Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kötelező könyvvizsgáló felelősségvállalása a könyvvizsgálatról szóló szerződés megkötésével kezdődik és a jelentés elkészülte után is tart. Ha a könyvvizsgálatra való felkéréskor a könyvvizsgáló elfogultsága merülhet fel – egy már folyó vizsgálat miatt – akkor minden tagországban kötelezően el kell utasítania a felkérést. Szintén nem vállalhatja el, ha – előre tudhatóan – valami miatt akadályoztatva van a korrekt teljesítésben, ha nem állnak rendelkezésére a szükséges emberi és anyagi erőforrások vagy ha bevételének túl nagy hányadát biztosítja egyetlen ügyfél.
Kilenc tagállamban – Ausztriában, Belgiumban, Görögországban, Hollandiában, Luxemburgban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svédországban – a könyvvizsgáló csak akkor mondhatja fel menet közben a szerződést, ha erre objektív tényezők miatt rákényszerül, a többi országban nem szükséges ilyen tényezők megléte. A szerződés teljesítésével a könyvvizsgálónak nem konkrét eredményt kell felmutatnia („obligation de résultat”), hanem a lehető legkörültekintőbben, ésszerű óvatossággal kell eljárnia („obligation de moyens”).
Felelősségre vonások
Az egyes tagállamokban hasonló esetekben vonható felelősségre kötelezettségszegésért a könyvvizsgáló. Ezek három fő kategóriába sorolhatók. A legelső bűn a hamis vagy félrevezető könyvvizsgálói jelentés készítése. Ilyen esetben olyan harmadik fél (pénzintézet, hitelező, befektető, szállító) is kezdeményezheti a peres eljárást, akit a téves adatokat tartalmazó jelentés alapján hozott döntései miatt ért kár. Természetesen a vizsgált társaság is feljelentheti a könyvvizsgálót, ha annak tévedése kárt okozott neki.
A második, felelősségre vonásra okot adó cselekmény az, ha a könyvvizsgáló nem vagy túl későn veszi észre a számviteli fegyelem megsértését (vagy a csalást) és emiatt hamis jelentést készít, illetve olyan kárt okoz a felperesnek, ami vagy ezen hamis adatok, vagy a könyvvizsgáló hanyagsága miatt merült fel.
A harmadik bűn elkövetése az egyéb kötelezettségek megszegése révén történhet meg. Ilyen kötelezettség lehet például a társaság fizetőképességét veszélyeztető tényezők feltárása, az üzleti titok megtartása, a vállalat és bennfentesek vagy közös vezetésű vállalatok egymással kötött szerződéseiről szóló jelentési kötelezettség, a szervezet alapszabályának, tőkeszerkezetének változásáról történő jelentés vagy az összeférhetetlenségi szabályok betartása.
Az 1996-os ADT Ltd. kontra BDO Binder Hamlyn-ügyben a bíróság a valaha volt legnagyobb, 39 millió eurós könyvvizsgálói kártérítést ítélte meg a felperesnek. A könyvvizsgáló hanyagsága miatt a vállalat beszámolója hamis adatokat tartalmazott. A felperes cég elnöke, miután megállapodást kötött egy társaság megvásárlásáról, találkozott a könyvvizsgáló egyik alkalmazottjával, aki válaszolt a vizsgált vállalat beszámolójával kapcsolatos kérdésekre. Ez az alkalmazott tisztában volt azzal, hogy a felperes a beszámolóra alapozva végzi a felvásárlási tranzakciót, és azt állította, hogy az auditált számlák hű képet adnak a vizsgált vállalat vagyoni helyzetéről. A felperes ezen megbeszélések alapján nyélbe is ütötte az üzletet.
