Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Arról már volt szó, hogy a határidős részvényárakat, vagy a határidős BUX-árfolyamokat – az azonnali piac „normál” árfolyamaihoz hasonlóan – rövid távon alapvetően a piac szeszélye, a kereslet és kínálat alakítja. Ám mégis van egy árcentrum, amitől az árak tartósan – legalábbis hatékonyan működő piacon – nem szakadhatnak el, az pedig nem más, mint az aktuális, a gazdaságban éppen uralkodó kamatszint.
Mi közük van a részvényeknek a kamatokhoz? Nagyon is sok, ugyanúgy, ahogy a pénznek magának. Vágjunk bele mindjárt egy konkrét példába. Tegyük fel, hogy van 7 millió forintunk, amit részvényekre szeretnénk költeni. A Mol – kedvenc példánk – árfolyama pedig legyen éppen 6900 forint, tehát nagyjából ezer darab papírra futja belőle, a brókerjutalékot is számításba véve. Megvegyük? Ne vegyük? Ha ránéznénk a határidős Mol-árakra, és azt látnánk, hogy a decemberi határidős Mol is olcsó, mondjuk 7000 forint, akkor semmiképp.
Ha ugyanis arra számítunk, hogy a Mol decemberben – vagy addig bármikor – jóval drágább lesz, mint most, akkor a határidős árfolyama is magasabb áron fut ki, tehát határidőre vásárolt Mol-unkon is nagyjából ugyanannyit nyerhetünk. Ráadásul ahhoz – 10 kontraktusnyi, 7 millió forint árfolyamértékű Mol megvásárlásához –csak pénzünk egy részét, körülbelül egymillió forintot kell letétbe helyeznünk, és a többit állampapírban, bankbetétben hagyhatjuk.
Ekkor, ha a Mol a határidő lejártakor, december 17-én ne adj isten, éppen 7000 forintot ér, a határidős üzleten nem nyertünk ugyan egy vasat sem, de a 6 millió forintnyi állampapírunkon közel félmilliós kamatbevételünk keletkezett. Ha az azonnali piacon vettünk volna „normál” részvényt, akkor viszont nem nyertünk volna semmit, csak a brókerjutalékot fizettük volna ki.
De hát akkor, ki az a hülye, aki ilyen körülmények között Mol-t vesz, és nem határidős Mol-t? Hát ez az, normál esetben, hatékony piacon senki. Úgyhogy ilyen árfolyamot rendszerint hiába is keresünk, általában csak extrém piaci helyzetben, például nagyobb tőzsdekrachok idején fordul elő.
A példán azonban láthatjuk, hogy a határidős árfolyam nem lehet túl alacsony, mert akkor mindenki határidős papírt venne azonnali helyett, és ezzel vagy a határidős árfolyam ugrana meg felfelé, vagy a „normál” részvényárak csökkennének, vagy mindkettő egyszerre. Így vagy úgy, előbb vagy utóbb beállna a határidős ár és az azonnali ár egy olyan szintre, amelynél már nem érdemes azonnali helyett határidős papírt vásárolni.
De hol van ez a szint? Vegyünk ehhez egy másik példát is, és most tételezzük fel, hogy a határidős árfolyam sokkal magasabb, mint az azonnali. Kicsit extrém számmal, jásszunk el a gondolattal: mi lenne, ha ha a most 7000 forintos Mol decemberi határideje 9000 forintba kerülne? Ez az eset is kánaánt jelentene a spekulánsok, sőt intézményi befektetők számára. Ha ezen a 9000 forintos határidős áron valóban lenne vevő, akkor ugyanis meg lehetne azt tenni, hogy valaki összevásárol az azonnali piacon egy csomó Mol-t 7000-ért, és ezzel egyidőben elad ugyanannyit 9000-ért decemberre.
Mi történik ekkor? December 17-én, a határidő lejártakor a kétféle árfolyamnak „össze kell érnie”, a határidős kötéseket az azonnali áron számolják el, pontosabban a határidős részvényeknél fizikai teljesítés van, meg kell venni és átadni az eladott Mol-t. (Határidős BUX-nál nincs ez a macera.) Így odaadhatjuk a 7000 forinton korábban vett Mol-jainkat. De mivel eladtuk 9000 forinton – és a vételárat természetesen meg is kapjuk -, így 2000 forintot nyerünk az üzleten, ha esik, ha fúj, és akárhová is mozdul addig a Mol árfolyama. Az üzlet már most megköttetett. Majdnem 29 százalékos nyereség – kevesebb, mint háromnegyed év alatt.
Node álom, álom, édes álom, ilyen árfolyamra és biztos üzletre valószínűleg hiába várunk. Mindaddig ugyanis, míg az árak magasak, az eladók tolongani fognak, veszik majd a Mol-t az azonnali piacon és adják el határidősen, hogy a kettő között gyakorlatilag kockázatmentes nyereséget – lényegében kamatnyereséget – érjenek el. Nem nehéz kitalálni, hogy ezt addig érdemes folytatni, amíg a piaci kamatokhoz – a hasonló futamidejű állampapírok hozamához – képest van érzékelhető többlet a határidős és az azonnali ár között. Mint ahogy az első példában szereplő üzletet is addig, olyan árfolyamig éri meg lebonyolítani, amíg kamatbevételt érünk el a határidős vásárlással az azonnalihoz képest. Vagyis: a határidős árak egyensúlyi szintje a piaci kamatoknál van.
