Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Az első kárpótlási törvény megalkotása nem kis vihart kavart a gazdasági és politikai életben egyaránt. A szakemberek között még ma is viták folynak arról, szükség volt-e egyáltalán a kárpótlásra, s ha igen, annak végrehajtását helyes volt-e a kárpótlási jegyek segítségével lebonyolítani.” – írta a Tőzsdekompasz 1993-1994 című könyv, és a kétségek azóta sem szűntek meg. De a kárpótlási jegy létezik, él tovább, bő tíz év után is része a hazai értékpapírpiacnak – ha értékpapírnak tekinthetjük egyáltalán.A kárpótlási jegy ugyanis kicsit olyan, mint a gyevi bíró: sok minden nem volnatkozik rá, ami a többi, nyilvános forgalomban forgó értékpapírnál természetes. Amint a tőkepiaci törvény – amely alapvetően a nyilvános kibocsátású értékpapírokkal foglalkozik – mindjárt a második paragrafusában leszögezi, a kárpótlási jegy nem tartozik az ő hatálya alá; aminek a gyakorlati jelentősége bizony temérdek. Így például a kárpótlási jegy kibocsátóját (aki lényegében valahol az állam, de a kötelességek terén a felelősség különböző szervek között oszlik meg) nem kötelezi senki a fontos hírek bejelentésére, de még a tőzsdei kereskedés fenntartására sem. Hoztak egyszer egy törvényt arról, hogy különböző történelmi hibákat kárpótlási jeggyel orvosolnak (ez a kárpótlási törvény). Arról is volt szó, hogy a kárpótlási jegyért a privatizáció során vagyont ajánlanak fel, ami a jegyek beválthatóságát, felhasználhatóságát kell, hogy biztosítsa. De nem szabályozták a pontos részleteket, és ez a mai napig problémákat okoz. A jegyet története során több mindenre fel lehetett használni, például önkormányzati lakások megvételénél, egzisztenciahitel felvételénél; eredeti tulajdonosai egy időben életjáradékot is kérhettek érte egy bizonyos korhatár felett. Eredetileg valahol 150-200 milliárd forint közötti kárpótlási jegyet bocsátottak ki az évek során, ami mai árakon is óriási összeg, a tíz évvel ezelőtti állapot szerint meg végképp. Ez zömében mindenesetre a privatizáció során előbb vagy utóbb visszakerült az államhoz (pl. már csak azért is, mert pl. az önkormányzatok a lakásokért kapott papírokat el kellett adják – hosszú, ez már a múlt).A kárpótlási jegy elvileg szabadon adható-vehető, és rengeteg tulajdonosa van. Így aztán az Isten is nyilvános kibocsátású értékpapírnak teremtette, de amint említettük, nem teljesen az. Annak ellenére, hogy szabadon adható-vehető, eme szabály megalkotója (az állam) sokszor próbált gondoskodni arról, hogy mégse legyen az. A privatizációs akciók során ugyanis számtalanszor részesítette előnyben a jegyek eredeti tulajdonosait (az „eredeti kárpótoltakat”) a jegyet a másodlagos piacon vásárolókkal szemben, amivel – bizony – az esetek többségében csak a sorozatos magánokirat-hamisítás terjedését segítette elő. (A kárpótlási jegyeket emiatt ugyanis egy idő után általában a hozzájuk tartozó bizonylatokkal, a kárpótlásról szóló határozattal, aztán a banki kiadási bizonylattal és megfelelő meghatalmazással együtt vásárolták eredeti tulajdonosaiktól. Ezt hívták/hívják „határozatos jegynek”. Ezek árfolyama többnyire 5-25 százalékkal magasabb volt, mint a sima, avagy „kopasz” jegyeké, amelyekhez nem tartoztak ilyen dokumentumok.)