A fő kérdés ez ügyben az volt, hogy vajon az alperes – aki beismerte hanyagságát – felelősséggel tartozik-e az általa a találkozókon elmondottakért. A válasz természetesen igen, hiszen ebben az esetben az alperes cég szóban megerősítette a könyvvizsgálói jelentésben foglaltakat, s ezáltal felelősséget vállalt azok valóságtartalmáért. A felperessel szembeni felelőssége a könyvvizsgáló kötelezettségein alapult, amely a Caparo-ügyben elhíresült „különleges viszony” alapja. A kár nagyságát úgy határozták meg, hogy a felvásárolt vállalatért fizetett összegből (63 millió euró) levonták azt az összeget, amelyet egy, a valós adatokat ismerő vevő feltehetően hajlandó lett volna adni a cégért (24 millió euró).
Egy 1996-os svéd perben az alperes könyvvizsgáló két vállalatot vizsgált egyszerre. Történt egyszer, hogy az egyik vállalat az eszközeinek egy részét 300 ezer koronáért eladta a másiknak. Az alperes a könyvekben 292 ezer koronás áron tartotta nyilván ezeket az eszközöket. Később derült ki, hogy az eszközök értéke 35 600 euró volt, ám egy bank még ennek nyilvánosságra kerülése előtt 142 300 koronás hitelt nyújtott az eszközöket megvásárló cégnek. A könyvvizsgáló részt vett a bankkal a hitelfelvétel feltételeiről folytatott tárgyaláson. A bank döntése a mérlegekben szereplő és a könyvvizsgáló által nyújtott információkon alapult. A bank később az adós fizetésképtelensége miatti veszteségeinek megtérítését követelte a könyvvizsgálótól. A legfelsőbb bíróság úgy találta, hogy a bank kára közvetlen következménye volt a hitelnyújtásának, ezt pedig a könyvvizsgáló okozta, amikor az eszközöket hamisan értékelt, azaz megsértette az általánosan elfogadott standardot.
Mulasztás
A saját gondatlanságából, illetve szándékos magatartásából eredő károkért való felelősségen túl a törvényes könyvvizsgáló az EU összes tagállamában – részben vagy egészben – felel alkalmazottai és munkatársai, valamint (Nagy-Britannia kivételével) az általa felkért szakértők és az auditált vállalat alkalmazottainak esetleges hanyag tevékenységéért is.
Annak eldöntése, hogy történt-e gondatlanság, hanyagság a könyvvizsgáló részéről, egy referenciamodell alapján dönthető el. Ez azt jelenti, hogy tevékenységüket egy – jóhiszemű és gondos könyvvizsgálótól elvárható – objektív standardhoz viszonyítják. Ezt a standardot vagy bíróságok, vagy szakmai szabályozó szervezetek állítják fel. Ez utóbbiak szabályai nem kötik a bíróságot az ítéletalkotás során – hacsak nem rögzítettek azt törvényben is, mint Belgiumban, ahol törvénybe iktatták az Institut de Réviseurs d'Entreprises (Vállalati Könyvvizsgálók Intézete) egyes szakmai előírásait. Írországban az 1995-ös Primor plc. kontra Stokes Kennedy Crowley ügyben a legfelsőbb bíróság egyik bírája, O'Flaherty az ítélet indoklásában többek között ezt mondta: „A könyvvizsgáló kötelessége, hogy feladatának végzésekor a tőle elvárható hozzáértésről tegyen tanúbizonyságot. De nem kérhető számon tőle, hogy emberfelettien teljesítsen, azaz például nem vonható pusztán az alapján felelősségre, hogy egy tanúnak felkért szakértő azt állítja, ha ő végezte volna a könyvvizsgálatot, nem követett volna el hasonló hibákat.”
Görögország és Dánia kivételével a könyvvizsgáló a titoktartási kötelezettségét mindenhol megszegheti, ha csak így tudja bebizonyítani, hogy a tevékenysége nem sértette meg a standardot. Portugáliában e kötelezettség megszegéséhez a bíróság hozzájárulása kell. A törvényes könyvvizsgáló nem élhet mentelmi jogával annak érdekében, hogy megakadályozza a felperes(eke)t az ellene szóló bizonyítékok bemutatásában. Ha a könyvvizsgáló be tudja bizonyítani, hogy a standard alapján nem követtett el hibát, nem tehető felelőssé.
