. Közli azt is, hogy mely országokban ismerik el a nálunk különösnek tekintett formákat.
A mű második harmada a társasági jogi alapintézményeket tárgyalja. A kiindulás az alapítás, működés, átalakulás, egyesülés (szétválás), illetve a teljes megszűnés – vagyis a létszakaszok. Valamennyi elemet részletesen kifejti. Ebben a részben kerül szóba a vagyon, a tagi jogállás, illetve a gazdasági társaságok szerveivel kapcsolatos problémák. Hopt-ot idézi a szerző, amikor az rt. háromsarkos vezetési modelljéről ír. Ezek: a laikus közgyűlés, a profi menedzsment és az általa uralt igazgatóság, illetve a szuperprofi könyvvizsgáló.
A könyv utolsó része a konszernjoggal foglalkozik. Bőséges a nemzetközi összehasonlító elemzés. Végezetül a magyar társasági jog jövőjéről ír Sárközy Tamás.
(Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. HVG-ORAC Lap- és Könykiadó Kft., Budapest 2001., 422 oldal, ára: 5200 Ft + áfa.)
