Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Maga a franchise szó a közhiedelemmel ellentétben nem amerikai „találmány", hanem francia eredetű. A „franchir" és az „affranchir" szavakból származik és szó szerinti fordításban „felszabadítást, szabadságjogot" jelentett, vagyis a mai értelemben vett szolgáltatások teljesítésétől, adók, vámok fizetésétől való mentességet. Ez a középkorban, pontosabban a XII. századtól használatos kifejezés privilégiumokat biztosító, ún. „franchise-levelekben" öltött testet, mellyel a feudális előjogokat élvező földesúr ezen jogok meghatározott terjedelmű élvezetére – például vásártartásra – jogosította fel a kedvezményezettet (természetesen ellenérték fejében). Ebben az értelemben már megtalálhatók a mai franchise gyökerei, amennyiben ott is olyan kizárólagos jogok gyakorlását engedték át, amelyeket mások részére megtiltottak. Lényeges eltérés, hogy napjaink a franchise magánjogi – és nem közjogi (közhatalmi) – aktuson alapul.
Az érdemi megközelítés első és nélkülözhetetlen lépése az, hogy definiáljuk, mi is az a franchise. Előre kell bocsátani, hogy fogalmi megközelítése korántsem egységes. Adódik ez elsősorban abból, hogy egy rendkívül összetett jelenségről van szó, másodsorban hogy a fellelhető meghatározások különböző aspektusból születtek. Nyilvánvalóan más szemmel mér egy közgazdász, mint egy jogász, de még az azonos tudományok művelői sem tudtak mindeddig egységesen elfogadott definíciót alkotni. Ez elsősorban abból következik, hogy a gazdaság különböző szféráiban megjelenő franchise lényeges eltéréseket mutat az egyes szerződési elemek tekintetében. Ezért csak a tipikus, lényegi ismertető jegyeket lehet számításba venni, ha nem akarunk túl szűk vagy túl tág definícióhoz jutni.
Anélkül hogy az egyes definíciók értelmezésébe és értékelésébe belebocsátkoznék, nézzük meg, melyek a franchise-rendszer jellemzői:
– Egy franchise-rendszerhez legalább két szereplőre van szükség, egyikük a franchise-átadó, másikuk pedig a franchise-átvevő.
– Az átadó és az átvevő jogilag és gazdaságilag önálló, független vállalkozók, akik saját kockázatukra és hasznukra tevékenykednek.
– Az átadónak rendelkeznie kell egy már bevezetett, bizonyítottan sikeres márkanévvel/védjeggyel jelzett és védett üzleti tevékenységgel, amelynek piaci értéke van, és ezt mások elismerik, elfogadják és fizetnek érte.
– Az üzleti tevékenység valamilyen áru, szolgáltatás, technológia értékesítésére irányul.
– Szükség van egy szerződésre, amely meghatározott időre szól és kitér mind a két fél jogaira és kötelezettségeire.
– Az átvevő saját vagy általa felvett hitelből finanszírozott tőkét fektet be, amely fokozza elkötelezettségét, felelősségvállalását és kockázatát.
– Az átadó megtanítja átvevőjét az adott tevékenység folytatására, annak minden részletére, és segíti átvevőjét vállalkozási tevékenységének megkezdésében.
– Az átadó folyamatosan köteles segíteni átvevőjét a vállalkozás minden területén.
– Az átvevő előre megállapodott formákban és mértékben fizet az átadónak azokért a jogokért, amelyekkel rendelkezik, valamint a rendelkezésre bocsátott szolgáltatásokért.
– Az átvevő általában egy jól körülhatárolható területre kizárólagos működési jogot kap átadójától.
– A feleknek kölcsönösen tudatában kell lenniük annak, hogy egyikük hibája és sikertelensége előbb-utóbb a másik sikertelenségéhez és a rendszer kudarcához vezethet.