Jogorvoslat
A törvényes könyvvizsgáló hibája nem csak gazdasági, anyagi jellegű károkhoz vezethet. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki a könyvvizsgálót, a büntetés általában a károk megtérítése. Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Luxemburgban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban ezen felül a szerződés érvénytelenségét is kimondhatja a bíróság. A vétkesek Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, Portugáliában és Spanyolországban nem anyagi kártérítés (ilyen károkozás lehet például ha a könyvvizsgáló nem létező szabálytalanságokat ír le jelentésében, s ezzel megsérti a vállalat vezetőinek vagy magának a vállalatnak a jó hírnevét) megfizetésére is kötelezhetők, de ilyen ítéletet a kialakult gyakorlat szerint a törvényes könyvvizsgálók esetén nem hoznak.
Belgiumban, Dániában, Finnországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, Németországban, Portugáliában és Spanyolországban közvetett károkért is felelősségre vonhatók a könyvvizsgálók. Amennyiben bizonyított, hogy egy részvény áresése a könyvvizsgáló kötelességszegésének tudható be, úgy ő a részvényeseknek – az ezen értékpapír értékcsökkenéséből eredő veszteségeikért – kártérítésre kötelezhető. A többi négy tagállam úgy tekinti, hogy az ilyen jellegű kár viselője elsősorban nem a befektető, hanem a vizsgált vállalat, azaz a kártérítés is azt illeti meg – kivéve ha a részvényes bizonyítja azt, hogy befektetési döntését a könyvvizsgálói jelentés pénzügyi megállapításaira alapozva hozta.
Ami a jövőbeli veszteségeket illeti, Finnország, Görögország, Olaszország és Spanyolország joggyakorlata nem kompenzálja ezeket. Franciaország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia és Portugália jogrendje viszont lehetővé teszi, hogy a könyvvizsgáló szerződés- vagy kötelességszegéséből a dolgok normális menetét feltételezvén előre láthatóan eredő jövőbeli károkat megtéríttessék. Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Németországban, Luxemburgban és Svédországban pedig akkor ismerik el az ilyen károkat, ha biztos, hogy be fognak következni, illetve a nagyságuk már pontosan megállapítható. Két módszer terjedt el a jövőbeli kár mértékének kiszámítására: vagy fel sem becsülik egészen addig, amíg ténylegesen fel nem merült a veszteség, vagy a jelenlegi értékét veszik figyelembe. Az előbbit alkalmazzák Ausztriában, Németországban és esetenként Nagy-Britanniában, míg az utóbbit az összes többi tagországban.
A perköltségeket általában a vesztes fél állja. Ezenkívül – Belgium és Luxemburg kivételével – a vesztes félnek mindenhol hozzá kell járulnia a nyertes jogi költségeinek egy részéhez (ügyvéd stb.) is. Ausztria viszont a vesztes a nyertes összes „elismert” jogi költségét köteles megfizetni (a bíróság határozza meg, mekkora legyen ez a rész, amely sokszor lényegesen alacsonyabb lesz a ténylegesen kifizetett költségeknél).