Kopaszok és egyebek
A különbségtétel céja nyilván az volt, hogy az eredeti kárpótoltak jussanak vagyonhoz, ne bárki más (spekulánsok és egyéb spekuláló emberkék), de a célt ezzel nem lehetett igazán elérni. Végső soron a kárpótoltak sokszor maguk is roszabbul jártak, mert a papírjaikat gyanútlanul „simán” eladva rosszabb árat kaptak, mintha határozattal, meghatalmazással tették volna ugyanezt. A spekulálók pedig így is kerestek, csak sokkal több melójuk volt... de ez remélhetőleg már a múlt.De haladjunk tovább a furcsaságok során. A kárpótlási jegy az egyetlen olyan értékpapír hazánkban – avagy ki tudja, még milyen széles körben –, aminek a névértéke nem az, ami rá van írva. Ennél kivételesen eltér a névérték és az úgynevezett címletérték. A címletérték alapesetben 1000 forint, de vannak 5000 és 10 000 forintos, azaz öt és tíz darabos összevont címletek is. Csakhogy, miután eleve sejthető volt, hogy sem a kárpótlási jegyek kiadása, sem a hasznosításuk, vagyis vagyonra váltásuk nem megy majd egyik napról a másikra, azt találták ki, hogy ez a jegy kamatozzon is. Ezért történetének első pár évében, 1991-től a jegybanki alapkamat egy bizonyos részével (75 százalékával, de ez ma már kit érdekel) emelték a névértékét (havonta), és aztán ez a dolog a törvénynek megfelelően kifutott, megszűnt. Így ma az a furcsa helyzet áll elő, hogy a jegyek címletértéke 1000 forint, névértéke 1724 forint - eddig tartott a kamatozás. Node mit jelent ez tulajdonképpen, melyik ár mire vonatkozik, mit is ér ez a papír, és mi a teendő vele?Nem tudjuk! De tényleg nem, és ez aligha a mi hibánk. Ez egy olyan értékpapír, aminek az értéke attól függ, hogy mire lehet cserélni. Van ugyan jogszabály, amelyik kimondja, hogy állami vagyonra kell cserélni, mégpedig a névértéken (1724 forniton), de semmi nem mondja, hogy mikor, és konkrétan mire. A tények: a múltban számos olyan eset volt, amikor a papír becserélésével csak alacsonyabb árat (megtérülést) lehetett elérni, és volt olyan is, amikor magasabbat. Vagyis, a kárpótlási jegyeit részvényre váltók egy része jól járt, más része rosszul. Mihez képest? A kamattal növelt névértékhez képest véve valószínűleg a többség rosszabbul járt. Ha viszont a papír másodpiaci, tőzsdei árát nézzük, ahhoz képest talán az esetek többségében jobb megtérülést lehetett elérni – de ez elsősorban a rutinos értékpapírpiaci újságíró véleménye, pontos kimutatással erről nem rendelkezünk. Szóval, a jegyet – a többféle más felhasználási mód mellett – az emberek többsége csak úgy tudta állami vagyonra váltani, hogy különböző részvényekre cserélte. A részvénycserék a 90-es évek közepe táján voltak a leggyakoribbak, nagyon sok polgár találkozott így életében először a részvény fogalmával. (A sor rendkívül hosszú, áramszolgáltató társaságoktól a Mol-ig, tejipari cégekig, gyógyszergyárakig rengeteg papírt lehetett jegyért venni.) Utoljára, körülbelül egy éve, hosszú szünet után a Forrás Rt. részvényeire lehetett cserélni a jegyet. (Ez egy portfóliótársaság, vagyonkezelő társaság, amelynek vagyona különböző kisebb-nagyobb részvénycsomagokból és üzletrészekből áll, amelyeket az állami vagyonból különítettek el. Tőzsdei cégek és kevéssé ismert kisebb társaságok egyaránt megtalálhatók benne.) A helyzet az, hogy aki Forrásra cserélt, az nem járt túl jól, a részvények értéke ugyanis jelenleg – és bizony a tőzsdei bevezetés óta folyamatosan – alacsonyabb, mint amennyit a részvénycsere idején a kárpótlási jegy ért. Vagyis, ebben az esetben az járt jobban, aki eladta a jegyét. De hangsúlyozzuk, hogy ez egyetlen eset, volt sok más is. Akkoriban a pénzügyminiszter 7-9 milliárd forintra becsülte a még a piacon levő kápótlási jegyek mennyiségét, ennek kevesebb, mint a fele ment el a csere során.
Az utolsó tánc?
Viszont - állítólag – ez volt az utolsó, legalábbis ez tűnt ki az akkori nyilatkozatokból. Sokan nem adták be a jegyüket, a törvény viszont még mindig előírja, hogy vagyonra válthatók... Patthelyzet? Szintén a pénzügyminiszter mondta állítólag egykor, hogy a kárpótlási jegy olyan, mint egy kártyaadósság, vagyis meg kell fizetni. De hogy mikor, hogy, mennyit, azt nem tudni. Jelenleg bizony semmiféle cserelehetőség nincsen, és azt sem lehet tudni, hogy lesz-e, és mikor lesz. Vagyis: a jegy egy fekete ló, egy nagy kérdőjel még mindig. Nemrég felröppent a hír, hogy a Forrás Rt. részvényeiből újabb csomagot kínálnának, aztán gyorsan cáfolták is . (Ami nem meglepő, mert ha egyszer valamit adtak 1724 forintnak nevezett értéken, és aztán mégsem annyit ért... A Forrás egy részvényének árfolyama legutóbb, április 30-án 822 forint volt. Mivel egy kárpótlási jegyet lehetett egy részvényre cserélni, nyilván nem ez volt az évszázad üzlete.)