A franchise formában végezhető tevékenységek változatossága minden képzeletet felülmúl. Ingatlanügynökök, orvosok, fogorvosok, optikusok kapcsolódnak be a franchise-ba, de működik franchise-rendszerben virágszalon, benzinkút, magániskola, építési vállalkozás, utazási iroda és menyasszonyi ruhaszalon is. A franchise a gazdaság egész spektrumát magába foglalhatja, amit alátámaszt az is, hogy a franchise tipikusan kis- és középvállalati jelenség. E szféra aránya az EU-ban az összes vállalat számához képest 95 százalék (Magyarországon 90 százalék), míg az itt foglalkoztatottak aránya az összes munkaerőhöz viszonyítva 65 százalék (Magyarországon 67 százalék). Az arányok mutatják, hogy mekkora a franchise potenciális tere.
A franchise globális jelentőségűvé válását az alábbi néhány adat érzékelteti:
– az amerikai vásárlók minden harmadik dollárjukat, az angolok pedig minden tizedik fontjukat franchise-ban működő kereskedelmi egységben költik el,
– az USA-ban becslések szerint évente 1 trillió dollár mozgását generálja és 8 millió embernek nyújt munkahelyet,
– a kiskereskedelmi forgalom 35-40 százalékát adja az USA-ban, 15–25 százalékát Európában és 4-5 százalékát Magyarországon,
– Franciaországban 1999-ben 550 rendszergazda 30 ezer átvevővel 32 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le. Ugyanezen adatok Angliában: 650 átadó, 35 ezer 200 átvevő, 14 milliárd euró forgalom,
– Angliában 330 ezer embert foglalkoztatnak ilyen formájú vállalkozásban, de már Magyarországon is mintegy 50-60 ezer embert foglalkoztat e vállalkozási forma közvetlenül,
– Németországban naponta 12 új franchise-üzlet nyitja meg kapuit. Ott, ahol 1983-ban kereken három franchise-rendszer működött, ma hétszáz rendszergazda van a piacon, akik 25 ezer átvevővel – 230 ezer embert foglalkoztatva – 24 milliárd márka értékű forgalmat bonyolítanak le. Ezekkel a számokkal egyébként Németország az 5. helyet foglalja el a franchise-nemzetek sorában, előtte a sorrend: Egyesült Államok, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia,
– a mintegy 380 milliós EU 15 tagállamában összesen 150 ezer franchise-átvevő működik 3 ezer hálózat kebelén belül, a 260 milliós USA-ban 7 ezer rendszer működik, a 125 milliós Japánban 700, ami azt jelenti, hogy az USA-ban a legnagyobb a franchise-rendszerek sűrűsége.
A franchise harmadik – legújabb – generációja napjainkban az üzleti szolgáltatások, a szellemi tevékenység és az informatika területén hódít. A franchise formában bonyolódó forgalomban elmozdulás figyelhető meg a személyi szolgáltatások irányába, ami azzal magyarázható, hogy egyre inkább „szolgáltatásfogyasztókká" válunk. Németországban például a franchise-rendszerek 50 százaléka a szolgáltatási szektorban működik.
Mindez a franchise előnyeinek köszönhető, melyek közül most a legfontosabbakat említem meg, természetesen a leglényegesebb hátrányok mellett. A franchise olyan expanziós lehetőséget teremt, amellyel más konstrukció nemigen vetekszik. A franchise-átadó rövid időn belül, az átlagosnál lényegesen kisebb kockázattal terjeszkedhet, ugyanakkor hátránya az átadó számára, hogy az átvevő nem az alkalmazottja, így ellenőrzése, motiválása sokkal nehezebb, bonyolultabb feladat.
Az átvevők döntő részének számára a franchise legfontosabb előnye, hogy a többi lehetőségnél lényegesen kisebb kockázattal és szerényebb tőkeszükséglettel válhat önálló vállalkozóvá. Számukra a legjelentősebb hátrány a korlátozott önállóság lehet, még akkor sem változtathat szabadon a tevékenységén, a know-how-n, ha az tapasztalatai szerint indokolt lenne. Másrészt a franchise nem arra való, hogy valaki a gyengélkedő vállalkozását fellendítse. A franchise sikeres vállalkozások számára hosszú távon megtérülő lehetőség, illetve módszer.