A fő irányadó tényező a kártérítés mértékének megszabásakor, hogy a károsult ugyanolyan helyzetbe kerüljön általa, mint amilyenben akkor lenne, ha a kötelességszegés nem történt volna meg. Eltérő annak megítélése, hogy a károsult melyik időpontbéli helyzetét vegyék figyelembe. Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, Németországban, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban a jogi eljárás utolsó szakaszának (azaz általában az ítélethozatalnak), Finnországban, Olaszországban és Hollandiában a kár felmerülésének, Írországban a szerződés megszegésének az időpontját veszik alapul. Franciaországban, Belgiumban és Nagy-Britanniában a bíróság az „elszalasztott lehetőség” elméletét alkalmazza, azaz akkor is lehetővé teszi a kártérítés megítélését, ha a törvényes könyvvizsgáló mulasztása csak részben járult hozzá a kárhoz. Ezekben az országokban annak valószínűsége alapján csökkentik – százalékos arányban – a fizetendő kártérítés mértékét, hogy a kár nem merült volna fel, ha a könyvvizsgáló nem követett volna el hibát. Ha példának okáért 50 százalék annak valószínűsége, hogy a felperes nem vette volna meg a cég részvényét, ha jobban informált, az általa elszenvedett veszteségek felének megtérítésére tarthat igényt.
Ok-okozati összefüggés
A könyvvizsgáló elmarasztalásához egyes tagállamokban elegendő annak bizonyítása, hogy nem merült volna fel a kár, ha a könyvvizsgáló nem követ el mulasztást. Ez a „sine qua non” feltétel Franciaországban és Spanyolországban van érvényben (de csak szándékos mulasztás esetén), valamint Luxemburgban és Belgiumban – a magánjogi eljárásban és ha a kárt okozó tevékenység szándékos volt.
Az előbbi feltételen kívül a tagállamok többségében – Ausztriában, Dániában, Finnországban, Portugáliában Olaszországban, Hollandiában, Svédországban, Németországban annak bizonyítása is szükséges, hogy a kár bekövetkezte – a dolgok normál menetének keretein belül – előrelátható volt („adekvát feltétel”). Belgiumban és Luxemburgban az „adekvát feltétel” meglétét csak a szerződéses felelősség esetére követelik meg (kivéve, ha szándékosan vétkezett a könyvvizsgáló).
Görögország, Ausztria és Portugália gyakorlata az, hogy a könyvvizsgáló csak azokért a károkért felelős, amelyekre előzetes írásbeli kötelezettségvállalása kiterjed. Ausztria és Portugália – a körülményektől függően – vagy ez utóbbi kritériumot, vagy az „adekvát feltétel” elvét alkalmazza. Nagy-Britannia és Írország a felelősségre vonás feltételeit illetően a fenti speciális „tesztek” közül egyiket sem alkalmazza.
A felperes vagy egy harmadik fél mulasztása gyengítheti a káresemény és a könyvvizsgáló kötelezettségszegése közti ok-okozati kapcsolatot és ebből adódóan csökkentheti vagy teljesen megszüntetheti ez utóbbi felelősségét. A felperes által elkövetett hiba az EU összes országában igen jó védekezési lehetőséget nyújt a könyvvizsgálónak. Az egyetlen kivétel Ausztria, ahol – ha a felperes a vizsgált társaság – az alperes csak harmadik fél mulasztását hozhatja fel védekezésül.
Több alperes esetén a felelősség közös és egyéni is, kivéve Portugáliát, ahol az arányos és az együttes felelősséget egyaránt alkalmazzák: több fél által elkövetett magánjogi vétség esetén együttesen és külön-külön is felelősek, míg szerződésszegés esetén csak együttesen, ekkor arányosan megosztva fizetik a kártérítést. Az együttes felelősség azt jelenti, hogy az alperesek bármelyikétől követelhető a teljes kártérítés, és az ezt kifizetőnek kell behajtania a többi alperestől a nem ráeső részt. Annak megállapításához, hogy a kártérítésnek ki mekkora hányadát tartozik megfizetni, célszerű az általuk elkövetett mulasztás és a felmerült kár közti oksági viszony vizsgálata.
