Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A múlt héten, közel négy év után először 10 581 ponton ért el új csúcsot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos indexe, a BUX, pénteken, e sorok írásakor pedig már a 10 900 pontos szintet ostromolta, a tőzsde ismét a fontos hírek közé került. Mit jelent ez az átlagember számára, érdemes-e esetleg beszállni, vagy jobb hagyni, hogy a hajó elmenjen? Előrebocsátjuk, hogy egyértelmű választ a kérdésre nem fogunk tudni adni, és ez nem is lehet célunk, inkább csak szempontokat szeretnénk adni a döntéshez.
A BUX index és a hazai tőzsde igazi fénykora, a legnagyobb emelkedés 1996 januárjától 1997 augusztusáig tartott, amikor mintegy másfél év alatt a mutató ötszörösére, 1300 pont környékéről 8000-9000 pontra emelkedett. Előtte viszont évekig stagnált valamivel 1000 pont felett. Az emelkedést először az úgynevezett mexikói válság, majd az 1998 augusztus végén kitört orosz tőkepiaci válság szakította meg, az utóbbi volt a legnagyobb eddigi visszaesés, melynek során az index értéke szinte napok alatt megfeleződött. (Ebből is látszik, hogy a részvénybefektetések mennyire kockázatosak.) Összességében, 1997 közepétől kezdve, az index - és természetesen a részvények árai, amelyek változását az index mutatja - hullámvasúton jár, amint az egyébként a világ összes tőzsdéjén is természetes.
Mi okozta ezt a hullámvasutat? Amint már sorozatunk 20. részében is írtuk, a hazai részvények igen nagy százalékban a külföldiek kezében vannak, így a tőzsdét is főleg ők mozgatják. Az ő számlájukra lehetett írni elsősorban az 1996-os nagy növekedést, és az azt követő összeomlás is külföldről indult. Közöttük nagy arányban vannak befektetési alapkezelők, akiknek adott tőkével kell gazdálkodniuk, meghatározott befektetési szabályok szerint. Ha sok pénzt hoznak be hozzájuk az ügyfelek, sokat kell elkölteniük is, csak az a kérdés, mire. Ezek az alapok hazai viszonylatban igen nagyok, és ha bármelyikük úgy dönt, hogy tőkéjének egy kis részét Magyarországon költi el részvényekre, akkor nálunk már óriási árfolyam-emelkedés van. A külföldiek rendszerint elsősorban legnagyobb néhány társaság (Mol, Matáv, OTP, Richter) papírjait, az úgynevezett blue chipeket vásárolják, esetleg mintegy féltucatnyi-tucatnyi közepes nagyságú céget. A kisebb papírok tulajdonosai ilyen nagy emelkedések esetén sokszor csak keserű szájízzel álldogálnak.
A mostani emelkedés okaként egyrészt azt emlegetik, hogy a tőzsdei cégek eredménye tavaly jó volt, másrészt, hogy a külföldiek végre EU-országnak tekintenek minket, és a részvényeket is eszerint fogják árazni. Az utóbbi alapon az emelkedés tartós kell legyen, hiszen EU-tag is maradunk, de senki sem tudja, tudhatja pontosan, hogy ezt a külföldiek is valóban így gondolják. Ami az előbbi érvet illeti, a nyereségnövekedés csak a társaságok egy részénél (pl. Mol, OTP) jellemző. Az emelkedést kapcsolatba lehet még hozni azzal is, hogy a gazdaság az új költségvetés-kiegyensúlyozó intézkedések hatására egészségesebb pályára állhat.
Számos érvet lehet tehát találni amellett, hogy miért emelkednek a tőzsdei árak, de ha esnének, ugyanúgy nem maradnánk magyarázatok nélkül. Ilyen lehetne a tavaly rekordszintre dagadt költségvetési és fizetésimérleg-hány, ami az idén sem biztos, hogy drasztikusan javul. Érv lehetne az itthon magasra szökött kamatszint és állampapírhozam, amely elvileg elszívhatja a megtakarításokat a részvénybefektetésektől, hiszen ha kockázatmentesen is viszonylag magas hozamra tehet valaki szert, miért kockáztasson? Ez a tankönyvi példaként is ismert hatás azonban itt és most nem látszik, talán azért, mert más külföldi befektetők veszik a hazai részvényeket, és mások a kötvényeket.
Vannak tehát érvek az emelkedés mellett, és ellene egyaránt, a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy valaki külföldön "rátenyerelt a venni-gombra", azaz szokás szerint néhány nagybefektető döntésének köszönhetjük az árfolyamok megugrását. Van néhány régi tőzsdés mondás, amelyek egyfajta józan paraszti ésszel próbálnak hüvelykujj-szabályokat adni. Az egyik szerint "a fák nem nőnek az égig", azaz a nagy fellendüléseket előbb-utóbb kisebb-nagyobb visszaesések szokták követni.
A másik, hogy "olcsón kell venni, és drágán eladni", ami rettentő kézenfekvőnek tűnik ugyan, de nem mindenki így cselekszik - különben senki sem venne olyan áron, ami eddig még nem fordult elő, példátlanul magas. A mondás mögött az van, hogy a hullámvölgyekben történő vételek (felfelé menő piacon történő eladással) sokkal nagyobb valószínűséggel hoznak nyereséget, mintha valaki csúcsokon vásárol. Aki azonban a gyakorlatban is próbálta, az tudja, a mélypontokat, csúcspontokat megérezni, eltalálni szinte lehetetlen feladat. Igaz, ha csak nagyjából sikerül, az is nyereséges vállalkozás lehet.
A BUX emelkedése egyébként nemcsak azokra van hatással, akiknek közvetlen részvénytulajdona van. Aki részvényalapok befektetési jegyeit vette, az nyilván szintén tud róla, hogy érintett. De sok nyugdíjpénztárban is van kisebb mennyiségű ezekből a kockázatos papírokból, így az ő hozamaikra is kedvezően hatnak a fejlemények. Egyes biztosítási konstrukcióknál is van részvényhányad. Közvetve minden hazai polgár profitálhat valamicskét az emelkedésből, hiszen az állam tulajdonában még mindig jelentős részvénycsomagok vannak (elsősorban a Molból, Richterből).
Aki végül kimarad a nagy emelkedésből, az vigasztalhatja magát azzal: elesni a nem várt nyereségtől, még mindig jobb, mint kézzelfogható veszteségeket elszenvedni…