A fogyasztók, vásárlók – mint a piaci verseny megcélzottjai – jobbára csak a franchise előnyeivel találkoznak. A franchise áttekinthetőbbé teszi a piacot. A megszokott márkanév vagy védjegy segíti az áru- és szolgáltatásdömpingben való eligazodást, a vásárló számára minőségi garanciát jelent. Különösen igaz ez, ha a vásárló külföldön kíván vásárolni.
A gazdaság és a társadalom számára címszavakban összefoglalva a következő előnyökkel bír: munkahelyteremtés, a kis- és középvállalkozói réteg növekedése és erősödése, a társadalmi elégedettség növekedése, a kereskedelem és a szolgáltatások fejlődése, új önálló vállalkozó egzisztenciák létrehozása, a termelési tényezők hatékonyabb és gazdaságosabb felhasználása.
Jogfejlődés Európában
Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a kontinentális joggyakorlat, illetőleg jogalkotás ez idáig nem tudta elválasztani a franchise-t az egyéb együttműködésre irányuló jogügyletektől. Franciaország kivételével egyetlen európai állam sem jutott el odáig, hogy önálló tényállási elemekkel részletesen szabályozza a franchise-t.
1980 februárjában jött létre az Európai Franchise Magatartási Kódex. Ez természetesen nem jogszabály, jelentősége mégis kiemelkedő volt, mert bizonyos fogalmi keretet kívánt adni a franchise számára, erősen támaszkodva a francia szabályozásra. Tartalmazott a franchise-átvevőt védő olyan rendelkezéseket is, amelyek kötelezettséget róttak a rendszergazdára a kielégítő információk rendelkezésre bocsátása terén, hogy a kínált rendszer valóban megfeleljen a megbízható, kipróbált működés követelményének. (Elsőként az USA joggyakorlatában jelentek meg ilyen követelmények.)
Az európai fejlődés kezdetét tekintve tehát úgy tűnik, mintha az angolszász és a kontinentális jog alapvető jogszemlélete megfordult volna. Az USA-ban már régen törvényi szintű szabályokat alkottak – kivéve ezzel a franchise szabályait a common law hatálya alól – a probléma rendezésére, miközben az EGK elsősorban a bíróságok egyedi ügyekben kimunkált gyakorlatára támaszkodott.
A 80-as évek közepéig a szakemberek nem kis része a franchise-ban versenyellenes eszközt látott, a Római Szerződés 85. cikkelye alapján. A kérdés megítélésében változást a Luxemburgi Bíróság 1986. január 26-i döntése hozott a Pronuptia-ügyben. (A Pronuptia menyasszonyi ruhákat gyártó és értékesítő rendszer.) A bírósági határozat hivatalosan elismerte a franchise európai jogállását, megállapítva, hogy az önmagában nem jelenti a konkurencia elsorvasztását. Ennek alapján a franchise-átadók a Brüsszeli Gazdasági Bizottságtól igényelhették az egyéni mentességet, amennyiben bizonyítani tudták, hogy megfelelnek a 85. cikkelynek (azaz rendszerükkel hozzájárulnak a termékek termelésének vagy elosztásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés elősegítéséhez, miközben az ebből származó haszon méltányos része a fogyasztónak jut).
Ezt követően több bírósági ítélet született a franchise-ügylet tekintetében, amelyek összességükben már elegendő tapasztalatot nyújtottak a Bizottság 1987-ben előterjesztett csoportos mentesítési rendeletének tervezetéhez. A 4087/88. (EGK) sz. csoportos mentesítési rendelet 1989-ben lépett hatályba és 1999 decemberéig volt érvényben. A rendelet abból a felfogásból indult ki, hogy azok a franchise-megállapodások, amelyek megfelelnek e rendelet rendelkezéseinek, „az áruk és szolgáltatások jobb elosztását teszik lehetővé". A rendelet arra törekszik, hogy meghatározza azon megállapodások körét, amelyek megfelelnek a Római Szerződés mentesítési feltételeinek.