Az 1994-es Galoo kontra Graham Murray perben a vállalat azt állította, a könyvvizsgálóknak jelenteniük kellett volna, hogy a vállalat a beszámoló elkészültekor fizetésképtelen. Azt is állította, hogy ha ezt jelentették volna a könyvvizsgálók, a cég azonnal leállította volna működését és ennek köszönhetően elkerülte volna a veszteségeket. A „sine qua non” feltétel fennállását senki sem kérdőjelezte meg, a keresetet mégis elutasította a bíróság. A fellebbezést követően a fellebbvitel bíróság azt állapította meg, hogy a veszteségek oka nem a könyvvizsgáló hanyagsága, hanem a cég rossz működése volt. Az, hogy a könyvvizsgáló nem tárta fel a fizetésképtelenséget, valóban alkalmat adhatott volna ilyen veszteségek felmerülésére, de a törvényben szereplő értelemben nem okozhatta azokat.
A könyvvizsgáló felelősségének korlátozása
A könyvvizsgáló felelőssége nem korlátlan. A korlátozás két fő módja a törvényekben meghatározott korlát és a két fél által a szerződésben fixált limit. Mindkét módszer esetén felmerül a kérdés: ez a limit vonatkozik, vonatkozhat-e harmadik félre. A MARC-jelentésben megfogalmazott ajánlás szerint nem célszerű törvényben megszabni a felelősségi limitet, ehelyett lehetővé kell tenni, hogy a könyvvizsgálók szabadon megegyezzenek megbízóikkal a felelősségi küszöböt illetően.
Három fő típusuk van ezen korlátoknak. Az időbeli korlátokat illetően az „ahány ország, annyi szokás” elve érvényesül: a görögországi 2 évtől egészen a spanyol 15 évig tarthat az az – általában a kár felmerülésétől vagy felismerésétől számított – periódus, amíg nem évülnek el a könyvvizsgáló szerződésben vállalt kötelezettségei. A magánjogi eljárást van, ahol a kár feltárásától 1 (Spanyolország), van ahol bekövetkeztétől 10 (Finnország, Svédország) illetve 20 (Görögország) éven belül kell kezdeményezni.
Ausztriában, Németországban és Görögországban egy második típusú, úgynevezett „jogi” felelősségi limit van, azaz a törvény megszabja a felelősség értékhatárát, amely azonban az előbbi két országban nem vonatkozik a szándékosan vétkező könyvvizsgálóra. Görögországban és Ausztriában pedig mind a vizsgált társasággal, mind pedig harmadik féllel szembeni kötelezettségre vonatkozik.
A felelősség korlátozásának harmadik típusát jelenti a könyvvizsgáló cégek vállalati szerkezete. Írország kivételével a könyvvizsgálók mindenhol tömörülhetnek korlátozott felelősséggel működő szövetségekbe. Így a szövetség azon tagjai, akik nem vettek részt az adott audit elvégzésében, nem tehetők felelőssé az esetleges károkért. Ausztriában viszont a könyvvizsgáló cég törvényes képviselője személyesen felelős, akkor is, ha ő maga nem vett részt a könyvvizsgálatban. Portugáliában és Spanyolországban a jelentést alá nem író partnerek együttesen és külön-külön is felelősek bizonyos feltételek megléte esetén.
Ezenkívül néhány esetben szerződésben is megállapítható a limit: Dániában, Hollandiában és Spanyolországban időlimit lehetséges. Dániában, Luxemburgban, Hollandiában és Spanyolországban a szerződésben kizárható vagy korlátozható a kártérítési kötelezettség, amely azonban nem vonatkozik a szándékos vétekre (Hollandiában és Spanyolországban) illetve a nagyfokú hanyagságra (Dániában, Luxemburgban és Hollandiában), valamint a csalásra (Dániában és Luxemburgban). Dániában és Hollandiában törölhető a szerződésben a könyvvizsgáló néhány kötelezettsége. Belgiumban és Luxemburgban bizonyos feltételekkel mentesítheti a vizsgált vállalat a felelősségvállalás alól a könyvvizsgálót (elméletileg Írországban is ez a helyzet).
Felelősségbiztosítás
Általános tendencia az EU-n belül, hogy a könyvvizsgálók egyre nehezebben találnak olyan biztosítótársaságot, amely hajlandó felelősségbiztosítást kötni velük. Ez pedig a biztosítási díjak emelkedéséhez vezet.