Az élet azonban még bonyolultabb. Még ha vennénk is hétezren Molt, és tudnánk eladni határidőre kilencezer forinton, időközben akkor is pénzzavarba is kerülhetünk. Ha ugyanis decemberig a határidős ár akárcsak időlegesen is számottevően emelkedik (vagy vétel esetén süllyed), a brókercég további fedezetet fog kérni tőlünk biztosítékként, állampapírban vagy készpénzben. A dolgokat természetesen tovább bonyolítják a brókerjutalékok is.
A másik bonyolítás, amikor több az eszkimó, mint a fóka, avagy hiába van sok fóka, ha nem fér az eszkimó hasába. Az árak időnként eltérnek ettől az egyensúlyi szinttől, mert a kereslet, vagy a kínálat valamiből túl nagy, és nem működik tökéletesen a piac. Ha mondjuk korábban sokan vettek határidőre Mol-t, és egy tőzsdei áresés miatt mind egyszerre akar kiszállni – vagyis eladni –, akkor lehet, hogy éppen nem lesz annyi fizetőképes vevő a másik oldalon, hogy ezt „normál” áron megtehessék. Ilyesmire – akkor még a BUX-piacon – bőven volt példa 1997-1998-ban, a nagy tőzsdekrachok idején. Néha, ha csak percekre is, még az is előfordult, hogy a kamattartalom – az azonnali és a határidős ár különbsége, amit általában évesítve szoktak megadni – negatív volt (ami majdnem olyan nonszensz, mintha mi fizetnénk a banknak, hogy őrizze a pénzünket). Ilyen, ma már ritka szituációkban persze az jár jól, akinél éppen pénz van, és jó áron üzleteket tud kötni.
Az említett technikák a határidős BUX-piacon is működnek, csak még bonyolultabbak: itt nyilván nem elég egy részvényt megvásárolni ahhoz, hogy az eladás alapját képezze, mindjárt egy egész BUX-kosarat kell. (Vagy, mivel a BUX körülbelül 90 százalékát négy-öt részvény teszi ki, jó megközelítést ad, ha ezekkel dolgozunk.) Másrészt itt nincsen fizikai leszállítás, a lejáratkor készpénzben számolják el az árkülönbözetet. Ez annyiban jó, hogy kevesebb vele a macera, még rövid időre sem kell a határidős ár teljes összegét letenni. Abból a szempontból viszont már nem kellemes, hogy ha a határidő kifut, a részvényektől is ajánlatos azzal egy időben megszakadulni, ami a piaci árak napi ingadozása miatt további bizonytalanságot visz a rendszerbe. Az elv azonban ugyanaz, és normál esetben itt is kamatszerű bevételhez jut az, aki BUX-kosarat vesz, és határidős BUX-ot ad el.
A bonyolultság miatt a hasonló származékos konstrukciók sokszor inkább az intézményi befektetőkre, esetleg néhány profi magánbefektetőre maradnak. Lehet, hogy befektetési alapon keresztül már esetleg némelyik olvasónk is részt vett ilyesmiben, csak nem tud róla. A 90-es évek végén főleg a Budapest Növekedési Alapnak volt rengeteg olyan részvénypozíciója, amelyeket határidős BUX-eladásokkal fedezett, az akkori, nagyon magas kamattartalmat kihasználva. A tőzsdekrachok idején, amikor a határidős árak az azonnalinál is jobban estek, ennek köszönhetően ez az alap jóval kevesebb veszteséget ért el, mint társai, sőt bizonyos időszakokban szép nyereséget is fel tudott mutatni. (Amire sok befektető azzal reagált, hogy vett a befektetési jegyekből, de később már nemigen lehetett ilyen gyümölcsöző üzleteket kötni.)
Még egy érdekesség a határidős piacok világából. Az igazi BUX-spekulánsnak nem feltétlenül jut eszébe, hogy részvényeket vegyen, és ezek mellé BUX-ot adjon el. Van ennél egyszerűbb módszer is, a spread (szpred) üzlet. Ez azt jelenti, hogy valaki, mondjuk BUX-ból, az egyik határidőt eladja, a másikat pedig megveszi. (Két különböző határidőre ellenkező irányú pozíciókat nyit.) Hogy mire jó ez? Például akkor érdemes csinálni, ha az egyik, mondjuk a távolabbi határidő kamattartalma túl magas – ezt nyilván eladni érdemes, mert relatíve drága –, a másiké pedig túl alacsony, vagy legalábbis normális. Ha a piac jól működik, és idővel megszűnik az árakban az anomália, akkor azon nyerni lehet. Például, lefelé tartó piac mellett a drága (eladott) határidő ára jobban fog csökkenni, mint amennyivel az olcsó (megvett) határidőé. Emelkedő piacon pedig várható, hogy kevésbé emelkedik, mint a közeli.
Ha a közelebbi határidőt vesszük, a távolabbit eladjuk, azt hívják szűkülő spread-nek, mert a két határidő közötti kamattartalom (árkülönbség) csökkenésére, szűkülésére megy ki a játék. Az ellenkező eset, a közeli eladása és távoli megvétele a táguló spread. (De még bonyolultabb, összetett spread-ek is vannak.) Technikai oldalról megkönnyíti ezeknek a két összekapcsolt üzletből álló spread-eknek a használatát, hogy – mivel a két ellentétes üzlet ármozgásának egy része kiegyentíti, kioltja egymást –alacsonyabb letétet kell rájuk kifizetni, mint két önálló üzletre.