A csoportos engedmény együttes feltételei:
– közös név, jel, logó használata, egységes üzlethelyiség,
– know-how-átadás,
– a futamidő alatt az átadó által nyújtott kereskedelmi és műszaki támogatás,
– pénzügyi ellenszolgáltatás.
A rendelet tartalmaz egy ún. fehér listát, amely meghatározza a franchise-szerződés azon elemeit, amelyek nem ütköznek a Római Szerződés 85. § (1) bekezdésében foglaltakba, azaz nem tekintendők versenykorlátozó természetűnek. E negatív szabályozás magyarázata az, hogy az európai szabályozás legfőbb aggálya e jogügylettel kapcsolatban annak versenykorlátozó „hajlama". A fehér lista a következő kitételek szerződésbe iktatását nem tekinti versenyellenesnek: kizárólagos beszerzési kötelezettség; minőségi előírások; titoktartási kötelezettség; értékesítési klauzula; értékesítési és forgalmi kikötések; kialakítási kötelezettségek; ellenőrzés, felvilágosítás jogának biztosítása; átruházási klauzula; valamint területvédelem, részesedés szabályozása. A rendelet fekete listában határozza meg azokat a szabályokat, amelyeknek a franchise-szerződésben történő rögzítése esetén az adott franchise-megállapodás nem mentesül a versenykorlátozás tilalma alól, és amennyiben egyéni kérelem alapján a mentesítés nem történik meg, akkor a szerződés érvénytelennek minősül.
Meg kell említeni az ellentmondási eljárást, amelyre akkor kerülhet sor, ha a feleknek kétségük merül fel megállapodásuk természetével kapcsolatban. Amennyiben a szerződés „fekete klauzulát" nem tartalmaz, lehetőségük van azt a Bizottságnál bejelenteni; ha 6 hónapon belül a Bizottság nem él ellentmondással, az engedmény erre a megállapodásra is érvényes lesz. A Bizottságnak módjában áll az egyébként mentességet élvező megállapodástól, egyedi döntéssel, ex nunc hatállyal megvonni a mentességet. Feltétele, hogy a megállapodás az általános szabályokkal össze nem egyeztethető, negatív hatásokkal bír.
E rendelet, mint említettem, 1999 decemberéig volt hatályban, az EK 2000. január elsejétől új csoportos mentesítési rendeletet alkotott, amely egységbe foglalta a korábbi különálló csoportos mentesítési rendeleteket és most már minden vertikális megállapodás, amely megfelel a Bizottság 2790/1999 sz. rendeletében foglaltaknak, automatikusan mentesül a tilalom alól.
A franchise szakmai jellegű szabályozása is tovább fejlődött. 1991. január 1-jén lépett érvénybe a Franchise Európai Etikai Kódexe, amely a franchise – már említett – fogalmi meghatározásán túl egyrészt fontos alapelveket fogalmaz meg, másrészt előírásokat tartalmaz a felek kötelezettségeire, a partnerkeresésre, a franchise-átvevők kiválasztására és a franchise-szerződésre vonatkozóan. A kódex minden esetben alkalmazandó, ha franchise-rendszergazda és franchise-átvevő, illetve ha master-franchise (ez tulajdonképpen a további franchise-szerződések létrehozásának a jogát jelenti) tulajdonosa és franchise-átvevő között történik megállapodás. Rendszergazda és master-franchise vállalkozó közötti kapcsolatra nem alkalmazható a kódex.
Dr. Kincses Attila
A szerzőről:
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1998-ban szerzett diplomát. Harmadik éve a Budapesti II. és III. kerületi bíróság fogalmazója. Ebben az évben a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen jogász-közgazdász másoddiplomát szerzett.