A MARC-jelentés ajánlása egy „könyvvizsgálói megbízásos szakmai kártalanítási biztosítás” bevezetését szorgalmazza. A bevezetésben említett 1996-os konferencián elhangzott az is: „ha a kárigény perhez vezet, a bíróság először azt veszi szemügyre, hogy milyen mértékben fedezi azt a biztosítás. A bíróság által megítélt kártalanítás egyenlő lesz a biztosítás által fedezett summával plusz egy további összeggel, hiszen a könyvvizsgálót valamivel meg kell büntetni szakmai hibájáért.” Végül, a Zöld Könyv megállapítja: „a biztosítási díjak a pereskedés miatt tovább emelkednek az egész EU-ban, s ez a könyvvizsgálói szektor további koncentrációjához fog vezetni”.
A legtöbb tagállamban – nevezetesen Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban – a biztosítással történő fedezést kötelezően előírja a törvény. Belgiumban, Írországban és Nagy-Britanniában pedig a szakmai szervezetek teszik ugyanezt. Írország és Olaszország kivételével ezen országokban a minimumösszeg is elő van írva, ez azonban jelentősen eltér országonként: Franciaországban és Ausztriában legalább 70 ezer, Belgiumban 635 ezer, Németországban 1 milliótól 4 millió euróig terjedhet. Dániában a tíznél több könyvvizsgálót foglalkoztató cégeknek évente legalább 2,7 millió eurót kell fedezniük.
Franciaországban, Görögországban, Nagy-Britanniában és Németországban felső korlátot is állítottak. A biztosítás megkötése Ausztriában, Görögországban, Írországban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban a könyvvizsgáló cégnek, Franciaországban és Nagy-Britanniában egyénileg, Dániában és Svédországban mindkét, Belgiumban vagy egyik vagy másik módon kötelező. De azokban az országokban is rendszerint kötnek ilyen biztosítást a könyvvizsgálók, ahol nincs kötelezően előírva. Németországban, Portugáliában és Spanyolországban kötelező a biztosítót bevonni a peres eljárásba.
A könyvvizsgálók büntetőjogi felelőssége
Mivel a könyvvizsgálói tevékenység közérdekű, az ezt végzőknek büntetőjogi felelősségük is van. A büntetőjogi eljárás hatással lehet a sértett fél polgári jogorvoslatára is. A csaláson, a hűtlen kezelésen, a sikkasztáson és a titoktartási kötelezettség megsértésén kívül a könyvvizsgálók hamis jelentés, a tudomásukra jutott jogsértések bíróságok elől történő elhallgatása (Franciaországban, Írországban és Németországban) és az összeférhetetlenségi szabályok áthágása miatt vonhatók büntetőjogilag felelősségre.
Belgiumban, Hollandiában, Portugáliában, Nagy-Britanniában, Finnországban és Franciaországban az egyéni könyvvizsgáló és a kijelölt könyvvizsgáló cég is felelőssé tehető büntetőjogilag (az utóbbi három országban együtt is). Belgiumban, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban az ügyészségen kívül a sértett fél is kezdeményezheti az eljárást. Finnországban és Svédországban csak akkor teheti ezt, ha az ügyészség már elutasította az eljárás megindítását. Ausztriában, Hollandiában és Németországban a felpereseknek csak arra van lehetőségük, hogy az ügyészségnél fellebbezzenek az elutasító döntés ellen. Bizonyos esetekben (főként a titoktartás megszegésekor) a sértett fél előzetes hozzájárulása szükséges a per megindításához.
A sértett fél az általa elszenvedett károkért perelhet és Írország kivételével a büntetőeljárás megkezdését követően mindenhol indíthat polgári jogi pert is, ez azonban nem jelenti az ügyészségi vizsgálat leállását. Franciaországban és Luxemburgban a büntetőjogi eljárást meg lehet változtatni polgári jogira, de visszafelé ez nem lehetséges. Így itt felmerülhet a kérdés a sértett félben: büntető- vagy polgári jogi eljárást indítson? A kártérítés nagyságának kiszámítása a tagországok többségében arra ösztönzi a felpereseket, hogy inkább polgári jogi eljárást kezdeményezzenek. Azokban az ügyekben, ahol nem áll rendelkezésükre kellő bizonyíték, sokszor mégis célravezetőbb lehet a büntetőjogi per, hiszen itt az ügyészi vizsgálat során esetleg fény derülhet újabb adatokra. Ha a sértett fél mind polgári, mind pedig büntetőjogi keresetet benyújt, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Luxemburgban, Olaszországban és Spanyolországban a polgári bíróságnak meg kell várnia a büntetőbíróság határozatát, amely döntően befolyásolja a polgári per kimenetelét.
B. A.
Összefoglaló
Komoly taszító erő a könyvvizsgálók számára néhány EU-tagország polgári joga, amely lehetővé teszi milliós és milliárdos euróösszegű kártérítések megítélését. Ennek ellenére a könyvvizsgálók egyelőre nem hajlanak arra, hogy változtassanak eddigi gyakorlatukon, legalábbis ami foglalkozásuk gyakorlásának helyszínét illeti: a könyvvizsgálók mobilitása meglehetősen kicsi.
Amit a felelősségi körük csökkentése érdekében tesznek, az nem több annál, mint hogy elutasítják a nagy kockázatot jelentő ügyfeleket vagy a szerződésben előre megállapodnak néhány jogi kérdésben – szolgáltatási díjaikat igen ritkán alakítják a felelősségük mértékéhez.
Ez idáig igen kevés könyvvizsgáló használta ki a közös piac nyújtotta előnyöket: még a nemzetközi hálózatok sem centralizáltan, hanem minden országban külön jelen lévő leányvállalat-hálózattal tevékenykednek. Más könyvvizsgálóknak alig-alig vannak külföldi érdekeltségeik.
Több oka is van annak, hogy a könyvvizsgálók nem helyezik át a felelősségük csökkentése érdekében tevékenységüket egy másik tagországba. Egyrészt átláthatatlan számukra a bonyolult jogi útvesztő, másrészt nagy valószínűséggel minden egyéb tényezőtől függetlenül úgyis annak az országnak a joga lesz irányadó a peres eljárásokban, amelyben a vizsgált vállalat székhelye található.
A határon átnyúló könyvvizsgálat azonban már érdekesebb kérdéseket vet fel: a vállalatoknak érdekükben áll, hogy azzal az – akár külföldi – könyvvizsgálóval végeztessék el az auditot, amelyik a legolcsóbb szolgáltatást kínálja. A probléma csupán az, hogy – az említett „székhelyügy” miatt – ezek az árak nagyrészt kiegyenlítődnek. Ami kis különbség mégis megmaradhat köztük, az is inkább az olyan viszonylag kis tételeknek köszönhető, mint például a biztosítási díjak, amelyeket a könyvvizsgáló cég általában saját országában fizet.
Amíg nem születik meg egy hatékony és részletes egységes európai szabályozás, addig nem annyira a könyvvizsgáló cégek, mint a kötelezően vizsgálandó társaságok fogják érzékelni a tagországok felelősségi rendszerei közti különbségek hatását.
Forrás: az Európai Bizottság XV/98/10/D jelű nyilvános pályázatára készült a „Tanulmány a könyvvizsgálók jogi felelősségi rendszereiről a könyvvizsgálói szolgáltatások egységes EU-piacának jövője szempontjából”. (Elkészítésének célja annak meghatározása volt, hogy a tagállamok jogrendszerének különbözősége milyen mértékben jelentheti akadályát a könyvvizsgálói szolgáltatások egységes EU-n belüli piaca kialakulásának.)
